Pommelé 2013.01.25. 07:00

Égető kérdések

Bradbury: Fahrenheit 451

fahrenheit451_forrasbarka_logo.jpgUtópiamániám egyik Nagy Kedvence, Ray Bradbury: Fahrenheit 451. Újraolvasva, majd megtekintve a Bárkában, 2013 januárjában. Félreértés ne essék, nem azért olvastam újra, hogy most majd itt jól összevessem, mi maradt ki a könyvből, s mit tudtak színpadra adaptálni – ebből azért már kinőttem. Azért olvastam újra, és néztem meg végre, mert egyszerűen szeretem.

A történet

Egy elképzelt világban játszódik, ahol az emberek a maguk saját, valamint a Kormány, a Rendszer akaratából abbahagyták az olvasást, lévén, hogy a könyvek csak összezavarják a gondolatokat, megmutatják ugyanannak a dolognak több oldalát, urambocsá’ még gondolkodásra is képesek késztetni az embert. Nem vitás: károsak és veszélyesek. Arról nem is beszélve, hogy ebben a világban az emberek már nem engedhetik meg maguknak, hogy különbözzenek egymástól. „Nem mindenki születik szabadnak és egyenlőnek, ahogy azt az Alkotmány mondja, de mindenkit egyformává idomítanak. Ha mindenki hasonmása a másiknak, akkor mindenki boldog, megelégedett, akkor nincs többé kiváló, akitől félni kell, vagy akihez a másikat mérni lehet.” Így hát a Kormány, a Rendszer betiltotta a könyveket és az önálló gondolkodást is. A könyvek birtoklása és olvasása pedig egyszerűen bűncselekménynek minősül. A könyvrejtegetőket üldözik, a rejtegetés tárgyait pedig az erre hivatott tűzőrség tagjai elégetik. „Fahrenheit 451 fok az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég…” Ebben a világban az interaktív tévéműsorok, virtuális agymosás árad mindenhonnan, s az egyik legfontosabb, hogy szabadidejében mindenki vásároljon, lehetőleg jó sokat. A Tűzőrség egyik tagja, Montag, a titokzatos és különc szomszédlánynak, Clarisse-nak köszönhetően megismerkedik egy számára ismeretlen, titkos világgal, ahol a könyvek fontosak, a felolvasások és a valódi, tartalmas beszélgetések mindennaposak. Montag meghasonlik, kezd ráébredni élete ürességére, s a Tűzőrség hivatalos tagjából üldözött lesz, aki már azokhoz tartozik, akik igyekeznek megőrizni a kultúrát.

A darab

2011 februárjában mutatták be a budapesti Bárka Színházban. A rá következő hónapokban írt kritikák egyebek között bírálták, hogy a „vizualitás és a jelképek bejáratottak” – jó, persze, valóban láttunk már ilyet –, de szót ejtettek a darab „elkészületlenségéről is”. Ehhez nincs mit hozzátennem, és nem is tisztem, pláne, hogy 2013-at írunk. Érte a túlzott „didaktikusság” vádja is, amivel viszont már vitatkoznék: miért is baj az, hogy „húsbavágó igazságokat mond ki a darab” az arctalan tömeg hatalmáról, a kultúra hanyatlásáról, a tömeggyártás színvonaltalanságáról? Megkapjuk kertelés nélkül, az tény, s hogy fájdalmas, az is tény. De legyünk már őszinték… És most nem csak a „didaktikus” mondanivalóra gondolok. Engem például szíven ütött Clarisse, a furcsa és antiszociálisnak titulált fiatal lány néhány mondata: „Félek a korombeli gyerekektől. Gyilkolják egymást. (…) Barátaim közül csak a múlt esztendőben hatot lőttek agyon. Tízen autószerencsétlenség következtében pusztultak el. (…) Nagybátyám meséli, hogy az ő nagyapja emlékezett még olyan időkre, amikor a gyerekek nem gyilkolták egymást.” Azért jó, hogy itt még nem tartunk, ugye…?

fahrenheit451_jelenet.jpgForrás: 7óra7 (Fotó: Jókúti György)

Segítenek-e a könyvek?

Könyvmániámat, elfogultságomat félretéve nem állítom, s nem állítja Bradbury sem, hogy a könyv és az olvasás a megoldás min­denre, s majd megállítja a kultúra hanyatlását. Hiszen koránt­sem mindegy, hogy mit olvas az ember: „tudja-e, miért olyan fontosak a könyvek, mint például ez itt? Mert színvonaluk van. S mit jelent ez a szó: színvonal? Nekem ez a könyv váza, a lelke. (…) A jó írók meg tudják ragadni az életet. A közepesek elsiklanak a felszínén, a rosszak pedig megerőszakolják, és ott hagyják a legyeknek.”

És ami igazán tetszett

A közönség, a nézőtársaim arca. A szintén bírált L alakú nézőtérnek köszönhetően ugyanis láthattam a másik szektorban ülők arcát, például annál a zseniális jelenetnél, ahol Montag felesége, Mildred meghívja a barátnőit egy kis csevejre. Montag fel akar olvasni egy verset az egyformává butult, üresfejű, boldogtalan nőknek, akik sikítozni kezdenek az iszonyattól a sorok hallatán. Iszonyat suhant át a nézőtársak arcán is… és azért ez biztató. Montag a regény végén az Emlékezők között talál új otthonra, akik mind egy-egy könyvet őriznek a fejükben. Ha esetleg mégis úgy alakulna – remélem, nem érem meg –, én ezt a könyvet választanám…

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr415042131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása