A Young & Battaglia dizájnstúdió válasza a kérdésemre.

Talán ismerős az a városi legenda, melyben az egyszeri ember besétál a könyvesboltba, majd frissen berendezett lakásába vásárol a fal színéhez és az ülőgarnitúra kárpitjához illő 175 centiméternyi zöld és ugyanennyi kék könyvet. Innen már csak egy lépés az angol Young & Battaglia dizájnstúdió tapétája, mellyel a könyvesboltot és a cipekedést is megspórolhatjuk, a végeredmény pedig igencsak szemrevaló. Egy kis trompe l’oeil, mely a giccshatáron mozog ugyan, mégis összekacsint velem, az olvasóval, akinek csupasz lenne az a fal könyvek nélkül.

Forrás
Nice Decors

José Saramago magyarul először 1998-ban megjelent története egy nagyon is valósághű víziót tár elénk. Vajon milyen mélyre süllyedhet az ember, ha felborul a világa, és nincsenek többé civilizációs szabályok? Meddig megy el, meddig uralkodnak a nyers, állati ösztönök? Mit tesz, hogy megszűnjön ez az állapot? Vagy nem tesz semmit? Van-e remény, kiút vagy megoldás?

José Saramago: Vakság. Fordította: Pál Ferenc. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2008. 338.

A Nobel-díjas Saramago regénye az egyik legmegrázóbb emberi fogyatékosság — a vakság — problémakörét boncolgatja (az eredeti cím pontos fordítása: Esszé a vakságról).

Egy autóját vezető férfi elveszti látását, majd sorra mindenki, aki kapcsolatba kerül vele. Az autótolvaj, aki segítőkészen felajánlja, hogy hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, majd értetlenül szemléli a történteket, a prostituált, aki véletlenül mellé ül a rendelőben. Az első vakokat katonai őrizet mellett bezárják egy elmegyógyintézetbe, de a szigorú intézkedések ellenére sem tudják megakadályozni a „fehér kór” terjedését.

A Gutenberg-galaxis jövője mindenkit foglalkoztat. De pontosan mi is a kérdés? Hogy van-e neki? Hogy mennyi van még hátra? Hogy átveheti-e az e-könyv a nyomtatott könyv helyét? Hogy csupán hordozóbeli különbségről van-e szó? A Gutenberg-ügyben sokan mondtak már sokfélét. Most én is mondom a magamét.

Egyre kevesebb időnk jut arra, hogy elmerüljünk egy könyvben. Úgy igazán. Egy képes aforizmagyűjteményben még csak-csak, de a Háború és béke már beláthatatlan vállalkozásnak tűnik. Érdeklődésünk könnyen lankad, ezzel együtt az ingerküszöbünket is egyre nehezebb elérni. A digitális nem egyszerűen más, egyben gyorsabb médium is — átprogramoz. Kulcsszavakra éhes szemünknek a nyomtatott könyv lassú könyv. Móricz például különösen az.

Újságírónak nem csak születni lehet — ez az alapgondolata a most megjelent Első leütés című könyvnek, amelyet 2011. október 26-án 18 órától mutatnak be Budapesten, a Tranzit Art Caféban.

Tóth Szabolcs Töhötöm: Első leütés. Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek. Budapest, Másfél Flekk Kiadó Kft., 2011. 430.

Sokan ismerjük azt az állapotot, amikor az a bizonyos fehér lap ott fekszik előttünk az asztalon, kezünkben görcsösen szorongatjuk a tollat, de csak nem jön az ihlet. Igaz, ma már inkább a monitor képernyőjét bámuljuk meredten, ujjainkkal dobolva a billentyűkön, melyeket csak nem tudunk leütni a megfelelő sorrendben. Ezt az állapotot idézi fel az Első leütés cím, amikor is hiába keressük, nem találjuk a megfelelő kezdő mondatot. Holott ez a pár nyitó betű meghatározza az egész írást.

