Hivatalos nevén 2012 Headline. Biztos, hogy mindenki látta. Az olimpiai font néhány hétre beköltözött mindannyiunk otthonába. Örülünk?

Kezdjük csak a logónál. Ami engem a lobogó izmú fémszoborra emlékeztet, azt mások nézték már horogkeresztnek, animált változatában epilepsziás rohamnak, mocskos fantáziával pedig orális szexbe merülő Lisa Simpsonnak. Legjobban talán mégis a Herald Tribune újságírónője találta fején a szöget, amikor az „apa táncol” (dad dancing) fordulattal illette, amit a britek arra használnak, mikor egy középkorú férfi szánalmasan próbál menő lenni a táncparketten.

Ismeretlen, fiatal, elsőkönyves szerző krimijét ajánljuk. Látatlanban. Egy könyvesbolti belelapozásnál is rövidebb időre olvastunk bele Steiner Ádám első könyvébe, a Láthatatlan Nyomon – Halálos rokonság című kötetbe. Nem tudjuk, megvennénk-e, de merészsége miatt kíváncsiak lettünk az íróra, a könyvre, a projektre.

TotáLiber: Miért éppen krimi? Van valamilyen kötődésed a témához?

Steiner Ádám: A krimi és a thriller a kedvenc műfajom. Lenyűgöz az a hangulat, ami ebben a műfajban megjelenik. Miközben egy történetet mesélünk el, lehetőség van mélyebb témákat, érzelmeket is érinteni. Úgy gondolom, hogy egy jó krimiben rendkívüli karaktereket lehet felvonultatni. Remekül lehet ábrázolni a jellemfejlődést, például ahogyan a főszereplőt saját erkölcsi korlátaival állítják szembe. A kedvenc történeteim azok, amelyekben meghökkentő csavarok, fordulatok vannak. Amitől leesik az ember álla, és csak mered maga elé. Ez a téma és ez a műfaj pedig lehetőséget adott nekem, hogy valami hasonlóval próbálkozzam. Remélem, sikerrel.

TL: Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írj?

SÁ: Gyerekkoromig nyúlik vissza az íráshoz kötődő kapcsolatom. Akkortájt csak kis novelláimat publikáltam, rendszerint online fórumalapú szerepjátékokon. Imádtam más bőrébe bújni, egy egészen más világba belecsöppenni. Kiszakított a szürke hétköznapokból. Aztán ahogy cseperedtem, egyre inkább ott motoszkált bennem a gondolat, hogy írni kellene egy jó történetet. Rendszerint nagy lendülettel vetettem bele magam a munkába, csak sajnos nem volt elég kitartásom, hogy be is fejezzem ezeket a történeteket. Aztán szerencsére a Láthatalan Nyomon írása közben összekovácsolódott bennem az írás szeretete a kitartással, és így megszületett az első regényem.

„2046-ban kiterjedt vasúthálózat szövi be a földgolyót. Időnként egy-egy titokzatos vonat indul 2046-ba. Minden 2046-ba tartó utasnak ugyanaz a célja, hogy fellelje elveszett emlékeit. Mert 2046-ban soha, semmi nem változik. De hogy ez igaz-e, nem tudja senki, mert vissza senki sem tért.” A 2046 című filmet Jász Attila Senki című versének köszönhetem.

„Régen, aki meg akarta őrizni a titkát,
felmászott egy hegyre, keresett ott egy
fát, odút vájt bele és abba suttogta
a titkát, aztán betapasztotta sárral,
így aztán soha senki nem tudta meg azt.”

2046, színes, kínai-francia-német-hongkongi filmdráma,
129 perc, 2004.
rendező, forgatókönyvíró: Kar Wai Wong
szereplők:
Tony Leung Chiu Wai (Chow Mo Wan)
Gong Li (Su Li Zhen)
Ziyi Zhang (Bai Ling)

Helyszín: Körút Antikvárium — Bagolyvárium, Szeged, Tisza Lajos krt. 59.; nyitva tartás: hétfő—péntek 9:00—18:00, szombat: 9—13, vasárnap: zárva.

