„Élmény-gyárlátogatáson” voltunk egy könyvkötészetben. Az esemény teljes mértékben megfelel egy szabadidős programmal szemben támasztott elvárásrendszernek. Divatos (valójában trendi), mert élményt nyújt, manapság ez sokakat foglalkoztató kérdés. És retro is, hisz ki használ manapság ilyen szavakat, hogy gyár, pláne ilyen összefüggésben, hogy látogatás? Legfeljebb hatásvadászat céljából. Baráti társaságunk előzetes bejelentkezést követően ismerkedett a hagyományos, kézműves könyvkötészettel.

Feloldódunk

Megfordultunk már pár nyomdában, és csak most, utólag lett gyanús, hogy a papírok, színek, kilövések, nyomdai gépek, cérnafűzések szédítő információáradata és látványa után az „és akkor a kötészetben bekötik” laza szöveggel már ott is álltak a kész könyvek halmokban. Ebből a szempontból a Kézművész könyvkötészetben tett szombat délelőtti látogatásunk valós igényt elégített ki. (Ha az olvasó nem sokat vagy nem mindent értett az első mondatból, akkor érdemes követnie a könyvkészítés folyamatát bemutató elméleti sorozatunkat.)

Új sorozatot indítunk — nem most, hiszen már tavaly elkezdtük a karácsonyi kívánságlistával. Ezentúl minden hónapban ajánlunk könyveket. Reméljük, hogy minden olvasó talál magának olvasnivalót az ajánlott könyvek között.

Betty Edwards: Jobb agyféltekés művész. A kreativitás fejlesztésének ösztönző, gyakorlatias kézikönyve. Budapest, Bioenergetic Kiadó, 2011. 304.

Manapság nagy „divatja” van a jobb agyféltekés rajzolásnak — megjegyzem, joggal. Számtalan ismerősöm van, aki ezt a technikát használja és gyönyörűen rajzol, holott a tanfolyam elvégzése előtt nem volt túlzottan ügyes. A szerző nem kezdő a témában, hiszen nem ez az első könyve ezzel kapcsolatban — előző művei, a Jobb agyféltekés rajzolás és a Színes jobb agyféltekés rajzolás nagy példányszámban találtak gazdára. A szerző ebben az új könyvében lépésről lépésre vezeti be az olvasót a rajzolás rejtelmeibe. Ezenkívül arra is felhívja a figyelmet, hogy a technika elsajátításával nemcsak rajzolni tanulhatunk meg, hanem a problémáinkra is máshogy tekinthetünk. Jó rajzolást mindenkinek!

Steiner Kristóf második könyve tavaly ősszel jelent meg, én azonban sokáig halogattam az elolvasását. Mindig van bennem némi félelem, amikor „híres ember” jelentet meg könyvet. Ha kedvelem az illetőt, félek a csalódástól, ha nem, akkor attól tartok, hogy nem tudok majd felülemelkedni a prekoncepcióimon. Azokat a ráragasztott címkéket, amelyek „mindenkinek” eszébe jutnak, ha meghallják Steiner Kristóf nevét, természetesen én is ismertem. Mivel azonban nem olvastam első könyvét, a Gumimatrac a Gangeszent, nem tudtam, mire is számítsak a buddhista, kabbalista, zsidó (?), meleg, vegán, bulimiás, depressziós jelzőkkel beskatulyázott hírességtől.

Steiner Kristóf: Lélekbonbon. Budapest, Ulpius-ház, 2011. 272.

Amiatt nem aggódtam, hogy nem tudok majd elvonatkoztatni a celebségtől vagy a nemi identitástól. A probléma inkább abból szokott adódni nálam, amikor úgy érzem, az adott mű még nem érett meg a kiadásra, csupán azért publikálták, mert híresség a szerzője.

A minap ismét rászántam magam, hogy az interneten „könyves” képeket keresgéljek. Így találtam rá Guy Laramee könyvekből faragott tájképeire. Ijesztőnek tűnhet a könyvfaragás, de nézzétek meg, milyen szép dolgok születtek ezzel a technikával. A kanadai művész két sorozat könyvfaragványt gyártott különböző könyvekből, köztük Bibliákból is.

1. The Great Wall

2. Biblios

Herman Hesse rövidlátó volt, és rendkívül félt attól, hogy egyszer megvakul. Íróasztalát szemüvegekkel borítva találták halálát követően. Aszkéta módon élt, arra azonban mindig adott, hogy szép, harmonikus környezet vegye körül — ez csupán néhány részlet abból az izgalmas előadásból, amelyet dr. Horváth Géza tartott az Ex Libris Könyvtári Alapítvány Olvasókörében 2012. január 24-én.

Herman Hesse: Az üveggyöngyjáték. Fordította: Szabó Ede. Budapest, Tericum, 2000. 600.

