dom_knigi.jpgSzándékaink szerint az írás végére az is kiderül majd, miért mutatjuk be könyvesbolti séta ürügyén Európa egyik legnagyobb könyvesboltját, mi köze a varrógépeknek a könyvekhez, lehet-e más a közszféra, a politika és a gazdaság működése, és eltilthatunk-e egy könyvmolyt akár csak ideiglenesen is a könyvesboltok látogatásától.

Szentpétervár legnagyobb könyvesboltját szerényen úgy hívják, Dom Knigi (mint az egyik moszkvai könyvesboltot mellesleg). A Szentpétervári Könyvek Háza a Néva sugárút és a Gribojedov csatorna sarkán található. Mielőtt belépnénk az ajtón, jobbra fordítva fejünket a csatornán feljebb a Vérző Megváltó Templomát látjuk azzal a rengeteg színes mozaikkal kívül (és tudjuk, hogy belül is), balra bólintva pedig a sugárút másik oldalán a hatalmas Kazanyi székesegyház terpeszkedik. Nos, éppen a Kazanyi székesegyház miatt hiúsult meg majdnem a napjainkban a város jelentős kulturális örökségének számító épület megépítése.

A varrógépről ismert Singer Részvénytársaság 1902-ben befektetési céllal vásárolta meg a mai Néva sugárút 28. számú földterületet. A helyszínen 1776-tól álló, többek között egy könyvesboltnak is helyet adó háromemeletes épület helyett egy akkori plázát (többprofilú üzletközpontot) tervezett felhúzni: a Singer vállalkozás helyi központja, boltok és számos helyiség bérbeadása volt hivatott a profitot biztosítani. A tervnek voltak ellenzői, a konkurencia érdekei azt mondatták a város későbbi főépítészével, hogy úgymond, a cég szomszédsága a Kazanyi székesegyházzal elfogadhatatlan. Singerék (akik eredeti tőkefelhalmozását éppúgy nem illik firtatni, mint a mai újgazdagokét, amennyiben elhisszük, hogy a varrógép feltalálója nem is Isaac Singer volt, hanem Howe) nagyon gazdagok voltak. II. Miklós engedélye birtokában, Pável Szjuzor tervei szerint két év alatt elkészült a hétemeletes, különleges épület. Újdonság volt Oroszországban a fémváz­szerkezet alkalmazása, ami lehetővé tette az épület stílusát nagyban meghatározó hatalmas üvegablakok beépítését, az átriumos belső udvar kialakítását; de az sem volt mindennapi, hogy a vízvezetékrendszer a falakban futott. A másik nehézség, amivel a tervezőnek meg kellett birkóznia: hogyan építsen felhőkarcolót megbízója igényének eleget téve egy olyan városban, ahol az épületek maximális magassága 11 szazseny (mintegy 22 méter) lehetett. A hétemeletes, modern stílusú épület tetejére került egy sarokbástya 2,8 méteres átmérőjű üvegföldgömbbel.

Aztán 1919-ben könyvesbolt lett az épület első két emeletén, a többi szinten pedig különböző újságok kiadói. A háború és a szocializmus ellenére az épület ma régi pompájában csábít a könyvvásárlásra három szinten, a második emeleti Singer kávézóban egy aranyárban mért kávé elfogyasztására. 3200 m² területen azért sok könyv elfér.

dom_knigi_kavezo.jpg

És hogy a gazdaság működésében sincs sok új a nap alatt, jól mutatja, hogy a nagy felújítást követő 2006-os minibotrány — amikor is a hatalmas eladótérre két, nagyon hasonló nevű társaság is igényt tartott — idén ősszel új erőre kapott. Hogy a bulvárérdeklődést is kielégítsük: a könyvesboltban dolgozók kollektívája augusztus végén nyílt levélben fordult a város kormányzójához, ne engedje, hogy a könyvesbolt bérleti joga ahhoz a városi tulajdonú céghez kerüljön, amely már több könyvesboltot megszüntetett a városban és csőd előtt áll, melyből magánbefektető segítségével igyekszik kimászni:

„Tisztelt Georgij Szergejevics! Ön gondolkodó emberként ismert, kormányzóként hozott döntései, cselekedetei azt mutatják, hogy Ön nem fél felülvizsgálni a terveket és projekteket, ha megérti, hogy azok nem eléggé átgondoltak, és a negatív következmények meg fogják haladni a bejelentett előnyöket.”

Az előzményhez tartozik, hogy hat éve ez a cég kedvezményes (1 ezer dollár/m²) bérleti díjat akart volna mindössze megfizetni, míg a jelenlegi bérlő, a Pétervári Ingatlanügynökség által alapított magáncég vállalta és fizette a piaci mértékű bérleti díjat (négyzetméterként 2—2,5 ezer dollár, pedig nincs is parkolási lehetőség). A bérleti joga 49 évre szól. A bérlőcserével kapcsolatos tárgyalások eredményeit még nem hozták nyilvánosságra, de a városi cég bízik benne, hogy év végéig átveszi a területet.

Maradt nyitott kérdés? Nem, egy könyvmolyt nem lehet eltiltani a könyvesboltok látogatásától olyan indokkal, hogy közeledik a karácsony, ezért lesz szíves mellőzni új könyvek beszerzését. Akkor virtuális könyvtári sétát tesz. A Dom Knigiben bor nincs, egy kis papírbolti intermezzo mellett a könyveké a főszerep. 150 ezer könyvé. Meglepő, hogy az egyébként hatalmas épületben a belső elrendezésnek hála otthonosan érezhetjük magunkat. Bár sajnos a válogatáshoz, beleolvasáshoz itt leülni nem divat. Van antikvá­rium­sarok (de csak 1960-ig kiadott könyveket fogadnak). Lehet otthonra rendelni (Oroszország területén) és vannak e-könyvek is. Kizárólag novemberben minden hétfőn, kedden és szerdán 700 rubel fölötti vásárlásnál törzsvásárlói kártyát adnak ajándékba. Akár be is ugorhatnánk.

Forrás

Dom Knigi
A Néva sugárúti felhőkarcoló felépítésének 100. évfordulójára

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr614930797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása