2013.05.06. 07:00
Amikor a borító írja a könyvet
A borító jelentőségével mindenki tisztában van. Az sem meglepő, ha egy könyv tartalma visszaköszön rajta, de hogy a borító íródjon bele a könyvbe, nos, erre talán nincs túl sok példa. Az újabb filmes premier előtt álló A nagy Gatsby első amerikai kiadásának borítója ilyen.
Most, hogy jön a Luhrmann-film, elhatároztam, hogy végre elolvasom újraolvasom a Gatsbyt. Mint a legtöbb klasszikus, számtalan kiadást megért, így jó dolgomban kedvemre szemezgethettem a borítók között. Az őskiadás borítójának elkészítésére a Scribner az akkor még ismeretlen Francis Cugatot kérte fel, miközben Fitzgerald még javában dolgozott a regényen. Cugat hamarabb készült el, mint Fitzgerald, aki amint meglátta a kész borítót, beleszeretett, és kijelentette, hogy mindenképpen beleírja a történetbe.
A nagy Gatsby 1925-ös első kiadásának borítója azóta is az amerikai könyvillusztráció egyik legünnepeltebb darabja, a Scribner Library 1979-es paperback kiadását is ez díszíti. A gouache technikával készült eredeti ma a Princeton University Libraryben tekinthető meg. Mit látunk rajta? A kék háttér előtt egy vidámparkszerűen villódzó skyline felett testetlen női szempár lebeg, a két íriszben meztelen női alakok tekeregnek, az egyik szemből hatalmas könnycsepp hull alá a szépen ívelt női száj felé, s a haj vonalát csak néhány vonás sejteti. Szép? Ízlés kérdése. Emlékezetes? Kétségtelenül. Cugatnak mindenesetre ez volt az első és utolsó borítója, ami a siker ismeretében érthetetlennek tűnik.
Scott és Zelda Fitzgerald a háttérben Dr. T. J. Eckleburg óriásplakátjával
Hemingway a Vándorünnepben számol be arról, hogy amikor Fitzgerald kölcsönadott neki egy példányt, nem kertelt, megmondta, mennyire nem tetszik neki. „Scott azt mondta, ne vegye el a kedvemet, és hogy valami Long Island-i hirdetőtáblához van köze, ami fontos a történet szempontjából. Bevallotta, hogy bár először odavolt érte, ma már ő sem szereti.” A borítón lebegő arcot a történetben ennek megfelelően sokan Dr. T. J. Eckleburg óriásplakátjában vélik felfedezni, az arc nélküli optometristáéban, akinek szemei a sorsdöntő jelentőségű helyszínen, George Wilson autószerelő-műhelyének közelében figyelnek majd egy méter magasságú retinákkal. A mindent látó szem mérete ellenére mintha elkerülné a szereplők figyelmét, hosszú ideje koptatja szél és eső, már szinte eggyé válik a tájjal, és mindvégig tanúja az eseményeknek. A regény elemzői előszeretettel emlegetik ezt a szempárt mint az amerikai álom kiüresedésének metaforáját.
De mindegy, mit mond Hemingway és mit mondanak az elemzők, mert izgalmas utalások ide vagy oda, a megoldás valószínűleg sokkal egyszerűbb. A könyv elolvasása után ki merem jelenteni, hogy a borító-arc a regényben egészen pontosan a negyedik fejezet végén Nick Carraway hangján Daisy Buchanan éteri arcvonásaiként jelenik meg, melyek Gatsby lelki szemei előtt lebegtek a viszontlátást megelőző várakozás hosszú évei alatt.
Forrás
Scribner, Charles III. Celestial Eyes – from Metamorphosis to Masterpiece. In: Bruccoli 2000. 160–168. (Originally published in 1991.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
