A nyáron bukkantam rá a Penguin borítótervezőjével készült interjúra az izgalmas nőportrékat posztoló WOW oldalán. Szeretem a Penguint, a tervező nevével fémjelzett vászonkötéses Classics sorozatért pedig egyszerűen odavagyok.

Coralie Bickford-Smith a Readingi Egyetem tipográfia és vizuális kommunikáció szakán végzett, és immár tíz éve a Penguin házi borítótervezője. Számos szakmai elismerést tudhat magáénak, s szerepelt többek közt a The New York Times, a Vogue és a The Guardian hasábjain. A Great Food és a Penguin English Library után legutóbb a viktoriánus kor könyvművességét idéző vászonkötéses sorozatával hívta fel magára a könyves világ figyelmét.

Nemcsak nyár elején, de nyár végén is ünnepelhetjük társaságban, fesztiválhangulatban a könyveket. Idén tizedik alkalommal rendezi meg a Litea Könyvesbolt és Teázó a Budavári Önkormányzattal a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét.

Mintegy 30 könyvkiadó kínálatával, újdonságaival ismerkedhet meg, aki augusztus 31. és szeptember 2. között a Várba (Szentlélek tér) látogat. Találkozhatunk illusztris szerzőkkel, többek között: Jókai Annával, Nádasdy Borbálával, Czakó Gáborral. Hallgathatunk cigányzenét a Rajkó Zenekar tolmácsolásában és világzenét a Napra zenekar előadásában.

Hogy miért ezekben a napokban ünnepeljük a magyar nyelvet és könyvet? 1686-ban foglaltuk vissza a törököktől Budát, innen datálódik a magyar kultúra rohamos fejlődése. A téren felállított magyar—török sátrakban bepillantást nyerhetünk a tábori élet rejtelmeibe.

„Az évszázad szenzációja!” „Minden idők legsikeresebb regénye!” „Bestseller Amerikában!” Néhány jól csengő szlogen, amivel könyveket próbálnak eladni nekünk. De mégis hogyan lehet másképp elérni az olvasót?

Elkészült a termék, leszállítottuk a terjesztőhöz, kint van a polcokon, és várjuk, hogy jöjjenek a vevők. Elképzelhető ugyan, hogy akkora szerencsénk van, hogy a könyvből készült film épp most került a mozikba, és a kötetet veszik, mint a cukrot. Ám ez a ritkábbik eset. És még ilyenkor is bőven van teendő.

A terjesztés és marketing során a könyv már nem annyira szellemi alkotás, mint inkább termék, amit el kell adni. Az író maga is termék, akit — ha még nem ismert — meg kell ismertetni az olvasókkal, az újabb kiadványokról pedig tájékoztatni kell a leendő vevőket. Az online világban egy kiadónak ma már igen sok lehetősége van terjesztenie híreit: a legkézenfekvőbb a saját honlap. Minél több információt adunk meg egy könyvről, annál inkább ösztönözzük vele a vásárlást, ezért érdemes pároldalas részletet is feltölteni a kiadványból. Ha már honlap, akkor vétek lenne kihagyni, hogy hírlevelet is küldjünk a feliratkozott olvasóknak. Létrehozhatunk Facebook-oldalt, blogokat, esetleg külön weboldalt a terméknek: a szerzőnek, a sorozatnak vagy magának a könyvnek. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy tudunk-e rendszeres tartalmat biztosítani, amivel elérjük, hogy az érdeklődők időről időre visszalátogassanak. Egy hónapok óta nem frissített oldal ugyanis azt a hatást keltheti, mintha a termék már elavult lenne.

Egyesek szerint közhelyszerző, mások szerint utat mutató bölcs, de az tény, hogy rendkívül sokan olvassák. Paulo Coelho ma ünnepli 65. születésnapját.

Paulo Coelho: Mint az áradó folyó. Fordította: Nagy Viktória. Budapest, Athenaeum, 2012. 256.

Egyszer a melbourne-i Írók Fesztiválján John Felton ausztrál író készített vele interjút. Valahogy nem működött a kommunikáció, Coelho rendre nem tudta kifejteni a gondolatait, a másik folyton közbevágott. Aztán egyszer csak megkérdezte a beszélgetőpartnerétől, hogy szereti-e a könyveit. Felton — némi vonakodás után, de — bevallotta, hogy nem. Ezt követően az interjú gördülékenyen haladt tovább, igazi színpadi vitává válva, a közönség legnagyobb megelégedésére. Így most én is, kedves olvasó, szeretném tisztázni az erőviszonyokat: Coelho egyike a legkedvesebb szerzőimnek, s mielőtt továbbolvasod e sorokat, te is döntsd el magadban, hogy szereted-e a könyveit vagy sem.

Ha egy színvonalas irodalmi kör és egy minőségi öltönyöket forgalmazó üzlet összefog, abból bármi kisülhet. Akár egy rangos irodalmi díj is.

A JAKkendő díjra „a kötettel még nem rendelkező prózaírók” többek között novelláskötettel pályázhatnak. Ha novelláskötet (már csak a kiírás miatt is) nehezen, de kisregény, regény — menni fog. Akárcsak a szinopszis és a tartalomjegyzék. Valószínűleg nem lesz kihívás a rövid szövegmutatvány létrehozásához az önigazoló ideológia gyártása sem: nyilván nem szeretnének a bírálók teljes műveket elolvasni. Akkor sem. Ha két példányban kinyomtatva megkapják.

Ha mást is vonz a publikálás lehetősége, gyorsan nézzen szét a József Attila Kör honlapján, olvasgasson JAK-füzeteket. A díjazott pályamunka (ezek szerint egy) megjelenhet JAK-füzetben, a szerző pénzdíjat is kaphat.

Kopogtat az ősz, és az eddig is jól teljesítő Garmann nyara aktuálisabb, mint valaha. Nem csak nagycsoportos, szőke kisfiúknak.

Stian Hole: Garmann nyara. Fordította: Vaskó Ildikó. Budapest, Scolar, 2012. 42.

Stian Hole könyve világszerte nagy népszerűségnek örvend, s az utóbbi években egész sorozattá nőtte ki magát. A norvég szerző erős képi világa és egyenes mesemondása számos gyermekkönyvzsűri tetszését elnyerte — mondhatom, nem hiába.

Első pillantásra gyermekkorom pszichedelikus mesekönyvét s annak főhősét, Honkit juttatta eszembe, de Garmann más. Nem idegen világban jár, hanem ebben itt, nem mások élete foglalkoztatja, hanem a sajátja: egy leendő első osztályos élete. Hogy miért nem hullik ki végre az ő foga is, hogy elég jó lesz-e a többi iskolás között, és hogy mi lesz velünk, miután meghalunk.

Sokan, sokféleképpen írtak könyvet, vagy csináltak már filmet arról, mi történik az emberrel, ha szélsőséges körülmények közé kerül. Hogyan bomlik meg az agy, mire vetemedik az egykor embernek nevezett lény. Sigmond István Varjúszerenád című könyve az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotása. Kegyetlen. Kegyetlenül jó, kegyetlenül nehéz. Már a felénél azt éreztem, még egyszer el kell majd olvasnom, hogy mindent értettem-e, hogy mindent úgy értettem-e, ahogy.

Sigmond István: Varjúszerenád. Pécs, Alexandra—Irodalmi Jelen Könyvek, 2006. 256

Nyolc óra körül reccsen a padló, és a kamasz lányt minden reggel megerőszakolják.

Bár a lány már nem ellenkezik, némán, megbomlott aggyal, kisminkelve, tudathasadásos állapotban tűri, hogy használják a testét. Egy szobában tartják bezárva. Kétnaponta megverik. A szobán kívül él a „Leendő” és annak bomlott agyú rokonai, köztük az öregasszony, aki igazi, engedelmes, prostituáltat akar faragni belőle. Ezért fontos a smink. Falubeli szerelmének emlékképéből megteremti magának az Angyalarcút. Vele beszélget. Időnként kiengedik a szobából, csak hogy beteges játékok szereplője legyen a „Leendő” és rokonsága társaságában. A „Leendő” látogatja reggelenként. Megteheti. Neki adta el az Apja egy korsó vízért.

Aki szívesen kipróbálna régi mesterségeket, szereti a népzenét, és örömét leli különböző népviseletek megcsodálásában, az idén se hagyja ki a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban. Immár 26. alkalommal rendezik meg a négynapos programsorozatot, ami augusztus 17-én veszi kezdetét. A rendezvény zárónapja ezúttal augusztus 20-ára, az államalapítás ünnepére esik.

A Mesterségek Ünnepe a népművészek hagyományos találkozója. A Budavári Palotában felállított műhelyekben azonban nemcsak a késztermékeket csodálhatjuk meg, hanem nyomon is követhetjük az alkotás folyamatát, sőt az érdeklődők akár saját kézügyességüket is próbára tehetik.

Tévedés lenne azt hinnünk, hogy ha már a kezünkbe foghatjuk a kész nyomdaterméket, elégedetten hátradőlhetünk. A kemény munka ugyanis csak itt kezdődik igazán: a könyvet el kell adni. Hogy hol és hogyan, az persze sok tényezőtől függ.

A legtöbb szerző úgy áll a könyvéhez, hogy az kasszasiker lesz. A kiadók ennél azért jóval óvatosabbak. Nagyobb rálátásuk van a piacra, jobban fel tudják mérni az igényeket, és ez alapján állapítják meg, egy könyvből mennyit érdemes kinyomtatni. Amíg csak a kiadó maga értékesít, kevesebb példány is elég szokott lenni, ám ha a nagyobb terjesztői hálózatokat is igénybe szeretné venni, máris nem mindegy, hogy kétszáz vagy ezer darabról beszélünk.

Frederic Beigbeder: Francia regény. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Budapest, Európa, 2012. 260.

A borítója fogott meg, pedig nem is szeretem a sárgát. Azt meg pláne nem, ha sokféle betűtípus egyszerre gyönyörködtet. Nos, ennek a könyvnek sárga a védő­borí­tója, s cirka ötféle betűtípust számlálhat meg a kedves olvasó a borító első oldalán. Már ha ezzel foglalkozna. Én mondjuk megtettem, de aztán egyből belevetettem magam a fülszövegbe, ami szintén itt, az első oldalon helyezkedik el. Nem átallottam beleolvasni sem, íme, az első mondat: „E könyv legnagyobb erénye kétségkívül az őszintesége”. Azért ez nem rossz indítás. És még hiteles is lehet, utánaolvasva kicsit a szerzőnek, akinek saját bevallása szerint négy hobbija is van: a társasági alkoholizmus, a házasságtörés, a magányos olvasgatás és a beszélgetés. Fréderic Beigbeder-nek ez az ötödik megjelent könyve. Kerettörténete és apropója, hogy a szerzőt 2008-ban Párizs egyik kerületében letartóztatták, miközben éppen kokaint szippantott egy autó motorháztetején. Csak harmadnapon engedték ki, aztán hat alkalomból álló kényszergyógykezelés következett. Legott megírja fogságának krónikáját, közben felidézi családja történetét és addigi életpályáját. Megfordítom a kötetet. A hátsó borítón egy gyönyörű gyermekarc. Tetszik ez a könyv. Olyan sárga és szabad. (Pommelé)