kezunkben_a_jovonk.jpgVajon mit gondolna tizenöt évvel ezelőtti önmagunk a mai Facebook-profilunkról? És mit akarna megvál­toz­tatni a mostani jelenünkön? A gondolattal eljátszott helyettünk a Kezünkben a jövőnk szerzőpárosa.

Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk. Fordította: Szűr-Szabó Katalin. Budapest, Maxim, 2012. 354.

Sokak gyerekkorának meghatározó filmes élménye a Vissza a jövőbe sorozat, amelyben egyebek között azt a kérdést boncolgatták, vajon milyen hatással lehet egy múltbeli változás a jelenre, és hogyan hat a jövőnkre, ha a jelenben másképp döntünk. A Kezünkben a jövőnk szerzői ez utóbbi kérdést feszegetik 350 oldalon át, miközben két amerikai tini életét mutatják be.

A regény egy hét eseményeit meséli el, vasárnaptól péntekig követhetjük nyomon 65 rövid fejezeten keresztül Emma és Josh életének – és jövőjének – alakulását. A két elbeszélő egymással váltakozva, egyes szám első személyben, jelen időben ír. Szokatlan ez a megoldás – bevallom, sokszor ki is zökkentett az olvasásból –, hiszen ha az ember bármilyen regényt felcsap, az elbeszélő általában múlt időt használ. Ugyanakkor ettől a technikától naplószerűvé vált az elbeszélés.

A két főhős gyerekkori barátok, egymás szomszédságában laknak. Amúgy is zűrös szerelmi életük akkor áll a feje tetejére, amikor Emma egy Joshtól kapott CD-ROM-ot telepít a számítógépére, amely az America Online előfizetését tartalmazza. Csakhogy a programba való belépéssel egyidejűleg Emma bejut a tizenöt évvel későbbi Facebook-oldalára is. Ekkor veszi kezdetét a jövőfigyelés és -formálás, amit a két szereplő egészen máshogy képzel el.

A Facebook-profilok alapján Josh fényes jövő elé néz, míg Emma látszólag boldogtalan. Érthető, hogy a fiú nem akar változtatni – inkább csak megfigyelni –, míg a lányban ég a vágy, hogy valahogyan jobbá tegye jövőjét. Tudjuk, hogy a beavatkozásnak „beláthatatlan következményei lehetnek”, mégis, vajon egy ilyen helyzetben mi magunk nem akarnánk-e többet kihozni abból a tizenöt évvel későbbi állapotból? És vajon nem fog-e eleve más jövőhöz vezetni az, hogy tudjuk, mi vár ránk? Máshogy cselekszünk csak azért, mert tudatában vagyunk, hogy az adott célt úgyis elérjük? A regény ezekre a kérdésekre nem ad egyértelmű választ.

Ahogy a tinédzserek rácsodálkoznak a közösségi oldalra, egyúttal tükröt tartanak a mai Facebook-használó elé is. A jövőbeli Emma például olyan állapotjelzéseket ír ki, mint „Még egy rendes pszichiáterre sem telik.” Erre a fiatal Josh meghökkenten reagálja: „Miért mondana magáról valaki ilyesmit az interneten? Ez őrültség!” És hát a legtöbb állapotjelzést furának találják, holott ma sokan teljesen természetesnek vesszük, hogy magánjellegű információkat osztunk meg egy falon akár olyanokkal is, akikkel évek óta nem beszéltünk.

A regény összességében izgalmas, bár nem letehetetlen olvasmány. Közelebb áll a fiatalokhoz-tizenévesekhez, mint a mai harmincasok­hoz, ugyanakkor a felnőtt korosztály gyerekkorát is megjeleníti. Ha kicsivel mélyebb mondanivalót is belecsempésztek volna annál, mint hogy a jelenben élés fontosabb, mint a jövő, hiszen az határozza meg, mi lesz belőlünk, több lehetett volna egy hétvégi könnyed, de felejthető kikapcsolódásnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr515018739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása