…és nem abban az értelemben, hogy megfilmesítenek egy regényt, hanem amikor a könyv vagy a „könyvcsinálók” mint szereplők jelennek meg kisebb-nagyobb mélységben egy történet során, az gyakran görbe tükröt tart a könyves szakma elé, néha pedig puszta klisé. Mint a mindig szigorú, állig begombolt blúzú, szemüveges-kontyos könyvtáros.

A könyvtár amúgy is gyakran megjelenik a filmvásznon a tudás impozáns tárházaként, ahová a főhős jár kutakodni, és ahol az olvasók gyakran nem e világon élő antihősök.

A múmia-filmekben – amiket természetesen nem a magvas tartalo­mért nézünk, ha nézünk – az első rész könyvtáros hölgyeménye is van annyira sztereotip, hogy az ember biztos lehet a száznyolcvan fokos fordulatban, de ez egy horror (?) fantasy. Amerikai.

Az Indiana Jones-filmek mindenen átívelő tanulsága is az, hogy az élet a könyveken túl kezdődik. Még ha könyvek nélkül nem is nagyon lesz professzor senkiből. Ahogy Dr. Jones tanácsolta egy diákjának, miután bemotorozott a Yale Egyetem könyvtárába: „Ha jó régész szeretne lenni, akkor mozduljon ki a könyvtárból”.

A nemzet aranya-filmekben is többször feltűnik a könyvtár, az első részben mindjárt a washingtoni Kongresszusi Könyvtár, ahol „minden könyv azt mondja: hallgass Riley Poole-ra”, aki elmondja, miért nem lehet ellopni az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot. A második részben Rileyt mint kezdő, de annál ambiciózusabb írót láthatjuk viszont, aki megéli minden író rémálmát (nem, nem azt, hogy elvontatják a tűzpiros sportkocsiját): első könyve dedikálásán finoman szólva nem állnak sűrű, tömött sorok. Kellemetlen.

Ha már író, ráadásul a szerencsétlen fajtából, akkor mindjárt itt van Colin Firth az Igazából szerelem egyik szereplőjeként, aki lassan pötyögi klasszikus írógépén készülő krimijét, és addig is ki tudja, miből él. Az alkotói környezet mindenesetre festői – így azért mégsem olyan nehéz az élet.

A Szellemíró címszereplője ellenben nagyon is gyakorlatias, és pontosan tudjuk, miből él, hiszen nem kis summáért írja meg az exminiszterelnök emlékiratait, bár nagy árat kell fizetnie ezért. Addig is átveheti egy másik író munkáját, befejezheti a gyengécske memoárt, tartva a szoros határidőt, vagy meggyőzheti a kiadót, hogy az előd munkája fabatkát sem ér –nem éppen a kedvenc könyves feladatok egyike.

Mennyivel érdekesebb az élet egy jó kis celebkönyv felfuttatásakor, ami ha véletlenül sikert is hoz, az egyszeri kis könyvkiadó már azt sem tudja, hogyan költse el a talált pénzt. A Felhőatlasz Timothy Cavendish-e mindenestre valóban rettenetes megpróbáltatásokat él át rövid idő alatt.

Az igazi „könyvklasszikus” azonban kétségkívül A szerelem háló­jában című Meg Ryan–Tom Hanks „lányos film” napjainkban is aktuális problémakörével: a sarki könyvesboltok kontra könyvóriás egyenlőtlen küzdelme, ami az életben azért ritkán vesz ilyen romantikus fordulatot. Bár ki tudja…

És a végére egy soha nem gondolt fordulat: a könyvek könnyen égnek! Ha máskor nem is, a Holnapután című akciófilmből ezt is megtudhattuk.

Az ifjú hős és csapata a Manhattani Közkönyvtárban keres mene­déket a közelgő mínuszok elől, és könyvek beáldozásával igyek­szenek némi meleget csiholni. Ami látva a könyvtár fabútorait igencsak vicces, de lássuk be, mennyivel jobban hangzik, amikor a szereplők arról vitatkoznak, Nietzsche örökbecsű műveit égessék-e el vagy az adókönyveket, mint az a párbeszéd, hogy „dobj még egy széklábat a tűzre, fiam!”. Ugye mondanom sem kell, hogy az adókönyvek vesztettek?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.