Egy évben egyszer a nemzetközi könyvkereskedelem szereplői (könyvkiadók, könyvkereskedők, irodalmi ügynökségek, olvasók és jó pár éve már tartalomszolgáltatók is) összesereglenek Frankfurtban, hogy a személyes kapcsolatok ápolásával még többet tudjanak adni egymásnak. A Frankfurti Könyvvásárt idén 63. alkalommal rendezték meg 2011. október 12. és 16. között.

A Frankfurti Könyvvásár méretét jól mutatja, hogy kb. 174 000 négy­zet­méteren 7200 kiállító több mint 380 000 könyvet és elektronikus terméket mutatott be, mindezt 100-nál is több országból. A vásár mindig szerda és vasárnap közt tart nyitva. Az első három nap inkább szakmai, ekkor folynak a tárgyalások, köttetnek a megállapodások jogokról, fordításokról vagy más egyéb együttműködésről. A szombati és vasárnapi nap a „civil” látogatóké, ekkor főleg családok látogatnak a vásárra. Az utolsó napon a nagyközönségnek is árusíthatóak a könyvek, egyébként ennek igen szigorúak a szabályai (pl. csak listaáron, kedvezmények nélkül).

„Mi a házasság, mi a szerelem, mi tart együtt és mi választ el két embert?” — ez az egyik alapvető emberi tulajdonságot, a kíváncsiságot kihasználó kérdés hivatott becsalogatni a nagyérdeműt a Márai Sándor azonos című kisregényéből készült Válás Budán egyfelvonásosra. A téma korántsem divatjamúlt!

Négy szereplő — a regény egyik fő témájának felvillantásához szükséges és elégséges, s mivel vidéki vendégjátékról van szó, praktikus létszám. A főszereplő Kőmives Kristóf bíró. (Igen, mi is Kelement hallottunk lelki füleinkkel, a regény mottója pedig a székely népballada egy sora: „Akit nappal épít: az éjjel leomlott”.) A szép és nyugodt Wiesmeyer Hertha kilenc éve a bíró felesége. A másik házaspár Greiner Imre orvos és Fazekas Anna. Annáról, aki az egyetlen végig jelenlévő szereplő, elsőre nehéz eldönteni, valóban eszelős-e vagy csak idétlennek tűnik. Majd rádöbbenünk!

„Olvassunk Spirót!” — ez a mondat lebegett a szemem előtt, mikor leemeltem a polcról a Feleségversenyt. Sárgászöld borító népi motívumos szegéllyel, piros, gyermekrajzszerű alakok, meg egy címer a gerincen. A hátlapon pedig egy részlet. Cigányháború? Kamatyadó? Itt valami nagyon nem stimmel.

Spiró György: Feleségverseny. Budapest, Magvető, 2009. 340.

Alternatív Magyarország

Budapest, Albertfalva. Ez idáig ismerős, megszokott. A „cigányok áttelepítése Békés megyébe” már ad okot némi gyanúra. Itt vajon egy rasszista irodalmár utópiájáról lesz szó? Aligha. Ahogy tovább olvasunk, a főhősnő, Vulnera Renáta, becenevén Rea gyermekkora rajzolódik ki előttünk. A nyomor, amiben élnek, a betörőként, illetve autótolvajként dolgozó két báty, a kurvaként ténykedő nővér, na meg a Kondorosi úti uszoda helyén nevelt parlagfűültetvény, ami a magyar állam legfőbb bevételi forrását adja… Mégis, bármennyire siralmas is a helyzet, Rea naiv és butuska szemén keresztül nézve ez a világ nem lesz más, mint önmaga paródiája, ahol szinte minden megtörténhet. Még a halottak is visszajönnek egyszer: így például Bátor néni, akit Bátor bácsi lógatott ki a nyolcadikról az ablakon, bizonyára túlélte a temetését, hiszen a tor után is főz valami finomat vacsorára.

Sorozatunk nyitó részében azt fejtegettük, vajon mi a nyomtatott könyvek jövője, és ez hogyan érinti a könyvszakma résztvevőit. Most egy kicsit speciálisabb területre evezünk: azt a kérdést járjuk körül, hogy milyen sors vár a szótár- és lexikonkiadókra.

