2013.07.25. 07:00
A lektor és a kiadó a minőség záloga
A jó kézirat felkutatása nem könnyű feladat, de hogy a fellelt mű szakmailag is megfelel-e a követelményeknek, azt sokszor egy lektor segít megítélni. Jutai Péter tördelővel, fordítóval és nem utolsósorban lektorral beszélgettünk a lektorálás mibenlétéről és fontosságáról.
TotáLiber: A könyvkiadás szereplői között a lektor az, akit többnyire külsős szereplőként kérnek föl a kiadók. Mivel foglalkozol, amikor nem lektorálsz?
Jutai Péter: Tördelek és fordítok. Nem feltétlenül könyveket, hanem bármilyen egyéb, általam ismert területről szakszövegeket, honlapokra szöveget, használati utasítást és így tovább.
TL: Hogy lesz valakiből lektor? Milyen tudásra van szükség ahhoz, hogy valakit felkérjenek lektorálni? Lehet ezt valahol tanulni?
JP: Csak olyan témában kérnek fel, amihez a végzettségemnél vagy érdeklődési körömnél fogva értek. Ez azt jelenti, hogy történelemmel, nyelvészettel, zenével kapcsolatos munkákat kell átolvasnom, és aztán javaslatot tennem. Legalábbis elméletben. A valóság ezzel szemben az, hogy a kiadók egyetlen egyszer fogadták el a szakvéleményemet, és az összes többi esetben akkor is kiadták az általam fércmunkának tartott könyvet, ha naponta könyörögtem nekik a könyv olvasása közben, hogy ne adják ki, mert rossz fényt vet a kiadóra egy ilyen silány munka megjelentetése.
TL: Mennyiben más a lektor feladata egy magyar nyelvű szerző kézirata és egy fordított mű esetében? Melyik a könnyebb? (Már ha meg lehet állapítani.)
JP: A nehézség nem attól függ, hogy milyen nyelvű a szöveg, hanem a témától. (A szöveg helyesírása nem számít, nem ez az első akadály, amit át kell ugrani a szerzőnek vagy fordítónak: sok olyan könyvvel találkoztam, ami tele volt helyesírási hibákkal, az ilyen könyvön segít a korrektor, tehát ez nem szempont a szűrésnél.) De ez könnyen belátható: egy népszerűsítő jellegű zenetörténeti munkát sokkal könnyebb megítélni, mint azt, amelyik – mondjuk – a harmincéves háború logisztikai problémáival foglalkozik, hiszen utóbbi témához a szerzőn kívül senki sem ért. Az utóbbi esetben nincs más megoldás, mint megbízni a szerzőben, hogy tényleg minden úgy van, ahogyan azt leírta. Nyilvánvaló, hogy több év (külföldi) kutatómunkáját nem lehet leellenőrizni. De bárkinél előfordulhatnak olyan hibák, amiket némi hozzáértéssel is észre lehet venni, ezeket javítani kell.
Nagyon szakmai jellegű könyveket még nem lektoráltam, ahhoz a témában tanító egyetemi embereket (tanár, doktorandusz) kell felkérni. (Lehet, hogy vannak hozzáértő, lelkes amatőrök, csak őket nem könnyű megtalálni).
A fordítás annyival lehet nehezebb, hogy ott már nemcsak a szerzőt kell ellenőrizni, hanem a fordítót is, hiszen a nem lelkiismeretes fordító nem fordít, hanem „megold”, vagyis odaír valamit, aminek magyarul van értelme, de lehet, hogy az eredetiben egészen más állt. Ez komoly probléma, mert ha valami hiba van, akkor először a fordítóra gyanakszom, utána megnézem az eredetit, és ha ott is rossz, akkor leellenőrzöm, hátha mégis én tudom rosszul. És csak utána merek javítani.
TL: Milyen típusú javításokat javasolhat a lektor? Hol húzódik a határ a lektor és a szerkesztő munkája között?
JP: A lektor csak szakmai szempontokat vehet figyelembe, a szerkesztőnek figyelnie kell a gördülékenységre, húzhat a szövegből, átfogalmazhat rossz mondatokat stb. A lektor szakmailag ítéli meg a könyvet, a szerkesztő pedig elvégzi a kisebb simításokat.
TL: Melyiket tartod jobb megoldásnak: ha a lektor és a szerző ismeri egymást, netán együtt is dolgoznak, vagy ha nem? A kiadónak minden esetben közbeékelődő szereplőnek kell lennie?
JP: Nagyon jó, ha a lektor és a szerző ismerik egymást. Én mindig felveszem a kapcsolatot a szerzővel, ha a legkisebb probléma is felmerül. Tehát legjobb, ha együtt dolgoznak. A kiadó szükséges szereplő, hiszen a szerző neki adja a könyvet, és ő adja ki a lektornak.
TL: Volt valamilyen emlékezetes élményed lektorálási munkád során? Adódott valaha konfliktusod abból, hogy a szerző vagy a szerkesztő nem értett egyet a véleményeddel?
JP: A kezdetek kezdetén egy könyvbe elég sok helyen belenyúltam, a szerző (egyetemi tanár) mégis megköszönte a javításokat és észrevételeket, sőt utána ő ajánlott az alaposságom miatt másnak is. Ez nagyon pozitív visszajelzés volt, azóta is így dolgozom – le merem írni a véleményemet, és nem félek hozzányúlni a könyvekhez. Soha nem volt még konfliktusom senkivel.
A lektorálás során a legmeghatározóbbak azonban a negatív élmények: az olvasók nagy többsége elképzelni sem tudja, hogy mennyire hitvány kéziratok kerülnek be egy kiadóhoz, és hogy mennyi munka van velük, amíg jó könyv lesz belőlük. Ez persze már nem a lektor dolga, de ha értékelnem kell egy szöveget, akkor nem csak szakmai szemmel nézem, hanem látom benne a helyesírási hibákat, a borzasztó félrefordításokat, a magyartalan, értelmetlen mondatokat (fordítótól és szerzőtől egyaránt). Ezeknek az elviselésében, ha szabad így fogalmaznom, az segít, hogy én is elég sokat fordítottam, és tudom, milyen hibák fordulhatnak elő fordítás közben.
TL: Napjainkban, amikor bárki pár kattintással létrehozhat e-könyvet, és feltöltheti az internetre, szükség van még lektorokra?
JP: A kiadóknak igen, mert ők az internetes feltöltések korában pontosan ezzel tudják legitimálni magukat. A fenti példánál maradva: ha egy online könyváruházban van két könyv a harmincéves háború logisztikai problémáiról, és az egyiket X kiadó adta ki, a másikat pedig magánkiadásban egy teljesen ismeretlen valaki, akkor nagyon valószínű, hogy X kiadó könyve jobb, mégpedig pontosan azért, mert megvan az apparátusa a korrektortól a szerkesztőn át a lektorig, hogy jó és helytálló könyvet adjon ki. Előfordulhat, hogy valaki a semmiből jön, és ír egy jó munkát valamilyen tudományos témáról (hiszen a lektorálásnak nincs helye a szépirodalomban, ott szerző és szerkesztő egyezkednek a végső szöveg felett). Azonban csupán egyetlen olyan könyv jut eszembe a saját szakterületeimről, amit kívülálló írt, és a tudományos közélet elfogadta – sőt ünnepelte a szerzőt. Bizonyosan vannak ilyen könyvek és szerzők, de tényleg olyan ritkák, mint a fehér holló. Szerintem a lektor és a kiadó a minőség záloga – vagy legalábbis így kellene lennie.
TL: Köszönjük a beszélgetést!
A sorozat további részei
Egy művészeti kiskiadó irányítója
Olyan ez, mintha egy pandát simogathatna
4 komment
Címkék: könyvkiadás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rézfánfütyülő fűzangyal 2013.07.25. 18:25:27
Valamikor pl. minden szakmai folyóirat is alkalmazott lektort a fordított cikkekhez. Ma viszont szinte egyiknek sem telik erre. Így aztán valamelyik munkatárs gyorsan átfésüli, aztán lesz, ami lesz.
gabcigirl 2013.07.25. 18:32:00
Nekem dobtak már vissza angol-magyar fordítást csak azért, mert az életében egy normális cikkel sem találkozó, mindössze fordítani tudó nőnek nem jött be a stílus.
Pedig formailag, tartalmilag, stílusban is OK volt a dolog. (Nem önjelölt vagyok, hasonlóval foglalkozom hivatásszerűen.)
maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.25. 19:19:07
2013.07.26. 11:28:41
Magam is kiadónál dolgozom, és mi gyakran foglalkoztatunk lektort, korrektort pedig mindig. Igaz, gyakran nincs sok értelme a lektornak, mert huszadrangú dolgokon kukacoskodik, ordító szakmai hibákat viszont nem vesz észre. Még Jutai Péter is dolgozott nálunk, bár ha jól tudom, nem lektorként, hanem fordítóként. :))