A magyar versfordítás irodalmának mérföldköve, egy műfordító elmetérképe, de mindenekelőtt kaland, melyből a versfordítással kísérletezők bátorságot meríthetnek.

Gergely Ágnes: Tigrisláz. Tíz óra a magyar versfordításról. Budapest, Európa, 2008. 240.

A Tigrisláz műhelymunka. Ettől a szótól manapság felcsillan az ember szeme. Titkokat ígér. Megjelenésében is barátságos: szép a puritán, fehér keménytábla, s érdekesség a védőborító hátoldalán az „idegen költők” arcképcsarnoka.

A szerző alázatával, a bizonytalanságok kimondásával és a bizonyosságok elkerülésével már az első oldalon megnyeri magának az olvasót. Nincs mögötte következetesen felépített tematika, nem egy klasszikus értelemben vett módszertani tankönyv. Nem érdemes egy nekifutásra végigolvasni. Nem bánjuk meg, ha jó diákként óráról órára haladunk.

Végre hozzánk is eljutott a „Nyitott könyvszekrény”-kezdemé­nyezés. 2012. január 20-án 18 órakor nyílik Magyarország első Nyitott Könyvespontja, Budapesten, a KÖKI Terminál Bevásárló­központ 2. emeletén. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy léteznek már ilyen „könyvszekrények” az országban, csak nem ennyire nyilvános közegben (például a Budai Középiskolában van ilyen, de gondolom, oda nem mehet be bárki).

Ennyi bevezetés után talán már kíváncsiak vagytok, hogy miről is van szó.

A „Nyitott könyvszekrény” lényege, hogy egy nyilvános helyen felállított szekrényről bárki díjmentesen, regisztráció nélkül elvehet a polcon lévő könyvekből. Ha a kiválasztott könyvet elolvasta két lehetősége van: 1. visszaviszi a könyvet, 2. megtartja, de visz cserébe egy másikat, amihez esetleg ír egy rövid ajánlást. A legjobb eset persze az, ha az ember már rögtön egy cserekönyvvel érkezik, amit otthagy a kiválasztott helyett.

Az átlagember három esetben találkozik azzal a kérdéssel, hogy mit kellene kiadni: 1. írt egy könyvet; 2. X. témáról olvasna; 3. Y. szerzőre kíváncsi magyarul. Egy könyvkiadó élete azonban másról se szól, minthogy keresi erre a kérdésre a válaszokat.

Úgy tartják, világviszonylatban Magyarországon a legnagyobb az egy főre jutó írók száma. Így aztán nem csoda, hogy a kiadókba nap mint nap küldenek/visznek be remekműveket. Szintén nem túl meglepő módon ezek nagy részét a kiadók el is utasítják. A probléma többrétű.

Csáth Géza iránti vonzalmamat meghatározta a tény: egyszer egy férfi a Kályha című novellával vallott szerelmet. A szerelem elmúlt, Csáth Géza maradt. Így hát nem csoda, hogy csillogó szemmel olvastam a minap a Tiszatáj 2012. januári számában Borgos Anna írását Lovas Ildikó Spanyol menyasszony című könyvéről, amelyben kirajzolódik Csáth Géza és felesége, Jónás Olga kapcsolata, házasságuk utolsó hónapjának története.

Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony. Budapest, Kalligram, 2008. 300.

Csáth Géza húszévesen írta meg első novelláját, az Anyagyilkosságot, huszonkét évesen megjelenik első novelláskötete, A varázsló halála. Rajzolt, festett, hegedült, zongorázott, zenét szerzett. 1909-ben az ópiumról írt esszét. Mikor egy napon váratlanul megnősült, már túl volt az első tűszúráson. A romló test, a fájdalom, az elváltozások, a magány és a kísérletezés írója lett immár, a kísérletezésé, amelybe végül belepusztul a test — írta Csáthról Illés Endre.

A kézirat megszületésétől a boltok polcain való megjelenésig számos munkafázis követi egymást, mire a kiadó végre hátradőlhet: elkészült a könyv. Az olvasó számára ezek a munkák nagyrészt „láthatatlanok”, és legtöbbször csak akkor gondolkozik el a könyvkészítés rejtelmein, amikor valamilyen hibát talál.

És noha hibát találni mindig könnyebb, mint nem elkövetni azt, valóban léteznek olyan bakik, hiányosságok vagy félreértések, amelyek nem válnak az adott könyv dicsőségére. A kiadókban dolgozók mentségére szolgálhat, hogy az átlagos szerkesztőségi munka örökös harc az idővel. És a pénzzel. Ugyanis mindkettőből kevés szokott lenni. Az azonban nem szerencsés, ha ezt az olvasó is érzékeli.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy a legtöbb kiadói szakembert ritkán éri pozitív kritika, leginkább a munkájuk hiánya kelt feltűnést. Nem túl valószínű például, hogy egy olvasó — aki nem hivatásszerűen vesz a kezébe könyvet — sok ideig gyönyörködjön a tördelő betűtípus-választásában, vagy képzeletben vállon veregesse a korrektort, aki akkor is kitart amellett, hogy a szingliregénydömping egy szó, amikor azt a szövegszerkesztő program pirossal aláhúzza.

