Nem tudnék hatásosabb címet kitalálni írásomnak, mint a könyv címe. Eddig mindenki kölcsönkérte, aki a kezemben látta: volt, aki első látásra — a címet látva; akadt hiszékeny — a fülszövege miatt; s volt, aki meggyőzés hatására — rövid, érdeklődést felcsigázó kedvcsináló mese alapján.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Budapest, Geopen Kiadó, 2009. 368.

Ismerős a helyzet, amikor az olvasót megkérdezik, milyen a könyv, amit éppen közösségben olvas. Ha nem szeretjük, hogy a figyelmünket a könyv milyenségét firtató érdeklődéssel elvonják, akkor vagy ne olvassunk buszon, edzés előtt, utcán, vagy csomagoljuk be a könyvet — bár utóbbi esetben ellentétes hatás is elérhető.

Barbery könyvével nagy szerencsénk van, a frappáns címe mellett segít a fülszöveg keretes írása is: „A fiatal szerző e különleges regénye egy csapásra világhírű lett. Letehetetlenül izgalmas, tele bölcsességgel, humorral, életszeretettel és eleganciával.” Ha szkeptikus kíváncsival találkozunk („mindegyik könyvről ezt írják”), akkor jöhet a miről szól a könyv szöveg maximálisan leegyszerűsített változatban. A könyv pedig egy párizsi luxus magánpalota 54 éves (saját bemutatkozása szerint csúnya, kövérkés, tyúkszemes), szegény származása ellenére a művészeteket és az irodalmat kedvelő házmesternőjéről és egy 12 éves, 13. szülinapját öngyilkossággal ünnepelni szándékozó gazdag kiskamasz lakóról szól, akik mindketten rejtőzködve próbálják titkolni intelligenciájukat. A harmadik fontos szereplő, a házba költöző nagyon gazdag japán azonban átlát rajtuk.

Ne áruljuk el, hogy a könyv nagy részében a két főszereplő valamelyike filozofikus gondolatokat boncolgat. Nincs benne szex, erőszak, helyszínekben, mozgalmas eseményekben sem gazdag, de van benne nagyon sok emberi. A két narrátor egyes szám első személyű elbeszélése különböző betűtípussal szedve különül el a könyvben. Az öreglány talpas betűtípussal osztja meg gondolatait a festményekről, a művészet nagyszerűségéről, kedvenc írójáról, Lev Tolsztojról, a fenomenológia kapcsán Descartes-ról és Kantról, a japán filmekről, és az ő segítségével ismerkedünk meg a ház gazdag, üres lakóival, meg a házmesterekről alkotott előítéletekkel is. Az iskolás lány naplóbejegyzései a Világban jelen lévő mozgásról és Mély gondolatokról talpatlanul modern, kisebb betűméretűek. A közelgő haláláig rendelkezésre álló idő hasznos eltöltése érdekében egyebek mellett haikukat olvasgatva, televíziós sportközvetítésben mozgásokat tanulmányozva, a titokzatos házmestert megfigyelve, az élni akarás indokain gondolkodik. Egy kis rózsabimbó lepottyanásából szerzett meglátása például: „Talán ilyen az, hogy élők vagyunk: olyan pillanatokat hajszolunk, amelyek elenyésznek.” A könyvben szóba kerül a halál is.

Ki az a Muriel Barbery, akinek a 2006-ban megjelent, 12 nyelvre lefordított, négy fontos francia könyves díjat is kiérdemelt könyvéről van most szó? A fiatalnak éppenséggel nem mondható marokkói származású filozófiaprofesszor ma már regényírásból él, Japánban. Imádja a filozófiát, a művészeteket és mindent, ami japán.

És vajon mitől népszerű ez a kevés cselekményt felvonultató, de valóban letehetetlen regény? A könyv iránti virtuális lelkesedést nehéz túlszárnyalni. Muriel Barbery második regényét kortalanná, bárki számára érdekessé talán az teszi, hogy izgulhatunk az idősebb vagy a fiatalabb korosztály könyvbeli képviselőjéért, kettő nézőpontból is kóstolgathatjuk az élet értelme témát. S bár bizonyos szempontból nem könnyű egyik szereplő helyébe sem beleképzelni magunkat, mert felszínes, látszatra sokat adó világunkban ki látott már olyat, hogy valaki éppen eltitkolni szeretné műveltségét, olvasottságát, a főszereplők gondolatai mégis nagyon is ismerősek lehetnek. Az írónő Tudjukkihez hasonlóan zseniális: ha csak egy házmesternő elmélkedne, unnánk, ha egy öngyilkos hajlamú kamasz naplójáról lenne szó, legfeljebb néhány gondolkodó kiskamasz olvasná el. De mindent így vegyítve csak az a kérdésünk marad: vajon mi lehet még a filozófus írónőben?

Franciaországban a regényből film is készült Sündisznó címmel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.