Sokan sokféle szempontból összegezték a 2012-es év történéseit, ezért fordítsuk most már vigyázó tekintetünket az idei esztendőre, és nézzük meg, milyen irodalmi-kulturális események várnak ránk 2013-ban. Idén rendhagyó módon, három nappal a Golden Globe-díjak átadása…

Guinness-rekordok a könyvek világából 3.

Ki gondolná, hogy nemcsak azzal dönthetünk Guinness-rekordot, hogy kivételes szerzők vagyunk, vagy éppen különös dolgokat gyűjtünk. Olykor az is elég, ha jókor, jó helyen írunk alá, vagy éppen olvasunk fel egy könyvből. Dedikálni persze ideális esetben csak szerzők szoktak,…

„Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” Nem írnánk a gyerekkori álomállásokról, ha a témának nem lenne könyves vonatkozása. A LinkedIn, a világ legnagyobb szakmai közösségi hálózata november közepén hozta nyilvánosságra a legnépszerűbb gyerekkori…

Szándékaink szerint az írás végére az is kiderül majd, miért mutatjuk be könyvesbolti séta ürügyén Európa egyik legnagyobb könyvesboltját, mi köze a varrógépeknek a könyvekhez, lehet-e más a közszféra, a politika és a gazdaság működése, és eltilthatunk-e egy könyvmolyt…

„Könyvet nem érdemes kiadni.” „Könyvkiadásból nem lehet megélni.” „A kicsiket megeszik a nagyok.” Mai írásunkban a független, kis kiadók túlélési szabályairól lesz szó, és arról, hogyan adjunk ki érdekes könyveket és mégse menjünk tönkre — Oroszországban.…

A nyelvekkel kapcsolatban vannak nyilvánvaló tények. Kis ország kis nyelvén mondhatnánk-e mást, mint hogy idegen nyelv(ek) bizonyos szintű ismerete elengedhetetlen az életben való boldoguláshoz? Ez is a modern írástudás. Az európai műfordítók és a műfordítás helyzetéről szól…

Október 11-én nevezték meg a 2012-es irodalmi Nobel-díj nyertesét. Mo Jen kínai író ezzel végérvényesen beírta nevét az irodalmi köztudatba. Október második hetében ismét élénk találgatásba kezdtek az irodalmi körök, vajon ki nyeri az idei irodalmi Nobel-díjat. A…

Videófal, multimédiás szemüveg, PlayStation. Ki hinné, hogy ezek az eszközök mind-mind egy könyvvásár kiállításának részei? Október 10-én immár 64. alka­lom­mal nyitja meg kapuit a Frankfurti Könyvvásár. Az ötnapos rendezvényen több mint 7000 nemzetközi kiállító…

_jeva 2012.09.28. 07:00

A népmese napja

Talány, miért van ünnepnapja valaminek, ami általános nézet szerint a mindennapok része … kell, hogy legyen. A mese népszerű. Legalábbis a gyerekek körében. Szeptember 30-a a NÉPmese napja. A népmeséről — rögtön az ismert reneszánsz dallamot követően — Benedek Elek…

Ha A legyek ura nemcsak első, hanem egyetlen regénye lett volna, William Golding akkor is beírja magát az irodalom halhatatlanjai közé. Több mint húsz kiadó utasította vissza a kéziratot, mire egy szerkesztő végre látott fantáziát a történetben, s a könyv megjelenhetett. Golding…

süti beállítások módosítása