Hallottatok már a könyvtáskáról, láttatok már az utcán, metrón, buszon? Én nemrég találkoztam vele először. Az egyik ismerősöm elment egy könyvbemutatóra, és a képen látható táskával tért haza.

A táska Szilas Rita iparművész munkája. A külső része teljesen megegyezik a könyv védőborítójával. Belül pedig egypár idézetet találhatunk a műből.

Első ránézésre fantasztikusnak tartom az ötletet, még vásárolnék is ilyet. Akkor mégis mi a bökkenő? Nem fér bele a könyv. A táska hossza pont ugyanakkora, mint a könyvé, tehát sehogyan se lehet beleszuszakolni. Rögtön felmerül bennem a kérdés: vajon kinek készül a könyvtáska? Olvasónak vagy Nemolvasónak?

Nemolvasónak kitűnő státuszszimbólum lehet. Megy az utcán, mondjuk, Az eltűnt idő nyomában-könyvtáskával, és az emberek többsége azt gondolja, hogy hű, ez aztán a művelt ember. Igen, értem én, hogy bele tudjuk rakni a pénztárcát, a telefont, zsebkendőt, de ezenkívül nem sok mindent. És valljuk be őszintén: melyik nő járkál naphosszat „csak” ennyi holmival (maximum színházba megyünk ilyen kistáskával).

Engem mint Olvasót zavar, hogy nem fér bele még a „szülőkönyv”se. Ha egy pár centivel nagyobb lenne, kényelmesen bele lehetne rakni a könyvet és akár a fent említett dolgokat is. Sőt az is eszembe jutott, hogy a táskához lehetne csinálni levehető borítót, így mindig le tudnánk cserélni, ha más könyvet olvasunk. Ezzel az ötlettel talán nagyobb vásárlóközönséghez eljutna a könyvtáska, bár nem biztos, hogy a tervező szeretné, ha többen hozzájutnának az általa egyedinek szánt darabokhoz.

Végezetül elárulom, hogy az amerikai színészek között már elterjedt a könyv alakú táska használata, itt meg is nézhettek pár darabot.

14 komment

Címkék: dizájn

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr413374915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szilasrita 2012.01.18. 20:36:09

kedves Mimo! a táskába azért nem fér bele könyv, mert az igazi könyv borítóját használtam fel hozzá....mivel nem szerettem volna egy kész könyvet szétszedni....pontosan azért mert szeretek olvasni, és "tisztelem" a könyveket. De nem gondoltam hogy bárki is könyvet akarna cipelni egy szütyőben....mert vannak nagy pakolós táskás, és vannak szütyő táskák, amit pl bulizáshoz vagy bármilyen más eseményre fel lehet venni. Ezzel a könyv táskával fel szerettem volna hívni a figyelmet az olvasásra. De persze fölösleges bmit is csinálni, mert vannak emberek akik ölbetett kézzel kritizálnak, és ítélkeznek anélkül hogy ők megcsinálnák jobban....tervezgetni, kritizálni könnyű...megvalósítani már nehezebb....a külföldi sztárok könyvtáskájáról meg annyit, hogy h atájékozódott volna a cikk megírása elött, akkor tisztába lenne azzal hogy az első könyvtáskám felkerült egy angol odlalra, és rá 2 évvel készült el amerikában ugyanazzal a címmel és mérettel egy másik...egyébként azok akönyvtáskák nagyok, és könyv is fér beléjük(mivel nem egy könyvkiadó által adott borító határozta meg a méretét)...de ennek ellenére, akkorse tartom jó ötletnek hogy könyv alaku tokban szállítsuk könyvünket....semmi értelme, hiszen a többi cuccunk hová tegyük....

szilasrita 2012.01.18. 20:36:22

a könyv táska mérte adott volt, mert nem szerettem volna egy már meglévő könyvet szétszedni. a kiadótól kértem borítót, és sajnos a varrásszélesség elvett annyit hogy nem fér bele a könyv. de ki az aki egy szütyőben könyvet szeretne cipelni???? ahogy a fogóján is látszik, ez kb egy autós táska funkciót tölt be. és attól még h nem könyv tokra használható, még felhívhatja a figylemet az olvasásra.

szilasrita 2012.01.18. 20:36:33

..azért vannak benne idézetek, mert pont hogy nem könyv toknak szántam..egy kistáskának, ami emlékeztet egy jó könyvre....hirdeti az olvasást. És igen, lehetne levehető borítóval csinálni, tovább tervezni, kritizálni....de csinálni nehezebb sokkal mint tervezgetni....de persze ez az általános mentalitás a blog írók és az ujságírók között. Bár a többi könyv táskámba bőven belefér egy könyv(mert azok börből vannak és nem egy adott borítóból)....akkorsem ajánlanám könyv tartónak....ez egy szütyő.....és még annyit, hogy akinek kisorsoltuk a táskát, úgy nézett ki nagyon örül neki.....én általában otthon olvasok, de jó ha könyvben tarthatom az apróbb cuccaim..pláne ha az egy olyan jó könyv mint Szécsi Noémié...

szilasrita 2012.01.18. 20:36:39

ebben a könyvtskában épp az lett volna a pláne, hogy az eredeti borítóból készült.....

szilasrita 2012.01.18. 20:36:48

ja, és a borító cseréről még annyit hogy ha leszednénk a köny elejét hogy lecseréljük egy másikra, akkor a kérgét és a hátulját is le kéne..meg persze a benne lévő idézetet is a másik könyv idézetére lecserélni...tehát az már egy új táska...ez tipukusan annak az esete, amikor valaki nem ésszerű és építő kritikát fogalmaz meg, hanem csak ok nélkül kritizál anélkül h tájékozódna a témában....

szilasrita 2012.01.18. 20:37:08

miért nem lehet hozzászólni????? cenzúrázva van...de amit ti írtok????? la masnit keresd a fcbukon, én hozzászóltam....vállalom! ha itt nem ment, akkor ott! ..nem véletlen lett ennyire népszerű ez a rendkívűl igényes blog....

szilasrita 2012.01.18. 20:37:15

ÍRTAM BÁRMI OLYAT AMI MODERÁLÁSRA SZORULT??? CSAK A VÉLEMÉNYEM(NÉVVEL!!!!...NEM MIMÓ NANEM SAJÁT NÉVVEL...)...SZÓVAL NEM ÉRTEM MIÉRT NEM LEHET KOMMENTELNI.....ÜDV A TROLLOKNAK: DR SZILAS RITA

szilasrita 2012.01.18. 20:37:26

a moderálás nálatok zat jelenti hogy nem lehet hozzászólni, csak nektek alaptalanul fikázni?????? nem véletlen ilyen igénytelen minden szempontból ez a blog...

totaliber 2012.01.18. 20:39:59

@szilasrita: Kedves Rita! Elnézését kérjük, amiért csak most jelennek meg a kommentjei! Eredetileg bekapcsoltuk az előzetes moderálást a blogon, aztán kikapcsoltuk, de valamiért még mindig be kell engedni a kommenteket, nem jelennek meg maguktól :/ Mimónak jelezni fogom, hogy válaszoljon a kommentjeire, illetve az e-mailjére. Üdvözlettel: Nerina

mbsmbs 2012.01.19. 12:42:26

Kedves Rita! Aki nem bírja a kritikát és az eltérő véleményeket ilyen felháborodással és "hangerővel" kezeli, ne válasszon olyan szakmát vagy hobbit, ahol nyilvánosan is megmérettetik a munkája.

szilasrita 2012.01.19. 20:01:01

ez nem megmérettetés, hanem primitív és hozzá nem értő becsmérlés...kritizáltak már, amit tudomásul vettem, de ez nem kritika, hanem keserű és logikátlan fröcsögés egy névtelen akárkitől...

szilasrita 2012.01.19. 20:02:45

én nem nerina, se nem mimo néven írok, hanem a saját nevemen....a kritika az ésszerű és jogos...ha mimonak nem volt még barátnője, aki szütyűvel ment volna bulizni, amibe 1-2 dolgo fér, arról nem tehetek...a nők néha ilyenek...ha mimo félkreértette a könytáskát és szerinte könyvtartó....arról se tehetek....és ha szerinte lecserélhető elejűre kéne csinálni, váltson ő szakmát,mert ez a blog elég ciki...és lehetne pl a saját nevén ujságíró????

szilasrita 2012.01.19. 20:06:58

írjatok a saját neveteken mert ez így elég dilettáns....és kimeríti a trollok fogalmát...az igazságos kritikát birom...de szerintetek ez az volt???? ki akarta hogy mimo könyvet tegyen a könyv táskába??? és a többit....de legalább fellendítettem a blogotokat....legalább olvasták páran...:)

totaliber 2012.01.19. 20:17:34

@szilasrita: Kedves Rita! A legtöbb blogon álnéven (nicknéven) posztolnak a szerzők. Továbbra se hinném, hogy bármi sértőt írtam volna a cikkbe, ez a saját, szubjektív véleményem. Még egyszer elnézést kérek, ha megbántottam a véleményemmel. Üdvözlettel: Boros Klári (alias Mimo)
süti beállítások módosítása