A Győri Könyvszalonon jelent meg november 9-én a Kortárs Kiadóval közös novellagyűjteményünk, Ross Károly Ártériek című könyve. A könyvbemutatón a szerzővel beszélgettünk.

Szépirodalommal foglalkozó szerkesztőkként rengeteg kéretlen kéziratot kapunk nap mint nap, amelyeket igyekszünk áttekinteni. Így akadtunk erre a kéziratra is, ami a kivételes esetek közé sorolható, hiszen könyv lett belőle. Honnan jött az ötlet, miért a falun élő emberek kerültek az írások középpontjába?

Ross Károly: Az egész kötet kiindulópontja régi időkre nyúlik vissza. Már korábban is írtam novellákat falusi emberekről, falusi életről, de negyven éve, amióta városban, Sopronban élek, úgy éreztem, a városi emberek életproblémái érdekelnek, arról kellene írnom. Írtam is pár könyvet, de aztán mégis visszakanyarodtam a faluhoz, hiszen én is itt, egy Egyed nevű községben születtem, ahol nagyjából tizennyolc éves koromig éltem. Két-három éve aztán írtam egy vidéki életről szóló novellát a Soproni Füzetek éves periodikába, ami a helyi szerzők írásait mutatja be. Meglepő módon a városi barátaimnak nagyon tetszett. Ezen fellelkesülve arra gondoltam, megpróbálok összehozni egy olyan kötetet, ami csupa ilyen novellából áll.

Egy Rába-parti falu, az ártériek hazája. Elesettség, kiszolgáltatottság, elmagányosodás, mindennapi küzdelmek a megélhetésért, egy kis odafigyelésért, szeretetért. Ross Károly szívszorító élet-írásaiban és párbeszédeiben megelevenedő és vissza-visszatérő karakterek olyan pontos metszetét adják a valóságnak, a folyóparti falu mindennapjainak, hogy orrunkban a dohos házfalak és a frissen szántott föld illatával, szemünkben egy-egy otthonka mintázatával, hallani véljük a mozgóárus érkezését és a hazatérő csorda hangjait. A séta végén pedig úgy érezhetjük: szinte mindenkit ismerünk a faluban, ott, ahol ők, az ártériek élnek... A novellagyűjtemény a Kortárs Kiadóval közös, Folyóírás című szépirodalmi sorozatunk legelső darabja, amely a XIV. Győri Könyvszalonon jelenik meg 2014 novemberében. A kötet írásai közül A mobiltelefon című novellát olvashatjátok az alábbiakban.

Ross Károly: Ártériek. Budapest–Paks, Kortárs–TotáLiber, 2014. 212.

A szabolcsi Pátrohán kiváló káposzta terem, Lőcse városában remek a mézsör, s ha netalántán valakinek kövér angolnára fájna a foga, sütve, hat óra „közép emésztési időre” számítson. Mindezeket nem Szindbád vagy Rezeda Kázmér sugdosta a fülembe, miközben a velőt kentük pirítósra. Az ínyesmesterség könyvéből származik eme friss, békebeli tudásom.

Glück Frigyes – Stadler Károly: Az ínyesmesterség könyve. Budapest, Kortárs, 2013. 416.

Szívmelengető időutazás kezdődött a kanapémon, amikor felütöttem Glück Frigyes és Stadler Károly, a két kiváló vendéglátó szakember 1889-es könyvének újrakiadását. A gasztronómiai alapműként számon tartott kötetről gondozója, Saly Noémi muzeológus-helytörténész írt előszót, ebből tudtam meg, hogy Stadler Károly a Keleti pályaudvar vendéglőjének és szállodájának volt kiváló bérlője, Glück Frigyes édesapja, Glück Károly pedig a Kerepesi úti Fehér Hattyú fogadó tulajdonosa.

Bár a manóknak, koboldoknak, trolloknak, egyéb bájos vagy félelmetes, de mindenképpen különleges lényeknek manapság könyves és filmes divatja van, az igazi szezon a december: Mikulás-nap és karácsony környéke, ha Magyarországon nézünk naptárt. A manóözön kapcsán önkényesen válogatva számba vettünk néhány könyvet (és szerzőiket), melyekben a törpök, tündék, s más halhatatlan lények nem pusztán mellékszálként szerepelnek.

Albert Camus idén száz éve született. Itthon kiment a divatból. Pedig nemcsak korszakalkotó író volt, de nyugodtan lehetne Che Guevarahoz hasonlatos pólóra nyomtatott ikon. Hogy rögtön a poénnal kezdjem: a világ valaha volt legdögösebb sportkocsi­jában, egy nyolchengeres, hatezer köbcentis fekete Facel Vega 355-ösben száguldozva lelte halálát. A kocsit az irodalmi Nobel mellé kapott pénzből vette, s a díj átvételekor azt mondta, csupán biztatásnak tekinti jövőbeni sikereihez…

November 14-én Jász Attila Belső árnyék című verseskötetének bemutatóján egy tűt sem lehetett leejteni a Hadikban. Az emberek – minden ellenkező híresztelés ellenére – mégiscsak olvasnak verseket? A Kortárs Kiadó gondozásában megjelent könyv ráadásul nem is csak „egyszerű” verseskötet, hanem alkotás az alkotásban, hiszen a verseket más művészeti ágakban tevékenykedő alkotók inspirálták: a festőművész Csontváry, a filmrendező Andrej Tarkovszkij és a szintén festő, ám tragikusan korán elhunyt Kaposi Tamás életműve köré szövődnek az egyes versciklusok.

