konyv_szuret.jpgTartunk egy, januárban teljesen időszerű, ugyanakkor pozitív végkicsengésű vészharang­kongatást. A nyomtatott könyvek értékesítése mind példány­számban, mind árbevételében csökkenést mutatott tavaly – amin bizonyára egyetlen földlakó sem lepődik meg.

Az éves példányszámban mért könyvforgalom az Amerikai Egyesült Államokban 9%-kal csökkent a 2011. évi értékesítési adatokhoz képest. A csökkenés szinte megegyező mértékű a 2011. évben tapasztalt mértékkel. A statisztikában a dinamikát figyelve ilyenkor szokásos tendenciáról beszélni. 2012-ben kicsivel kevesebb, mint 591 millió eladott példányról van szó. És ott, abban a nagy országban a városokban élők erősebben fogták vissza a nyomtatottkönyv-vásárlásaikat, mint a vidéken élők.

Nagy-Britanniában 2012-ben 5%-kal csökkent a hagyományos könyvek árbevétele az előző évihez képest. Fizikai megnyilvánu­lásban ez azt jelenti, hogy az értékesített 202 millió nyomtatott példány az előző év 209 milliójával áll szemben. A könyvértékesítési példányok 13-14%-át, az árbevétel 6-7%-át adó e-könyveknek hála a teljes brit könyvpiac értéke szinte változatlan maradt. Ez meg már részben a plusz-mínusz nulla kategória, és csűrjük is a számokat, ahogy egy ilyen íráshoz illik, de nem füllentünk: a britek a nyomtatott és az e-könyvek együttes példányszámát nézve több könyvet vettek, csak kevesebbet fizettek érte. A könyvek átlagára csökkent (10 fontról 7,5 fontra). Ez a diszkontakciókkal és egyes bestsellerszerzők, mint E. L. James népszerű könyveinek alacsony árával magyarázható.

Néhány bestseller igen erős értékesítési adatával magyarázzák a brit könyvpiac szakértői az előző évekhez képest szolidabb könyvpiaci veszteséget, ha úgy tetszik, a könyvpiac zsugorodási tendenciájának megtorpanását. Csak női neveket fogunk mondani: a már említett E. L. James A szürke ötven árnyalata sorozata, Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiája, Hillary Mantel Booker-duplázása, valamint J. K. Rowling első felnőtt könyvének megjelenése. Az esélyegyenlőség látszatát fenntartva megemlítjük, hogy a pucér szakács könyvei iránt is aktív maradt az érdeklődés.

A magyar könyvpiacot értékelő év végi interjúban Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója a rendezvények tekintetében sikeresnek értékelte az évet, megállapítva, hogy 2012-ben még nem fordult meg a könyvpiac évek óta tartó zsugorodása. Már alig győzzük kivárni a magyarországi tényadatokat.

 

Forrás

Jim Milliot: Print Loosens Grip on the Coasts. Decline of physical books most evident in shore regions. Publishers Weekly. 2013. 01. 13

Sales of printed books slump in 2012. BBC News. 2013. 01. 04

Stagnálás vagy enyhe visszaesés várható a könyvpiacon. Figyelő. 2012. 12. 29  

A kép forrása

Zazzle.com

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr495047196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása