marquez_banatos_kurvaim.jpgNemrégiben felröppent a hír, hogy a megannyi díjjal kitüntetett író, Gabriel García Márquez nem jelentet meg több regényt. Legutóbbi munkája méltó zárása lenne az életműnek, de azért sokan sajnálnánk, ha valóban nem írna többet.

Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete. Fordította: Székács Vera. Budapest, Magvető, 2005. 104.

Aki vett már kezébe Márquez-regényt, annak nem újdonság, hogy a kolumbiai írót nemigen vádolhatjuk prüdériával. A klasszikussá vált Száz év magányban is elég erősen megjelenik a szexualitás, nincs ez másként a Bánatos kurváim emlékezete esetében sem. A történet alaphelyzete a következő: hogy kilencvenedik születésnapját méltón megünneplje, a város köztiszteletben álló agglegény írója úgy dönt, egy szűzlánnyal szeretné tölteni az éjszakát. Feltárcsázza hát az egyik bordélyház tulajdonosnőjének számát — régi ismerőséét, Rosa Cabarcasét —, aki némi húzódozás után csak-csak kerít számára egy tizennégy éves lányt. A történet az európai kultúra felől közelítve igencsak polgárpukkasztó: a fiatal lány napközben gombokat varr, este pedig a testét kénytelen áruba bocsátani azért, hogy családját segíthesse. Persze ez az olvasat nem érződik a regényből, az eseményeket végig az elbeszélő szemszögén keresztül látjuk, aki csak érintőlegesen utal a lány kiszolgáltatott helyzetére.

Hogy Márquez mennyit merített saját életéből a főhős megformálásakor, azt nem tudhatjuk. A regény megjelenésekor hetvenhét éves volt, így a történetben oly életszerűen megjelenített elmúlást már a saját bőrén tapasztalhatta. A könyv lapjain az elbeszélő nemcsak jelenén vezeti végig az olvasót, hanem múltjába, egy számunkra ismeretlen világba kalauzol bennünket. Megtudjuk, miért maradt agglegény, és azt is, hogyan viszonyul a nőkhöz: „Sohasem feküdtem le olyan nővel, akinek ne fizettem volna, és azt a keveset, aki nem volt hivatásos, ésszel-erővel meggyőztem róla, hogy fogadja el a pénzt, akkor is, ha utána kidobja a szemétbe.” Ez az elgondolás szerénységből és önbizalomhiányból fakadhat, hiszen nem feltételezi, hogy a nő számára lehet olyan élvezetes a szeretkezés, hogy többet érjen bármennyi pénznél. Holott az író „kurvái” a regény több pontján is utalnak arra, hogy a férfit méretes adottsággal áldotta meg a Teremtő.

A nosztalgikus érzés végig jelen van a regényben. Az öregedésből azonban a negatívumok mellett sok pozitívumot is megmutat, némi iróniával fűszerezve: „az élet igazi diadala, hogy az öregek emlékezete mindent kiejt magából, ami felesleges, de az olyan dolgok esetében, amelyek igazán érdekelnek minket, ritkán mondja fel a szolgálatot.” A kortalannak tűnő idős úr a szerelemben találja meg élete új értelmét: szép lassan beleszeret a kislányba, minden pillanatában maga mellett érzi, és az addig ismeretlen érzés hatására a szerelemről kezd tárcákat írni. Még egy biciklit is vesz a lánynak, amit ő maga is kipróbál: önfeledten kurjongatva-dalolgatva az utcán, a járókelők legnagyobb csodálkozására. S mi kimondatlanul is feltesszük magunkban a kérdést: vajon miért kell ahhoz kilencvenéves korunkig várni, hogy ezt bűntudat nélkül megtehessük?

A Bánatos kurváim emlékezete azért annyira jó, mert ha akarjuk, könnyed nyári lektűrként is olvashatjuk egy fa árnyékában ülve, ugyanakkor érdemes észrevenni benne a sokszor vulgarizmussal kifejezett gondolatokat: „ne halj meg úgy, hogy nem tudod, milyen csodálatos dolog szerelemmel baszni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr874680180

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.27. 13:03:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titokmacsek 2012.07.27. 10:42:57

tetszik a könyvajánlás és a poszt is.:)

Frick László Emlékzenekar 2012.07.28. 08:30:52

Én nem sajnálom. Mért kéne szegény öregnek mindhalálig gályáznia.
Mint szegény Kurt bácsinak az utolsó tíz utolsókönyvén.
Jós sokat dógozott már Gabriel bácsi, már a kaptafái is belekoptak, hagyjuk má szegényt pihenni még éltében, ha lehet, abban a pár évben...
Bezzeg JD[Salinger] bácsi pihizhet, amennyit akar, mi?

Nerina 2012.07.29. 20:28:05

@Frick László Emlékzenekar: Én abban a naiv ábrándban élek, hogy élvezetből ír :)

Frick László Emlékzenekar 2012.07.30. 03:33:24

@Nerina: Márqueznek veleszületett adottsága az, hogy a verbálmeséit képes jól leírni papírra, nem egy kékharisnya. Tehát ő nem úgy lett író, hogy a fater ismeri Rónay* bácsit meg már ötéves koromban nyelvizzsenialitást csak úgy könnyedén csuklózván figyelmeztetett az ikesigék használatára, meg a könyvtár meg ilyesmi. (PÉs akkor még arról nem is beszéltem, hogy a zsenge EP tanítója Sanyika bácsika** is volt...

Márquez a spanyolhangátírás elemeivel se volt tisztába, a korai kézirataiban több volt a piros, mint a fehér (pláne a kék vagy fekete [kéézzel írt, nem géppel...])
Ő egy zseni, akit megfizetnek, ami veleszületett (na jó, azért kissé fejlesztett) adottsága.

Nem műkedvelő ő, hogy ÉLVEZZE az írást.
Aztán a másik: Egy rajongónak is legyen annyi esze. Egy Pablo Casals rajongó számára könnyeztető orgazmikus élmény, amidőn az agg beledünnyög [ezt a trükköt Glenn Gould is átvette] a felvételbe.
De felelőssége is ez egy rajongónak, állítsam már le magam, ne akarjak már a Mesterrrhhh új utolsóregényén élvezni (el). Legyen már bennem ennyi emberiesség, rutin jártás-ba (úgy ahogy Vonnegut kényszerült) ne kényszerüljön már, élhessen már úgy, mint Robert Graves, valahol fél remeteként, csöndesen, hagyják már a stábok (ne gyötörjék úgy fiatal egyetemista picsák, ahogy Hrabalt is gyötörték az erdei házánál odaföl)

*hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3nay_Gy%C3%B6rgy

**hu.wikipedia.org/wiki/We%C3%B6res_S%C3%A1ndor
süti beállítások módosítása