Hát szabad egy könyvbe tollal beleírni?! Bocsánatos, ha azt a szerző teszi. Lássuk, milyen a tökéletes dedikálás.

A dedikálás (szótári jelentése szerint ajánlás) a könyvbemutatók, könyvhetek és könyv­vásárok fontos programpontja. Ilyenkor rajongók és gyűjtők hosszú sora kígyózik az író előtt. Jó alkalom ez a szerző szemrevé­telezésére, személyes benyomás és egy kis tárgyi emlék gyűjtésére, esetleg új, menő profilkép készítésére. A dedikált könyv ajándéknak sem utolsó. Az antikváriumok kínálatában külön kategóriát képez, és általában nem megfizethetetlen. Az ár természetesen egyenesen arányos a szerző ismertségével és elismertségével.

Fontos, hogy a dedikálás helye a címoldalon (3. oldal) és nem a szennycímoldalon (1. oldal) vagy az előzéklapon van. Lényegi része, hogy ki írja kinek, mégpedig teljes nevekkel. Az egész pedig a dátummal lesz tökéletes. Lehet, hogy jobban szeretnénk, ha a szerző kissé becézgetne minket, de a könyv utóélete szempont­jából inkább mondjunk le erről. A „Jucinak Miklóstól”-jellegű bejegyzésekből ugyanis később nem derül ki sem a tulajdonos, sem a dedikáló személye.

Igazán személyes sorokkal persze ritkán találkozhatunk a nagyüzemi dedikálások során, néha mégis lehet szerencsénk. A kortárs hazai csúcs a napirajzos Merényi Grafitember Dani, aki személyre szóló képregénykockát kanyarít minden türelmes sorban állónak. Rövid videó erről itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.