Dr. Horváth Géza nemcsak Hesse-kutató és fordító, hanem a Magyar Herman Hesse Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint az SZTE Germán Filológiai Intézetének intézetvezető egyetemi docense. A Magyar Írószövetség könyvtárában rendezett esten Hesse több műve is szóba került, így Az üveggyöngyjáték is, amelyért Hesse 1946-ban Nobel-díjat kapott. A regényt számos irodalomtörténész „utópiának ható” történetnek titulálja. Szeretem az utópiákat, nem volt kérdés: Hesse nem maradhat ki.

Új sorozatot indítunk útjára, melyben bepillantást nyújtunk a nap mint nap látott betűtípusok, betűcsaládok történetébe, működésébe és természetébe.

Felütésnek keresve sem találhatnánk jobbat Cam Wilde periódusos rendszerénél, mely a száz legnépszerűbb betűképet foglalja a mindenki számára oly jól ismert keretbe. Igen, betűképet, mely a tipográfiában egy összhangba hozott, teljes ábécét alkotó betűtervsorozatot jelent. Minden cella tartalmazza a betűtípus egy karakterét, a tervező nevét, a betűkép születésének évét, és egy sorszámot a százas népszerűségi-rangsorban. A gyakoriságon kívül az elrendezésben szerepet játszott az is, hogy az egy betűcsaládba (talpas, talpatlan, groteszk, realista, geometrikus stb.) tartozó betűképek egymás mellé kerüljenek. Ha valaki hozzám hasonlóan tapétázni szeretne vele, itt letöltheti nagyban is.

Eddig semmit nem olvastam Nick Hornbytól. Láttam a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című filmeket, de őszintén megmondom, egyik sem tetszett annyira, hogy elolvassam a könyvet — tudom, nagy hiba a film alapján ítéletet alkotni egy könyvről. Azonban a múlt héten, amikor kedvenc könyvesboltomban jártam, „szembejött” velem ez a könyv: a Vájtfülűek brancsa. Felkeltette érdeklődésemet a cím, még jobban az alcím és a sokat ígérő fülszöveg, úgyhogy megvettem, majd két nap alatt kiolvastam.

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa. Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója. Fordította: Siklós Márta. Budapest, Európa, 2008. 372.

Adott tehát egy író, akit egy 2003-ban alakult amerikai, irodalmi folyóirat, a Believer felkér, hogy minden hónapban írjon az olvasmányairól. Nem kritikát, ismertetőt, recenziót vagy ajánlót kérnek tőle, egyszerűen azokról a könyvekről kell írnia, amelyeket az adott hónapban elolvasott. Hornby igent mondott a felkérésre, így a rovat még 2003-ban elindult, és ő 28 hónapon át írt az általa elolvasott könyvekről.

A kérdés eredendően úgy merült fel, hogyan választunk olvasnivalót. Elindult azonban egy gondolat, vajon sokan miért nem olvasnak egyáltalán. A magyar kultúra napja után rendhagyó, de nem szándékoltan ünneprontó módon ezzel foglalkozunk.

A válasz a nemolvasásra persze egyértelmű, sőt túlságosan egyszerű, ahogyan a szokásos kávészünetben zajló mini közvélemény-kutatásban részt vevő kollégám gondolkodás nélkül megválaszolta: „mert kényelmesebb a televízió és a számítógép”. Ennyi.

A kérdésen ilyen formában szépen napirendre is tértünk, mert hát a számítógép és a televízió tényleg könnyű szórakozást nyújtanak. A témát azonban aktiválta a HVG rövid, de érdekes híre: a KSH gyorselemzést jelentetett meg „Fókuszban a szabadidő” címmel arról, mivel töltik az emberek az IDŐt. Az a szerencsés együttállás, hogy már egy hete kerestem az időmérleg szót a nyelvem hegyén, a KSH honlapra vezetett.

1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját. Miért is ekkor? 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Már írtunk a ma nyíló Nyitott Könyvespontról, de az alábbiakban összegyűjtöttem pár programot, amiket szintén ezen jeles esemény emlékére indítanak a különböző kulturális intézmények.

Könyvtárlat címmel az Országos Széchenyi Könyvtár január 19-én indította el programsorozatát. A sorozat keretén belül kiállításokat nézhetünk meg, részt vehetünk rendhagyó történelem- és irodalomórákon, koncerteken és színházi előadásokon. A részleteket itt tekinthetjük meg.

A MOM Kulturális Központ január 22-én verskoncerttel, kiállítással, könyvcseréléssel köszönti a magyar kultúrát. Részletes programfüzet itt.

Ahogy egy nőnek sosem lehet elég ruhája, úgy egy könyvimádónak sosem lehet elég könyve. Hogy a felhalmozott köteteket hogyan lehet kreatívan tárolni, arra már adtunk ötleteket. Azonban sok könyvszerető életében eljöhet az a pillanat, amikor egy-egy könyvtől csak meg kell válnia, mert nincs már több hely. Ha a becserélés nem alternatíva, de azért mégsem szeretnénk megválni tőle, akkor jönnek a kreatív megoldások. Bár ma még szentségtörésnek tűnhet, hogy egyszer egy nyomda által mívesen kivitelezett kötetben kárt tegyünk, a tervezőket ez általában nem rettenti vissza.