Történet: Az antikváriumot a tulajdonos 15 éve alapította, és azóta is családi vállalkozásként üzemel Szeged szívében, a kiskörúton. Bár a városban mostanában sorra zárnak be a kisebb könyvesboltok, a Körút Antikvárium tartja magát, hála a visszatérő vendégeknek és a régi könyv töretlen népszerűségének. Foglalkoznak hagyatékfelvásárlással és régiségek árusításával is a bolt egy távoli szegletében. Ráadásul az üzletben banánosláda-felvásárlás zajlik, darabjáért 50 Ft-ot kaphat az ember. Én főleg azért járok ide, hogy ötleteket merítsek a régi könyvek tipográfiájából.

Elrendezés: Két egymásba nyíló teremből és számos raktárhelyiségből áll. Pincehelyiség, annak minden bájával és bajával. A félhomály kellemes, viszont érezhetően dől a falakból a nedvesség, ami nem túl könyvbarát.

Nemrégiben felröppent a hír, hogy a megannyi díjjal kitüntetett író, Gabriel García Márquez nem jelentet meg több regényt. Legutóbbi munkája méltó zárása lenne az életműnek, de azért sokan sajnálnánk, ha valóban nem írna többet.

Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete. Fordította: Székács Vera. Budapest, Magvető, 2005. 104.

Aki vett már kezébe Márquez-regényt, annak nem újdonság, hogy a kolumbiai írót nemigen vádolhatjuk prüdériával. A klasszikussá vált Száz év magányban is elég erősen megjelenik a szexualitás, nincs ez másként a Bánatos kurváim emlékezete esetében sem. A történet alaphelyzete a következő: hogy kilencvenedik születésnapját méltón megünneplje, a város köztiszteletben álló agglegény írója úgy dönt, egy szűzlánnyal szeretné tölteni az éjszakát. Feltárcsázza hát az egyik bordélyház tulajdonosnőjének számát — régi ismerőséét, Rosa Cabarcasét —, aki némi húzódozás után csak-csak kerít számára egy tizennégy éves lányt. A történet az európai kultúra felől közelítve igencsak polgárpukkasztó: a fiatal lány napközben gombokat varr, este pedig a testét kénytelen áruba bocsátani azért, hogy családját segíthesse. Persze ez az olvasat nem érződik a regényből, az eseményeket végig az elbeszélő szemszögén keresztül látjuk, aki csak érintőlegesen utal a lány kiszolgáltatott helyzetére.

A könyvtáraknak az elmúlt években időszerűvé vált átgondolniuk a könyvekhez, az olvasókhoz és egyáltalán: a kultúrához való viszonyukat, s ez az újraértelmezés még korántsem fejeződött be. Új sorozatunkban annak próbálunk utánajárni, hogy mit is tesznek a „nagyok” annak érdekében, hogy a soha nem látott mennyiségű nyomtatott és virtuális információ megőrzésében és terjesztésében továbbra is aktív szerepet játszhassanak. Mivel is kezdenénk a sort, ha nem a világ legnagyobb könyvtárával, a washingtoni Kongresszusi Könyvtárral?

Amely nemcsak méreteiben, hanem gyűjteményét tekintve is a legek legje. Csak a katalogizált könyvek száma meghaladja a 20 milliót, és akkor még szó sem esett az egyéb gyűjteményekről: a periodikákról, kéziratokról, térképekről, kottákról és lemezekről. Természetesen a legnagyobb — több százezer példányt számláló — magyar vonatkozású külföldi gyűjtemény is itt található. Négy önálló épülete közül a legismertebb a Thomas Jefferson Building, amelyben a híres, 49 méter magas kupolamennyezetű Központi Olvasóterem is található. A Kongresszusi Könyvtár tudományos kutató könyvtár, tehát elsősorban nem a széles olvasóközönség igényeit szolgálja. Bizonyos, a turisták által látogatható részeit leszámítva a belépéshez és a könyvtári állomány használatához névre szóló belépőkártya kiváltása szükséges, ezt pedig azok az olvasók kaphatják meg, akik kutatási célból kívánják igénybe venni a könyvtárat. S még ők sem kölcsönözhetnek ki műveket; a többség számára a belépőkártya csak a helyben olvasást teszi lehetővé. A könyvtárat ugyanis eredetileg a Kongresszus tagjai számára hozták létre — innen a név.

Idén is megrendezik a Művészetek Völgyét Kapolcson és a környező településeken. A fesztivál július 27-én veszi kezdetét, és egészen augusztus 5-éig várják az érdeklődőket.

A művészetekről többek közt Alfons Mucha négyrészes képsorozata jut eszembe: a Zene, a Tánc, a Költészet és a Festészet is egy-egy külön alkotás tárgyát képezi. Ha ellátogatunk a Művészetek Völgyébe, minddel találkozhatunk egymáshoz igen közeli helyszíneken.

