A szerzői kéziratból a lektor és a szerkesztő munkájának eredményeként előállt a kiadói kézirat. A könyv születésének következő nagy munkafázisában a tipográfus feladata a nyomdakész mű megtervezése, majd a tördelőé a nyomdai kézirat előállítása.

Manapság, amikor a számítógépeknek hála kis túlzással majd’ mindenki formáz szövegeket, a tipográfus/tördelő munkája nem tűnik olyan varázslatosnak. Ha írásunk végére — csakis a terjedelmi korlátok miatt — ennek ellenkezője nem válna nyilvánvalóvá, rögzítsük az elején, hogy a tipográfia titokzatos. Hogyan is tűnhetne különben a tipográfia egyszerre „ijesztő precizitást követelő szabályok összességének”, miközben mégis „valójában nagyon kevés dolog van, amit szabályként rögzíthetünk”.

Amikor a tipográfus kézbe veszi a kéziratot, a szerző éppen eljutott, el kellett jutnia arra a pontra, hogy lelki beállítottságtól függően nehezen vagy könnyű szívvel elengedte művét. A tipográfus feladata nem kevesebb, mint hogy olyan paramétereket (könyvméretet, betűtípust, betűméretet, formázási beállításokat, margóviszonyokat) válasszon, tervezzen, amelyek az olvasó részéről a szöveg megértését biztosítják. Munkájának elsődleges célja ugyanis a szövegben foglalt információ hatékony közlése. Az egyszerűség kedvéért írásunkban most elsősorban szöveges tartalomra gondolunk.

A tipográfus munkája kreatív: ő tervezi meg a könyv formai megjelenését. Amikor az olvasó kézbe veszi a könyvet (immár valóságosan), a tipográfus munkájával találkozik először. (A borítóról a sorozat egy későbbi írásában lesz szó.) A könyvbe belelapozva oldalpárokkal szembesülünk, ezért fontos tipográfusi feladat az oldal, oldalpár kialakítása. Nehéz megmondani, hol a határ a tipográfus kreatív vagy szabálykövető magatartása között, mindenesetre rögtön itt egy tipikus szabály-példa a kreativitásban. Az aranymetszés szabályát (és az ehhez kötődő Fibonacci-számsort) egy bestseller óta a laikusok is ismerik. Az esztétikai értékeket hordozó tökéletes arány mint szabály ismerete nagy segítség az oldalpár arányainak, a szedéstükörnek (a lap margón belüli részének) a kialakításában, de az arányérzék egyfajta természetes adottság is. Ennek fontos szerepe van a tipográfiai elemek egymáshoz való viszonyának kialakításában. Az oldalpár tekintetében a hozzá nem értés egyik legszembetűnőbb jele, ha túl kevés „üres”, fehér rész marad a papíron. Nem elegáns, nem kelt rendezett hatást, ha az oldal túl zsúfolt. A megfelelő mennyiségű üres felület többféleképpen is elérhető: szélesebb margókkal vagy nagyobb sortávokkal, esetleg ritkább térközű betűkkel. A kötésmargók méretének kényelmes kinyithatóságot és olvashatóságot kell engedniük, illetve a külső margók sem lehetnek olyan kicsinyek, hogy az olvasó ujja a szöveget eltakarja.

Ha már a betűknél tartunk, nagy titokról nem rántjuk le a leplet, ha eláruljuk, hogy a különböző betűk olvashatósága nem egyforma. Több mint kétezer betűtípus létezik, már ebből is érezhetjük, hogy a betű téma nagy falat, ezért a legfontosabb tipográfiai alapelemnek külön sorozatot indítottunk. Ebben az írásban két gondolatot illik megemlíteni: egyrészt a szöveg tartalmától (szakmai, tankönyv, szépirodalom vagy mese) függően eltérő betűtípust választ a szakember, másrészt a betűtípusok keverésének is vannak szabályai. Az elrendezés egyedi, a tipográfia alapvető alkotóelemei (a betűk, a vonalak, a nyomdai díszek, a foltok) nem egyediek. Ez a tény, a rendelkezésre álló minták számossága sem kell azonban, hogy keretek közé szorítsa a könyv tervezőjét. A tipográfus — úri dolgában — mint tervezőgrafikus akár új betűkészletet is alkothat.

A könyv megjelenéséről a végső döntés természetesen a kiadó joga, sőt egyes koordináták már az elején rögzítettek lehetnek. Amennyiben a könyv egy sorozat része, egyértelmű, hogy nincs szabad keze a tördelőnek a könyvméret, a kötészet, sőt olykor a betű megválasztásában sem. Ha prózai pénzügyi tények indokolják, tágabb értelemben is kényszerű kompromisszumok jöhetnek: puhafedelű, ragasztókötéses lesz a könyv, esetleg le kell mondani a színes képek szerepeltetéséről. A pénzügyi korlátosságtól függetlenített ideális esetben a tipográfust alapvetően csak a könyv terjedelme és tartalma (szöveg, képek, illusztrációk) szorítanák keretek közé. De akkor meg itt vannak az adott kiadó hagyományai. A tördelési elképzelést a választott papír is befolyásolja, amiről a nyomdai résznél lesz szó. A papír és a tipográfiai terv a könyv terjedelmét fogyasztói szemszögből árnyalják. Ha a könyv túl vékony lenne, lehet nagyobb betűméretet, szélesebb sortávot, volumenizált (levegővel dúsított) papírt választani, utóbbi esetben máris vaskosabb hatású, de mégsem súlyos szórakoztató irodalmat kapunk.

A tipográfiai terv elkészülte után következhet a tördelés. A könyvkiadás folyamatai (részben a technikai fejlődés eredményeként, részben a költséghatékonyság elvárása miatt) gyakran összecsúsznak. Manapság sokszor a tipográfus és a tördelő feladatát ugyanazon szakember látja el. A tördelőről szóló következő írásban bemutatunk néhány tördelési, formázási szabályt, a jól tördelt szöveg ismérveit.

Forrás

Énekes Ferenc: A kiadványszerkesztés, Szöveg. Budapest, Novella, 2001. 236.
Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve. Budapest, Osiris, 2005. 508.
Jury, David: Mi az a tipográfia. Budapest, Scolar, 2007. 256.
Virágvölgyi Péter: A tipográfia mestersége számítógéppel. Budapest, Osiris, 2004. 260.

Könyvkiadói ki kicsoda
A kiadó és a szerző egymásra találása
A lektor, avagy a kézirat ítésze
A könyvkiadás lelke, a szerkesztő
A tördelő, a szöveg formázója
A korrektor, avagy a helyesírás őre
A könyv — nem csak festék és papír
A borítókészítés alkímiája
Mennyi az annyi?
A könyveladás rejtelmei
Hogyan keltsük fel az érdeklődést?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.