Május 31-én Jász Attila Csendes Toll élete című könyvének bemutatóján jártunk, ahol Horváth Bence és Papp Máté beszélgetett a szerzővel. Akik részt vettek a Hadik Kávéházban tartott eseményen — nem kevesen —, bepillantást nyerhettek egy kacskaringós pályájú indián életébe, gondolataiba, s elhangzott néhány fontos, világító mondat is.

Rézbőrűek és sápadtarcúak

Honnan ered az indiánság? — hangzik el az első kérdés. S Jász Attila mesélni kezd gyerekkorról, Winnetou-regényekről, útkeresésről. Vegyész családból származik, a cél tehát világos: ő is vegyész lesz. Azonban hamar kiderül, őt József Attila jobban érdekli, mint a kémia. A katonaság idején „kultúros”: színházat szervez, zenél. A szülői nyomásra elkezdett vegyipari egyetemen már hiába is próbál megfelelni. „Valami el van döntve”.

„Nem akartam soha irodalmi izé lenni”

Mint ahogy vezető, főszerkesztő sem. A kultúrmisszió első állomása egy bakonyi falu kultúrháza, könyvtára, ahol jöttére felbolydul az élet. Színjátszó kört szervez, rockbandát a falusi gyerekekkel. Keresi önmagát. Később Tatára költözik, az Új Forrás irodalmi folyóirat szerkesztője, majd 2010-től főszerkesztője. „Nem irodalmat csinálni [a cél], hanem olyat, amit csak mi tudunk” — misszionáriusként, közvetítőként a világ jobbításáért. Az irodalmon túl. Számára egyszerre fontos az újítás és a hagyomány: „Sose szűnjetek meg emlékezni!”
S hogy Csendes Toll miből, milyen forrásból táplálkozik? „Az itt lévő barátaimból” — mutat körbe —, „a »törzs« tagjaiból.” Aztán persze a CsT monogramot rejtő művészből, Cseh Tamásból, akinek dalai fiatalságát idézik. Egyéb alteregókból.
Vajon mi az oka annak, hogy Jász Attila műveiben gyakorta bújik különböző alakok bőrébe? Az írás, a művészet sérülékennyé tesz, nagyon személyes gondolatokat csak így lehet közölni. Elmondja, nagyon szereti Márai naplóit, de számára lehetetlennek tűnő feladat volt egyes szám első személyben beszélni, amikor felkérték, rakjon le havonta egy részt az életéből. Szerkesztői biztatásra hangolódtak át ezek a rövid szövegek Csendes Toll naplójává, mígnem a közel tizenöt év történéseit felölelő írások kibővültek egy kötetté.
Az indiánná válás mással is megesett már — kerül szóba Xántus János is, akiről Karl May Old Shatterhandot mintázta.

„Nem egyszerű napló ez”

Horváth Bence, a Kortárs Kiadó vezetője szerint már a címet, az alcímet sem találták meg egykönnyen. A kötet tágabb a naplónál: esszégyűjtemény is, humorral fűszerezett anekdoták sora, munkanapló, hiszen az alkotás folyamata is tetten érhető. „Műfaji kalózkodás”, melyet nehéz megfogni, felcímkézni. Mindezeken túl pedig szótárregény, hiszen alfabetikusan egymást követő szócikkekből épül fel az írás.
Honnan jött ez az ötlet? Jász Attila elmondja, érdekelte, hogyan is működhet így. Keretbe foglalva, nem lineárisan haladva, játékosan. Kicsit összeborzolva a mondanivalót. Van benne egymondatos szócikk és hosszabb esszé is. S talán marad némi kétely: tényleg róla szólnak a sorok? Ha belefeledkezünk a kötetbe, előbb-utóbb rá fogunk jönni: ez a kérdés nem is olyan fontos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.