Tévedés lenne azt hinnünk, hogy ha már a kezünkbe foghatjuk a kész nyomdaterméket, elégedetten hátradőlhetünk. A kemény munka ugyanis csak itt kezdődik igazán: a könyvet el kell adni. Hogy hol és hogyan, az persze sok tényezőtől függ.

A legtöbb szerző úgy áll a könyvéhez, hogy az kasszasiker lesz. A kiadók ennél azért jóval óvatosabbak. Nagyobb rálátásuk van a piacra, jobban fel tudják mérni az igényeket, és ez alapján állapítják meg, egy könyvből mennyit érdemes kinyomtatni. Amíg csak a kiadó maga értékesít, kevesebb példány is elég szokott lenni, ám ha a nagyobb terjesztői hálózatokat is igénybe szeretné venni, máris nem mindegy, hogy kétszáz vagy ezer darabról beszélünk.

Az értékesítés során a legegyszerűbb természetesen az, ha a kiadó közvetlenül éri el a vásárlókat. Ez egyrészt azért jó, mert abból a pénzből, amit egyébként a terjesztőnek kifizetne, a vevőknek adhat engedményeket. Másrészt megismerheti a vásárlóközönségét, tájékozódhat arról, mi érdekelné őket, ötleteket kaphat, min kellene változtatnia. Számos szerkesztőség egyben könyvesbolt is, ahova az érdeklődők betérhetnek nézelődni. Minél kisebb egy kiadó, annál valószínűbb, hogy a dolgozók munkakörei átfedésben vannak. A gyanútlan vevő sokszor nem is sejti, hogy az, akinek az imént kifizette a könyvet, nagyban hozzájárult a termék megszületéséhez — például ő szerkesztette.

A legtöbb kiadónak van honlapja, ami általában webshopként is üzemel. A saját értékesítés anyagilag kecsegtetőbb, de járulékos költségek ebben az esetben is vannak: fizetni kell a munkatársat, aki felveszi a bejövő megrendeléseket, összeállítja a csomagokat, intézi a postázást, biztosítani kell csomagolóanyagot, hogy a raktározási és rezsiköltségről ne is beszéljünk. Egy könyvesbolt esetében az a jó, ha földszinti, és minél forgalmasabb helyen van, a szerkesztői munkához viszont nyugodt környezet, és minél több természetes fény kell. Ezeknek a szempontoknak nem minden iroda tud megfelelni, ezért sokszor célszerű egy külön boltot nyitni. Ha több kiadó összefog, hogy nagyobb legyen a kínálat, hatékonyan működhet a dolog.

Itt jönnek a képbe a kiskereskedők, a kisboltok. Ők van, hogy nagykereskedőktől szerzik be a könyveket (több kiadó termékét egy helyen), de van, hogy elmennek közvetlenül a kiadóba, ha ott jobb feltételekkel vásárolhatnak. Már a könyv árának meghatározása során említettük, hogy a teljes összeg többnyire nem kerül egy az egyben a kiadó kasszájába. A kiskereskedők jutalékot kérnek, vagyis bizonyos százalékot a könyv árából az értékesítésért cserébe. Mivel vagy konkrét megrendeléseknek igyekeznek eleget tenni, vagy csak szeretnének kisebb példányszámot készleten tartani a boltjukban, ők még általában azonnal, készpénzzel fizetnek. Nem így a könyveladási folyamat megkerülhetetlen, nagyobb résztvevői.

A probléma valahol a bizományosi rendszer környékén kezdődik. A gyakorlat az, hogy a kiadó beszállítja a könyveket a terjesztőhöz, aki havonta jelenti, hogy mennyit adott el a nála lévő készletből, a kiadó pedig az eladott példányszámok után állítja ki a számlát. A nagykereskedők nagyobb jutalékot kérnek, átutalással fizetnek, nem ritkán több hónappal később. A kiadónak ez idő alatt áll a pénze a könyvekben, de közben valahogy biztosítania kell a folyamatos működését is. Gondolhatnánk, hogy akkor nyomtasson kevesebb könyvet, de akkor nem tud jelen lenni a nagyobb bolthálózatokban. Az Alexandra például 48 településen 83 üzlettel rendelkezik. Ha mindegyik üzletében csak 3 példányt tart a könyvünkből, máris 249 darabot kell beszállítanunk neki. De hogy ebből a 249-ből ő ténylegesen melyik boltjában mennyit fog elhelyezni, abba a kiadók nem láthatnak/szólhatnak bele. Sok kiadói munkatársnak volt már szerencséje olyan telefonbeszélgetéshez, amikor a vevő azt kérte tőle, hogy mondja meg, pontosan melyik boltban juthat hozzá egy adott könyvhöz. Sajnos a kérdésre korántsem olyan egyszerű a válasz.

Mindezek fényében érthető, hogy a kiadók a közvetlen értékesítésre törekszenek. Erre remek lehetőséget nyújtanak a különböző könyves rendezvények is, közülük is érdemes kiemelni a két legnagyobbat: a Budapest Nemzetközi Könyvfesztivált és az Ünnepi Könyvhetet. Ezeken az eseményeken a kiadók éves bevételüknek jelentős százalékára szert tehetnek, még úgy is, hogy általában nagy kedvezményeket adnak. Továbbá lehetőségük van arra, hogy találkozhassanak vevőikkel, vagy éppen felhívják magukra a figyelmet. Hogy miként lehet még eljutni a vásárlókhoz, arról sorozatunk folytatásában fogunk mesélni.

Könyvkiadói ki kicsoda
A kiadó és a szerző egymásra találása
A lektor, avagy a kézirat ítésze
A könyvkiadás lelke, a szerkesztő
A tipográfus, a könyv tervezője
A tördelő, a szöveg formázója
A korrektor, avagy a helyesírás őre
A könyv — nem csak festék és papír
A borítókészítés alkímiája
Mennyi az annyi?
Hogyan keltsük fel az érdeklődést?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.