Szokatlanul hangozhat annak, akinek Lázár Ervinről elsősorban Mikkamakka és Zsebenci Klopédia virágzó galagonyabokorsága jut eszébe, pedig nagyjából erről szól a mester egyetlen regénye, a hazai mágikus realizmus fontos műve: A fehér tigris. Spoiler alert.

Lázár Ervin: A fehér tigris. Budapest, Osiris, 2006. 172.

Volt egyszer egy város, élt abban egy Makos Gábor nevű hivatalnok. Egy napon nyomába szegődött egy fehér tigris, és nem tágított mellőle. A város lakói minden eszközzel próbálták elpusztítani, de az állaton nem fogott a fegyver. Bár leste parancsait, állandó jelenlétével szükségszerűen remeteéletre ítélte gazdáját, aki hamarosan megelégelte a visszavonultságot, és önjelölt igazságtevőként tisztogatni kezdett a városban. A város lakói kezdetben szinte arctalan statiszták, a történet hátterét adják, jelentőségük a főhős hanyatlásával párhuzamosan folymatosan növekszik. Különösen fontos szerep jut a nőknek, különösen Szolga Erzsébetnek, aki a folyton adó, önfeláldozó nő archetípusa.

A történet nem bővelkedik váratlan fordulatokban, mégsem okoz csalódást, mert nem futunk bele az ilyen sztorikban szinte kínálkozó moralizálásba. Ha mégis, a moralizálást a tigris végzi: kezdetben hófehér, éteri és sebezhetetlen, a történet végére ő is bemocs­kolódik: “valódi” testet növeszt, fekete és bűzös lesz, menekül támadói elől. A kérdés, hogy miért pont Makos Gábor, talán csak egyszer merül fel futólag. Ahogy a történet kibontakozik, a kérdés is megfordul, hisz a hatalom oly édes, hogy bárkit képes egy csapásra kiválasztottá varázsolni. Tehát sokkal inkább: miért ne Makos Gábor?

A fehér tigrist nem a nyelv tartja mozgásban, hiszen a rácpácegresi ballangkóró-hömbölgetésnek itt nincs keresnivalója. A történet­szövés sem igazán eredeti: nagyjából sejtjük, mi lesz a vége. Valahogy mégis ébren tartja az érdeklődésünket, vajon meddig megy el a főhős. Talán éppen az működteti a szöveget, hogy a központi probléma, a meddig-mehetek-el problémája mindenkit érint. Én sem szeretnék moralizálni, de megjegyzem, ennek különös aktualitását érzem most, 2013-ban, Magyarországon.

Az Osiris Lázár Ervin sorozatának borítói nagyon jól sikerültek. Annál is inkább, mert nem lehetett könnyű elrugaszkodni a meséknél oly megszokott réberi világtól. Henri Rousseau mintha egyenesen Lázár-borítókat tervezett volna: naiv is, természetközeli is, mágikus is. Szép könyv, jó könyv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.