Kapolcs főutcáján, a Palya-udvarban Palya Bea és vendégei koncertekkel, táncházzal, beszélgetésekkel és színházi előadással várják a közönséget tíz napon keresztül. Palya Bea népdalénekesként vált ismertté kivételesen izgalmas hangjával, tavaly azonban azt is megmutatta, írni is remekül tud. Ribizliálom címmel jelent meg első önéletrajzi esszékötete, amivel egy időben egy lemezt is kiadott. Az idei Művészetek Völgyére is egy újdonsággal lepi meg rajongóit, hiszen az Ezeregy szefárd éjszaka című albumát Kapolcson kezdik árusítani.

Kit érdekel, mit gondol a golyó? Mérő László azonos című esszégyűjteményéből ez is kiderül.

Mérő László: Mit gondol a golyó? Ötperces esszék. Budapest, Tericum, 2012. 222.

Megfigyeltem — magamon —, hogy ezerszer nehezebb rajongott íróról beszélni, pláne írni, akinek szinte minden könyvét olvastuk. Egyértelmű tényekről ugyanis nem érdemes szólni. Jó könyv, ennyi. Az előző gondolatból az is következne, hogy ezerszer könnyebb nem kedvelt íróról írni — ebből az látszik, hogy ez az ezerszer nem a matematikai sok, hanem az irodalmi sok mennyiséget takarja.

Mérő Lászlóval valahogy így vagyok. Olvastam a könyveit, ismerem a stílusát, nem várom el, hogy meglepetést okozzon a történetmesélésével. Azt várom, hogy elgondolkodtasson. Mérő László arra képes közíróként írt esszéivel, hogy a fogékony olvasó egy kicsit másképp lássa a világot.

FONTos sorozatunkban már több betűtípusról szóltunk, a közismert Times New Romantól kezdve egészen a Helveticáig. A most következő fonttal valószínűleg naponta találkozik az, aki az interneten szörfözik, mégis inkább csak szakmai berkekben tudatosul: ismét Lucidán olvastunk.

Hogy a száraz tényeken hamar túlessünk, gyorsan elmondjuk, hogy a Lucidát 1985-ben alkotta meg Charles Bigelow és Kris Holmes. Az elmúlt közel harminc évben szép kövér betűcsaláddá növekedett: találunk talpas és talp nélküli, kézírásos és különböző vastagságú fontféleségeket — hogy csak néhányat említsünk a teljes palettáról.

A Lucidát a Scientific American Magazine hasábjain mutatták be először, ám a fontot úgy tervezték, hogy monitoron is élvezhető minőségű olvasást tegyen lehetővé. A betűközök tehát nagyobbak, a túl vékony vonalakat pedig kerülték, hogy a szöveg kinyomtatva, lefénymásolva se „tűnjön el szem elől”. Mivel az egyik legkiterjed­tebb betűcsaládnak számít, többnyelvű és speciális karaktereket tartalmazó szövegek esetében is jól használható.

Az első közösségi könyvcserélő oldal, a Rukkola, 2012. július 10-én indult útjára. Hogy vajon mi a jó ebben, és kinek is éri meg ellátogatni az oldalra? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ.

Trendi

A Rukkola könyvcserélde oldalán rögtön három, elsőre talán kissé nehezen értelmezhető felszólításba botlottam: rukkolj, happolj, olvass. A szlengszavakat lefordítva ez annyit tesz, hogy „feláldozható” könyveinket felajánlhatjuk a közösség számára (előrukkolhatunk velük), cserébe pedig mi magunk is szerezhetünk (elhappolhatunk) másoktól egy-egy számunkra érdekes példányt. A rendszer az ingyen könyvcserélés elvén működő online felület. A lényeg: öt könyvet kell cserére ajánlanunk ahhoz, hogy háromhoz hozzájuthassunk. És minden három happolt példány után egyet el is kell passzolnunk. A könyvekért nem kell fizetni, de ha a cserélők nem tudnak személyesen találkozni, a feladónak kell állnia a postaköltséget. Cserébe, amikor neki küldenek könyvet, akkor ő is ingyen fogja kapni. Ha tehát fölösleges könyveinktől szeretnénk megszabadulni, ne ezt az oldalt keressük, mert könnyen lehet, hogy ráfizetés lesz belőle.