Szeptember 8-a az írástudás világnapja. Idegen nyelveken az Írástudatlanság Elleni Küzdelem Világnapjának megnevezésében szereplő szavak — literacy, грамотность — a műveltségre erősebb asszociációt eredményeznek, mint a magyarban. Az írástudás ugyan még nem tekinthető a műveltség bizonyítékának, de most mégis ez foglalkoztat. Az írni és olvasni tudás.

Bár az írni nem tudást a műveletlenség egyik jelének tekintjük, állítólag több nagy elme nem tudott írni. Csámcsogni ezen a hatásvadász kijelentésen mégsem fogunk, nem nagy szám: a középkori királyok többsége nem írt. Ott volt nekik a pecsét (ez olyasmi, mint a digitális aláírás). Voltak hangok a 20. század második felében, amelyek szerint egyes országokban szinte felszámolták az analfabetizmust, ám ne legyenek illúzióink: az emberek nagy része ma sem tud olvasni és írni, ezzel sokkal kisebb az esélye egy civilizált életre. Az elszomorító legfeljebb az lehet, hogy a tendencia ellenkező irányú, mint várnánk: romló. És itt most nem az állítólagos, sokakat hideg borzongásban tartó, amúgy részben félreértett amerikai döntésre utalok, miszerint a kézírás (valójában a folyóírás) felesleges, elegendő, ha géppel, szövegszerkesztőn tud írni a kisdiák.

A némettanárnőm szerint a kézírás fontos a személyiségfejlődéshez. És hogy ezt mindenképpen írjam le. Most mondom: a kézírás roppant fontos a személyiség­fejlő­déshez, egyes képességek kialakulásához, fejlesztéséhez. A pénzügyekben, az esélyek latolgatásában akadályozni tud a számolástudatlanság is.

De az élethez inkább nélkülözhetetlen a járművezetés, az elektronikus levelezés és az idegen nyelveken tudás. Ezen ismeretek hiányában simán analfabétának (csak lúzernek hívjuk) tartunk valakit. Digitális analfabétának. Végül is folyóírás helyett majd elboldogulunk (akár virtuális) billentyűzet segítségével, az olvasást nélkülözzük a hangos könyveknek, piktogramoknak, szimbólumoknak, mobilkódoknak hála.

A fejlettebb országokban nem az elsődleges, hanem a funkcionális analfabetizmus okoz nehézséget: a munkához jutásban, a mindennapi életben való boldogulásban. Na ilyenből van indokolatlanul sok Magyarországon, és a funkcionális analfabéták — mégis lehet valami ebben a folyóírás hasznossága tézisben — jellemzően digitális analfabéták is. A digitális írástudás megszerzése a hagyományos írástudás nélkül kicsivel nagyobb kihívás. És az élethosszig (vagy életfogytig?) tartó tanulás sem fog összejönni.

Aggódom valamelyest az írástudatlanok lelki üdvéért, és foglalkoztat a nem olvasók lelki világa is. A kézírás olyan harmonikusan szép tud lenni, művészet — ezt sajnálom valamelyest. Ha nem tudnék olvasni, a könyvek hiányoznának legjobban, bár nem tudnám, hogy hiányoznak, ha sohasem tanultam volna meg olvasni. Megmagyarázhatatlannak az tűnik, ha valaki tud, tudott valaha olvasni, és úgy mellőzi a könyveket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.