Lehet-e még újat, említésre érdemeset letenni az asztalra vámpírtémában? Miben más Richelle Mead sorozata? És miért vágjunk bele mégis, noha már kezdjük unni a vámpírokat?

Richelle Mead: Vámpírakadémia-sorozat. Budapest, Agave Könyvek, 2009—2011. Fordította: Farkas Veronika.
I. Vámpírakadémia. 2009. 236.
II. Dermesztő ölelés. 2010. 308.
III. A halál csókja. 2010. 324.
IV. Véreskü. 2010. 350.
V. Örök kötelék. 2010. 348.
VI. A végső áldozat. 2011. 426.

Korábbi írásunkban már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, miért is olyan felkapott napjainkban a vámpírtéma. A 21. századi, önmegtartóztató vámpírok világát Stephenie Meyer alkotta meg, ezek közé illeszkedik be Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozata is. Meadnél vannak a jó vámpírok (a morák), akik ugyan isznak emberi vért, de csak olyanokból, akik önként adják, és persze nem ölik meg áldozataikat; vannak a rossz vámpírok (a strigák), akik erkölcstelenek, és előszeretettel gyilkolásznak; és vannak a kettő közt lévő dampyrok, az emberek és morák egykori keveredéséből született faj, akik a morák védelmezői, testőrei.

A napokban az Ablak-Zsiráf Facebook-oldalán egy érdekes fényképalbumra bukkantam. Az albumban furcsa, nem megszokott, ám annál érdekesebb könyvespolcokat találtam. Ez további kutatásra sarkallt, és a Google képböngészőjén elkezdtem képeket keresni könyvespolcokról, könyvből készült bútorokról.

Íme néhány vicces/érdekes találat:

1. Fa alakú könyvespolc — nagy falfelület szükségeltetik, ha sok könyvet szeretnénk elhelyezni egy ilyen polcrendszeren.

2. Kerék alakú könyvespolc — melynek a belsejében sétálva (mint a mókuskerékben) olvashatjuk a kiválasztott könyvet, bár elég fárasztó lehet, mondjuk a Háború és békét ily módon elolvasni.

Már csak néhány nap van karácsonyig, de még bizonyára sokan vannak, akik nem értek az ajándékvásárlás végére. Nekik szeretnénk konkrét ötleteket adni, ha nem tudnak dönteni, melyik könyvet is tegyék kosarukba.

Isaak Asimov: Alapítvány. Fordította: Baranyi Gyula. Budapest, Gabo, 2010. 570.

A könyv-kívánságlistám (karácsonytól függetlenül) olyan terjedelmes, hogy aligha tudnék egyetlenegyet választani. Helyette egy tudományos-fantasztikus alapművet ajánlok, a legjobb barátom kedvencét.
Olvastam, pedig nem vagyok sci-fi rajongó. Asimov Alapítvány-trilógiáját, az emberiség háborúkkal, válságokkal, fejlődéssel tarkított több ezer éves történetét mindenkinek ajánlom. Tagadhatatlanul érdekes és időszerű, vajon sikerül-e megakadályozni a civilizáció barbárságba süllyedését. Rejtély egyes írók jövőbelátó képessége: a könyv megírásához képest évtizedekkel később valóban feltalálták a számítógépeket, űrkutatás indult. Lehet-e befolyásolni a jövőt?
Újraolvashatnám az Alapítványt. Mondjam, milyen formátumokban tudom befogadni? Igyekeznünk is kell, ha az avatar-technológiával tervezett film elkészülte előtt írásos formában magunkévá szeretnénk tenni ezt a kihagyhatatlan olvasmányt, különben könnyen azoknak a sorsára juthatunk, akik már sohasem tudják meg, mennyire zseniális mű A Gyűrűk ura könyvben.
(jeva)

Útikönyv ide, ezoterikus könyv oda, azért valljuk be, a többség mégiscsak leginkább szórakoztató irodalmat olvas. Hogy pontosan mi is tartozik ide, azt elég nehéz behatárolni. Mert ugye a halmaz számos más műfajjal határos, így például A Gyűrűk urát is sorolhatjuk a szépirodalomba, az Omyno is elfér az ezós könyvek között, a történelmi regények pedig mintha egy szeletét alkotnák, ám ez nagyban függ attól, mennyi is bennük a tény. Karácsonyi sorozatunk következő részében ezt a könyvtípust járjuk körbe kicsit közelebbről.

A kategória sokszínűségéből adódik, hogy mint ajándék nagyon könnyű mellélőni vele. Mindenképpen szükséges hozzá a megajándékozandó alany közelebbi ismerete, vagy legalábbis a könyvespolcával való közelebbi ismeretség. (Persze még ilyenkor is számolni kell hibalehetőséggel, mert egy polc nem mindig csak egy ember ízlését tükrözi.) Hogy közelebb jussunk a megoldáshoz, kicsit azért csalhatunk: ha tájékozódunk rokonunk-barátunk filmes ízléséről — és emellett feltételezzük, hogy szívesen olvas —, valamivel könnyebb dolgunk lesz. Ma a filmes adaptációk korát éljük, és ha valami siker volt az egyik formában, biztosak lehetünk benne, hogy fellelhető a másik alakban is. Ehhez persze tegyük hozzá, hogy egy könyv mindig izgalmasabb, mert teret ad az olvasó fantáziájának, és nem korlátozza a készen kapott látványvilág.