Ezüstszínű alienek, szerelmi négyszög és sok-sok megoldha­tat­lannak tűnő probléma. Stephenie Meyer újabb története vette birtokba a mozikat.

a_burok.jpgA burok, színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 125 perc, 2013
rendező: Andrew Niccol
író: Stephenie Meyer
forgatókönyvíró: Andrew Niccol
szereplők:
Saoirse Ronan (Melanie Stryder)
Diane Kruger (Hajtó)

Alig néhány hete vetítik a mozik Stephenie Meyer A burok című könyvéből készült filmet, és az IMDb statisztikája szerint a 40 mil­liós költségvetésű alkotás az USA-ban a nyitó hétvégén máris 10,6 millió dolláros bevételt hozott. Felmerül a kérdés, hogy a sokak által az Alkonyat-sorozathoz hasonlóan negatívan megítélt mű mégis miért ennyire népszerű – és nem csak a tinik körében.

Idealisztikus világ Rendszerint nem azért ülünk be egy sci-finek minősített filmre, mert a valósággal akarunk szembesülni. Így nem meglepő a történet felütése, miszerint egy idegen faj szállta meg a Földet, az ezüstszínű, tenyér nagyságú Lelkek parazitaként átveszik emberi gazdatestük irányítását. Az emberek túl agresszívek, saját magukat is majdnem kipusztították, vagyis az űrlények csak meg­mentették őket a biztos kihalástól, és létrehoztak egy utópisztikus világot, ahol nincs se háború, se erőszak. Tekinthetnénk ezt akár az emberiség kritikájának is, de ahogy megismerjük az utolsó túlélők idilli, zárt közösségét, amit egy barlangrendszerben alakítottak ki, hamar eljutunk a „csúnya alienek” előítéletig.

Lehetetlen helyzetek Már az Alkonyat-filmeknél is sokan fogták a fejüket a moziban, amikor a főhősnő, a teljesen átlagos Bella az őt elhagyó vámpírfiú után éppen egy farkasemberbe szeretett bele. A burokban fordul a kocka: itt a férfi főszereplők képviselik az átlagosat, míg a női hősnő, Melanie Stryder az, akinek a testébe egy Lelket (Vándor, illetve a későbbiekben Vanda) költöztetnek bele. Hogy a szerelmi szál se hiányozzon, Melanie emlékeiből megtudjuk, hogy rettentően szerelmes Jaredbe – mondhatnánk, micsoda mázli, hogy az emberi túlélők között éppen egy korban hozzá illő, fess fiatalemberbe botlott bele.

Eltúlzott romantika Meyertől megszokhattuk, hogy férfialakjai a végletekig udvariasak, és ha a hősei szenvednek, akkor egy világ omlik össze. Az Alkonyat-filmeknél egy valamirevaló párkapcsolatot maga mögött tudható ember számára nehéz lehetett nevetés nélkül kibírni azt a jelenetet, amikor Bella könyörög Edwardnak, hogy vegye el a szüzességét, de a vámpír azzal az indokkal utasítja el, hogy majd csak az esküvő után. Melanie esetében ugyan nincs szó házasságról, de az emlékei közt találunk egy hasonló szituációt, amikor is Jared igazán nem szeretné siettetni Melanie-t a szeret­kezéssel, ám éppen a lány az, aki hangsúlyozza, hogy ki tudja, mennyi idejük van még hátra. Melanie érzelemdús emlékei olyannyira meghatják Vandát, hogy mintegy aláveti magát a lány akaratának, és útnak indulnak megkeresni az öccsét (Jamie-t) és Jaredet.

Belső vívódások Az egyes szám első személyű elbeszélés írói szempontból azért tűnik egyszerűbbnek, mert sokkal könnyebb megjeleníteni a főszereplő belső világát, mint amikor kívülről írjuk le a karaktereket. Meyer igencsak kihasználta ezt a helyzetet már Bellánál (illetve Jacobnál) is, és nincs ez másként Melanie/Vanda esetében sem. A regényben nem volt nehéz a két főhősnő párbeszédét érzékeltetni, sőt éppen ettől volt izgalmas, a filmben ez azonban nem sikerült valami jól. Melanie szólamait mintegy gondolatokként, némán adja elő a színésznő, míg Vanda élőszóban válaszolgat. Hogy vajon a mellette álló szereplők mit csinálnak, amíg ők ketten monologizálnak, vagy miért nem reagálnak Vanda megnyilatkozásaira, az rejtély. Mindenesetre sokkal jobban át tudjuk érezni Melanie/Vanda helyzetét, mint ha ez nem lenne.

Hősi helytállás Nem nehéz kitalálni, az embereknek mi érdeke szembeszegülni az idegenekkel. Vanda pálfordulása azonban fokozatosan alakul ki. Eleinte csak sodródik: a filmből nem derül ki egyértelműen, hogy amikor odahagyja a Lelkek világát, önálló döntést hoz-e, vagy maga is elkezd érzelmeket táplálni Jared iránt. Ahogy megismeri az őt körülvevő embereket, egyre jobban azonosul a barlangrendszeri önfenntartó civilizáció elveivel és céljaival, míg végül Jamie sebesülése, illetve romló egészségi állapota tettekre sarkallja. Átállásában bizonyára nagy szerepe van Iannel kibon­takozó szerelmének, és itt egyedi megjelenítését kapjuk „a külső nem számít” elképzelésnek, mivel Ian elmondása szerint csakis Vandába szeretett bele, nem pedig Melanie alakjába.

A film végére természetesen eljön az elmaradhatatlan happy end, de addig még vár ránk néhány érzelmileg felfokozott fordulat. És hogy a jövőben se maradjunk sokáig Meyer nélkül, a hírek szerint az írónő már dolgozik A burok trilógiává bővítésén.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr745205922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mangalor 2013.04.20. 14:07:17

A könyv borzasztó volt. Ajándékba kaptam néhány éve, a leírása alapján érdekes volt (szeretem a sci-fit), de egy iszonyú unalmas, semmitmondó lányregény az egész. Néha megcsillan egy ötlet, egy jó helyzet,de a mindenek felett ívelő erkölcsösség ezeket a szituációkat is kivégzi. Már el is felejtettem ezt a könyvet, amikor elolvastam az Alkonyatot (az első részt, de kínszenvedés volt, sok-sok lapozással), és egyből beugrott a Burok. Nem lepődtem meg, h ugyanaz a szerzője a két könyvnek. Stephanie Meyert soha többé,részemről bojkott érvényes rá.
süti beállítások módosítása