Ringathatjuk magunkat abba a romantikus reménybe, hogy a papíralapú szótár- és lexikonkiadás örök marad pusztán azért, mert több évszázados hagyománya van, és a lexikonok mindig is a tudás alapját jelentették. A valóság azonban az, hogy a XXI. század tízes éveire az információáramlás és az információk gyorsasága iránti éhség annyira felgyorsult, hogy a papíralapú lexikonok és a szótárak már pusztán az íróasztal és a könyvespolc közötti távolsággal elveszítették a versenyt online társaikkal szemben. A felhasználók túlnyomó többségét pedig az a tény is hidegen hagyja, hogy egy lexikon vagy egy szótár sokkal megbízhatóbb, pontosabb adatokat ad. Ma már szövegeinket szinte kizárólag elektronikusan hozzuk létre, így a számítógépbe könnyebb beírni a keresett szót, amire a másodperc töredéke alatt több találat születik, és az interneten fellelhető ismeretanyag, lexikális tudás legtöbbször elegendő is a felhasználó számára.

Tisztelt Esküdt Hölgyek és Urak! Engedtessék meg egy röpke védőbeszéd a sokszor félreértett, s pornográfnak bélyegzett regény mellett, melynek orosz fordítását Nabokov úgy írta meg, hogy oldalak tucatjai térnek el az eredeti angol változattól – már ha tekinthetjük eredetinek az angol változatot. S hadd szóljak néhány szót az 1997-ben készült filmről is, melyet ugyan nem nagyon kell megvédeni, ha csak attól a vádtól nem, hogy a nabokovi nyelvi bravúr, a humor, az önirónia, az eltávolítás nem jelenhet meg teljesen a filmben.

Vladimir Nabokov: Lolita. Fordította: Békés Pál. Budapest, Árkádia, 1987. 352.

A regényről

A negyvenes éveiben járó Humbert professzor kamaszkorában elvesztette szerelmét, s azóta vonzódik a még serdületlen lánykákhoz, ahogyan ő nevezi, a „nimfácskákhoz”. Egy véletlen folytán rátalál álmai megtestesítőjére „Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogyan ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola. Az iskolában Dolly. Aláíráskor Dolores, de a karomban mindig Lolita”, s hogy a közelében maradhasson, elveszi feleségül a lány anyját. Házasságuk csupán hat hétig tart, „McSors” közbeszól, a lány anyját – miután felfedezi férje beteges titkát – végzetes baleset éri. Az asszony halála után Humbert évekig tartó utazásba kezd „létének lángjával”, mostohalányával. Első utazásukat követően próbálnak beilleszkedni, s letelepedni Bearsley-ben, a városka főiskoláján Humbert állást vállal. A vándorlás hamarosan folytatódik, ezúttal Lolita kívánsága szerint alakítják az útvonalat, nem véletlenül, hiszen már követi őket a lány csábítója. Lolita megszökik, s évekre eltűnik mostohaapja életéből. Mikor újra felbukkan, már felnőtt, éppen gyermeket vár. Humbert, miután megtudja, ki miatt szökött meg Lolita, felkeresi és megöli a csábítót.

Az ügynök halála, Salemi boszorkányok, Marilyn Monroe — az első bevillanások, ha meghalljuk a nevét. Pedig az amerikai drámaíró-esszéista életútja jóval gazdagabb ennél. Novellái, színdarabjai és filmjei most is aktuálisak. Arthur Miller ma lenne 96 éves.

Aktualitását mi sem bizonyítja jobban folyamatosan játszott darabjainál, újra kiadott könyveinél. Miközben e sorokat írom, az Örkény Színházban a Pillantás a hídról című darabot játsszák, amelyet nemrég mutattak be Mácsai Pál rendezésében. A Budapesti Kamaraszínházban pedig a Lefelé a hegyről látható Szilágyi Tibor főszereplésével. Az Európa Könyvkiadó tavaly adta ki a Jelenlét című elbeszélésgyűjteményt, én azonban most egy másik könyvre szeretném felhívni a figyelmet. Egy itthon kevésbé ismert drámára: az Üvegcserepekre.