Képzelj el egy parkot, ahol – szó szerint – minden bokorban egy-egy népszerű mesekönyv élethű szereplőjével találkozhatsz a klasszikus Micimackótól, Jancsi és Juliskán át az újabb keletű ilyen-olyan rendű és rangú tündérekig. Mézeskalács házikók, japán teaház és kert, erdei lakok a fák ágai közt – és még szám­talan mesehelyszín. Igazi gyerekparadicsom lenne! A feltételes mód sajnos a közelgő rossz hír előfutára: a park Wisconsin államban található, és bár az optimista weboldal szerint mind­össze egyórás autóútra fekszik Milwaukee-tól, nekünk azért vélhetően kicsit tovább tartana az út.

Az új Nobel-díjas, Alice Munro is azon írók egyike, akiknek a nevét sokszor hallottam, de szégyenszemre még semmit sem olvastam tőle. Önmarcangolás helyett inkább megnéztem, ki is ő.

Aki kicsit is tájékozott Nobel-ügyben, egyáltalán nem lepődött meg Munro sikerén. Számos könyves díj nyertese, évtizedek óta előkelő helyet foglal el a nemzetközi irodalmi életben. Nőként ő a szerencsés tizenharmadik, aki ebben az elismerésben részesül. Ma a Nobel-bizottság nemes egyszerűséggel SMS-ben értesítette róla.

A kanadai írónő napjaink novellairodalmának egyik nagy mestere, mondják. Méltatói egyenesen Csehovhoz hasonlítják: munkáiban a cselekmény másodlagos, „nem sok minden történik”. Az idő múlása, a szerelem, a munka és ezek nehézségei foglalkoztatják. Minden női kort megírt, különös érzékenységgel mutatja be az általa is megélt életfordulókat. A kis-nagy dolgok írónője, a hétköznapi, mégis sorsfordító pillanatoké.

Vannak regények és vannak „szépirodalmi” regények, még ha a lassan hazánkban is meghonosodó fiction kategória el is mossa a határokat. Egyszerűen más Hemingwayt olvasni, mint Danielle Steelt. Joe Bunting listája azoknak szól, akik irodalmi magaslatokra törnek.

Bár az iskolában belénk verték, hogy éssel nem kezdünk mondatot, és hogy ne bonyolódjunk többszörösen összetett mondatokba, a szépirodalom területén kalandozókra ez természetesen nem vonatkozik (szerintem másra sem). Az egyéni hang kialakításához szükséges egyfajta öntörvényűség. Az első lépés gyakran a szabályok felrúgása, bár ez önmagában még nem garantálja az irodalmi műremeket. Az itt következő egyszerű, de nagyszerű tippek azonban talán közelebb visznek hozzá.

Manapság olvasni menő – ezt sulykolja minden. Nem termé­szetesen létező jelenség, hanem egyenesen divat. Ám ha valami sikk, akkor annak az ellenkezője is igaz lehet olykor-olykor. Ezek a cikis könyvek, amiket vagy a tartalmuk miatt, vagy az időzítés okán nem olvasunk nyilvánosan. A Book Riot olvasói megsza­vazták a műveket, amikről a legkellemetlenebb bevallaniuk, hogy olvasták.

Egy korábbi Riot-szavazásról már beszámoltunk, ami a vágyott, de még el nem olvasott könyvekről érdeklődött, ez a mostani pedig a cikis olvasmányokat vette számba. Hogy ne kelljen olvasásszocio­lógiai fejtegetésbe bocsátkoznunk, gyorsan szögezzük le: a két lista szerencsére nem mutat átfedést. A közel hatszáz válaszadó szerint a könyves Citrom-díj győztesei (vesztesei?) ezek a regények lennének:

1. 1. Alkonyat-sorozat
   2. A szürke ötven árnyalata-trilógia
   3. A Da Vinci-kód

Ezek tehát az utóbbi évek legidegesítőbben túlreklámozott művei, amikből már elegünk van. Ettől még persze „mindenki” olvasta őket, közvetlenül a megjelenés után nyilvánosan is, ám idővel működésbe lép az ellenállás és a csömör. Van ebben jó adag kultúrsznobság is, ami minden „tömegterméket” körülleng, így a bestseller sem kivétel. A sikerkönyvek „termékéletgörbéje” hamar hanyatlásnak indul, és ekkor már az is fanyalog, aki még nem is olvasta a fanyalgás tárgyát.

A szerelmi-erotikus könyvek amúgy is titkos olvasnivalónak számí­tanak. Ezeket így általánosságban a negyedik helyre értékelték a szavazók. Egy bizonyos kor alatt a hazai metrón sem találkozunk olyan utazóval, aki romantikus könyvet – ne adj’ isten, füzetet – olvasgatna a legnagyobb lelki nyugalommal.

Néhány évvel ezelőtt még újságpapírba csomagoltuk – „ne koszolódjon” felkiáltással – azokat a könyveket, amiket a nap üresjáratainak minden pillanatában elő akartunk kapni, és nem feltétlenül büszkélkedtünk a borítóval. Ma már az e-könyvek személytelenségével azt és ott olvasunk, amit és ahol csak akarunk. Füles bedug, szem az olvasón – különben is kit érdekel, ki mit gondol?

Te olvastál már olyan könyvet, amivel ma már nem villognál a buszon?

A kép forrása

Barnes & Noble