A könyvtáraknak az elmúlt években időszerűvé vált átgondolniuk a könyvekhez, az olvasókhoz és egyáltalán: a kultúrához való viszonyukat, s ez az újraértelmezés még korántsem fejeződött be. Új sorozatunkban annak próbálunk utánajárni, hogy mit is tesznek a „nagyok” annak érdekében, hogy a soha nem látott mennyiségű nyomtatott és virtuális információ megőrzésében és terjesztésében továbbra is aktív szerepet játszhassanak. Mivel is kezdenénk a sort, ha nem a világ legnagyobb könyvtárával, a washingtoni Kongresszusi Könyvtárral?

Amely nemcsak méreteiben, hanem gyűjteményét tekintve is a legek legje. Csak a katalogizált könyvek száma meghaladja a 20 milliót, és akkor még szó sem esett az egyéb gyűjteményekről: a periodikákról, kéziratokról, térképekről, kottákról és lemezekről. Természetesen a legnagyobb — több százezer példányt számláló — magyar vonatkozású külföldi gyűjtemény is itt található. Négy önálló épülete közül a legismertebb a Thomas Jefferson Building, amelyben a híres, 49 méter magas kupolamennyezetű Központi Olvasóterem is található. A Kongresszusi Könyvtár tudományos kutató könyvtár, tehát elsősorban nem a széles olvasóközönség igényeit szolgálja. Bizonyos, a turisták által látogatható részeit leszámítva a belépéshez és a könyvtári állomány használatához névre szóló belépőkártya kiváltása szükséges, ezt pedig azok az olvasók kaphatják meg, akik kutatási célból kívánják igénybe venni a könyvtárat. S még ők sem kölcsönözhetnek ki műveket; a többség számára a belépőkártya csak a helyben olvasást teszi lehetővé. A könyvtárat ugyanis eredetileg a Kongresszus tagjai számára hozták létre — innen a név.

A számos szabály, a biztonsági előírások, a szigorú megfigyelési rendszer csak fokozza a hely múzeumjellegét, noha erre az épület önmagában is elegendő lenne. Nem csoda tehát, hogy a Kongresszusi Könyvtár jó néhány filmkészítőt is megihletett már, és a modern vezetői szemléletet dicséri, hogy ezek elé az intézmény többnyire nem is gördített akadályt. Így történhetett meg, hogy olyan hollywoodi produkciót, mint a Nemzet aranyát is részben itt forgatták, amelyben az első rész története szerint a főhősök a Központi Olvasóteremben igyekeznek utánajárni annak, hogyan is tudnák ellopni a Függetlenségi Nyilatkozatot a Nemzeti Levéltárból. Mellesleg ennek a fontos amerikai dokumentumnak a piszkozatát szintén a könyvtár őrzi. Miért is „jó” a Kongresszusi Könyvtárnak, hogy egy több száz fős stáb lepi el a leginkább csak suttogáshoz szokott termeit? Nos, a könyvtár blogbejegyzései szerint ezzel is igyekeznek közel kerülni a fiatal olvasókhoz, hiszen nem az a céljuk, hogy avíttas intézmény, éppen ellenkezőleg: élő központja legyenek a jelenkor kulturális életének.

Nos, a blog mint megnyilvánulási forma valóban meglehetősen korszerű platformnak tűnik. És ez még nem minden. A Kongresszusi Könyvtár nemcsak „blogol”, de aktív Facebook-oldala is van, és ha már fél Amerika twitterezik, a könyvtár is ezt „teszi”. Mi több, néhány éve felmerült részükről az a merész gondolat, hogy a teljes Twitter-portált archiválják, ami — tekintve az óriási tartalmat — nem mindennapi vállalkozás lenne. Az elképzelés jogi-etikai oldaláról már nem is beszélve, amellyel kapcsolatban számos kérdés vetődött fel Twitter-használói körökben (is) — hiszen mégiscsak egy állami intézmény kutakodásáról lenne szó. Azonban ez a terv — azaz a „Twitter-világ” megőrzése az utókor számára — már a technikai megvalósítás szintjén megrekedni látszik. Ám így is marad bőven digitalizálni való. Például az Egyesült Államok szempontjából releváns weblaptartalmak — olyan tartalmak, amelyek vélhetőleg soha nem fognak nyomtatásban megjelenni. A program 2000-ben kezdődött a digitális források megőrzése céljából.

A Kongresszusi Könyvtár azonban nem „csak” gyűjtögeti a korunkat leképező információkat, hanem kérdez, provokál, szondázza a társadalmat, időről időre pedig különböző listákkal áll elő. Mint például a Books That Shaped America (Könyvek, melyek formálták Amerikát), ami egy 88 könyvből álló lista az Amerikára legnagyobb hatást gyakorló művekből – legalábbis a megkérdezett szakértők véleménye szerint. Az e köré szervezett kiállítás a Thomas Jefferson Buildingben látogatható őszig, a könyvtár pedig gondoskodik róla, hogy valóban beszédtéma legyen a „csúcskönyvek” gyűjteménye. S hogy melyek ezek a könyvek? Például A 22-es csapdája Joseph Hellertől vagy Jack Kerouac Úton című könyve, de szerepel benne Mark Twain-, Jack London- vagy Benjamin Franklin-mű is. A teljes lista itt található.

Noha az talán soha nem fog kiderülni, valóban van-e a mindenkori elnöknek titkos könyve a Kongresszusi Könyvtár majd’ másfélezer kilométert kitevő polcai egyikén, mint ahogy ezt a már említett film mutatja be, az biztos, hogy az intézmény mindent elkövet annak érdekében, hogy modern korunkban is a könyvtárak könyvtára legyen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.