Tisztelt Esküdt Hölgyek és Urak! Engedtessék meg egy röpke védőbeszéd a sokszor félreértett, s pornográfnak bélyegzett regény mellett, melynek orosz fordítását Nabokov úgy írta meg, hogy oldalak tucatjai térnek el az eredeti angol változattól – már ha tekinthetjük eredetinek az angol változatot. S hadd szóljak néhány szót az 1997-ben készült filmről is, melyet ugyan nem nagyon kell megvédeni, ha csak attól a vádtól nem, hogy a nabokovi nyelvi bravúr, a humor, az önirónia, az eltávolítás nem jelenhet meg teljesen a filmben.

Vladimir Nabokov: Lolita. Fordította: Békés Pál. Budapest, Árkádia, 1987. 352.

A regényről

A negyvenes éveiben járó Humbert professzor kamaszkorában elvesztette szerelmét, s azóta vonzódik a még serdületlen lánykákhoz, ahogyan ő nevezi, a „nimfácskákhoz”. Egy véletlen folytán rátalál álmai megtestesítőjére „Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogyan ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola. Az iskolában Dolly. Aláíráskor Dolores, de a karomban mindig Lolita”, s hogy a közelében maradhasson, elveszi feleségül a lány anyját. Házasságuk csupán hat hétig tart, „McSors” közbeszól, a lány anyját – miután felfedezi férje beteges titkát – végzetes baleset éri. Az asszony halála után Humbert évekig tartó utazásba kezd „létének lángjával”, mostohalányával. Első utazásukat követően próbálnak beilleszkedni, s letelepedni Bearsley-ben, a városka főiskoláján Humbert állást vállal. A vándorlás hamarosan folytatódik, ezúttal Lolita kívánsága szerint alakítják az útvonalat, nem véletlenül, hiszen már követi őket a lány csábítója. Lolita megszökik, s évekre eltűnik mostohaapja életéből. Mikor újra felbukkan, már felnőtt, éppen gyermeket vár. Humbert, miután megtudja, ki miatt szökött meg Lolita, felkeresi és megöli a csábítót.

A történetet 1954 tavaszán fejezte be Nabokov, négy amerikai kiadónak ajánlotta fel elsőként. Vádolták pornográfiával, Amerika-ellenességgel, de kapott olyan sugalmazást is az egyik lektortól, hogyha Lolitát 12 éves fiúra változtatja, s a farmer Humberttel egy csűrben csábíttatja el, fontolóra veszik a kiadást. A könyv végül a párizsi Olympia Press kiadónál jelent meg 1955-ben. A nyomdafestéket kizárólag szexuális tartalmának köszönheti, emiatt döntött az igazgató a kiadás mellett.

Lolita, színes, amerikai-francia filmdráma, 137 perc, 1997.
rendező: Adrian Lyne
szereplők: 
Jeremy Irons (Humbert Humbert)
Dominique Swain (Dolores „Lolita” Haze)
Melanie Griffith (Charlotte Haze)

A filmről és regényről egyszerre

Bár számos epizód kimarad a filmből, a történet fő és jellegzetes vonalai visszaköszönnek: a kamaszkori szerelem, Lolita megtalálása, az utazások, a teniszező Lolita, vagy az elphinstone-i kórház, ahonnan Lolita megszökik. Az árnyalatok kavalkádja azonban még így is visszaadhatatlan: például a magát rettenetesnek érző, szenvedélye szorításában vergődő, a bűneit folyton bánó irodalomtudós énje: „…próbáld meglátni bennem az önnön fertőjének erdőjében remegő őzsutát”. Nehéz visszaadni azt a szenvedést is, amit Humbert Lolita eltűnése után érez: „…mit közvetíteni szeretnék olyasféle, mint amikor a hanyatt-homlok menekülő életre egy recsegve kivágódó mellékajtó mögül lecsap a bömbölő fekete idő, és sziszegő szelével elfojtja a magányos rettenet üvöltését”. A gyermeklányba reménytelenül szerelmes férfi villanásai azonban már szívszorítóak, s amikor Humbert szembesül azzal a Lolitával, aki már csak halovány mása az egykori nimfácskának, az iránta érzett vágy már nem bűnös szenvedély többé: „…néztem, néztem, és olyan világosan tudtam, mint ahogyan tudom, meg fogok halni: jobban szeretem, mint bármit, amit valaha is láttam vagy elképzeltem a földön, vagy reméltem a földön túl”.

A Lolitát elrabló, kihasználó, majd elhajító Quilty gyilkossága valójában Humbert öngyilkossága. Régi énjét meg kell semmisítenie ahhoz, hogy beteges szenvedélyének tárgyát szerelmének tárgyává tegye. A szál a filmben is nyomon követhető: Quiltyt csupán a gyilkos jelenetben láthatjuk igazán, Humbert ekkor néz vele szembe, korábban folyton takarásban vagy félhomályban maradt.

Amiben a regény és a film egyaránt megegyezik, hogy Lolitáról magáról mit sem tudunk meg. Hogy milyen is valójában? – rejtély marad, s talán nem is igazán fontos.

Elolvasni, megnézni azonban mindenképpen érdemes. A mű lenyűgöző, művészi, s láttatni engedi, milyen vékony is az a határvonal érzékiség és érzékenység között.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.