A Hónap Művészkönyve sorozat keretében ezúttal Kiss Ilona grafikusművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a Hadik Kávéházban. A Kávéházi betűzgető című kiállítást 2013. március 6-án 18 órakor nyitják meg, Kaposi Dorka művészettörténész mond…

Dr. Czeizel Endre az Eötvös10-ben

Új programsorozat indul az Eötvös10-ben Gének, mérgek, énképek – Ismeret­terjesztő előadáSOKK címmel, melynek első részében 2013. február 4-én 18.30-tól Dr. Czeizel Endre beszél a kiemelkedő tehetségű magyar költők életpályájáról tudományos megközelítésben és…

Könyvimádóknak és érdeklődőknek érdemes ismét elbaran­golniuk az Országos Széchényi Könyvtárba, ugyanis 2013. január 31-én 15 órakor nyitják meg a Bolgár Imre minikönyv­hagya­té­kából szervezett állandó kiállítást. Ma már szinte kuriózumnak számítanak azok…

Sohasem tudtam naplót írni. Sem kis-, sem nagylánykoromban. Most meg pláne nem. Valahogy zavart/zavar az intimitás. Hogy ezzel összefügg-e, nem tudni, mindenesetre olvasni sem nagyon olvastam naplót. Az eddigi egyetlen kivétel Jász Attila napló-, szótár- és indiánregénye volt, talán…

Karácsonyi ajándékötletek 5.

A szépirodalmi könyvekben az a jó, hogy nem elég őket egyszer elolvasni. A művek rétegei fokozatosan bomlanak ki az olvasók előtt, így többedik találkozásra is felfedezhetünk bennük újat. Sőt még jobb, ha két olvasás közt évek telnek el. Éppen ezért ha jól…

KönyvFieszta a budapesti Akvárium Klubban

A legjobb könyvek kedvezményes vására; 50 könyv- és képregénykiadó kínálata; dedikálások, beszélgetések, könyvbemutatók, koncertek; Molytali és Rukkola-játékok; a kiadók és olvasók találkozója; és még sok minden más. Ezzel ajánlja magát a 2012. december 13-ától…

Karácsonyi ajándékötletek 3.

Ha már egyszer könyvet ajándékozunk, a regény műfaja az elsők között ötlik eszünkbe. Mert hát ezzel nem egyszerűen egy kötetet adunk, hanem egy szórakoztató történetet, izgalmas-érzelmes perceket, olyan élményt, amit akár többször is szívesen átél az ember. Borisz…

Feketehumor, tragikomédia, bő lére eresztett Mugli-agónia, érzékeny, csupa szív remekmű. Szeptember végi megjelenése óta J. K. Rowling első, felnőtteknek szóló regénye kapott hideget-meleget angol nyelvterületen. Hamarosan meglátjuk, nálunk milyen fogadtatásra talál az Átmeneti…

Karácsonyi ajándékötletek 2.

Az album aztán igazán ajándék műfaj. A frissek közül válogattam: komolyat, könnyedebbet, klasszikust és kortárst, a kultúr­sznob­tól az utcagyerekig — mindenkinek. Daniel Arasse: Művész a műben. Analitikus ikonográfiai esszék. Fordította: Pataki Pál, Vári Erzsébet,…

Karácsonyi ajándékötletek 1.

Népszerű/emészthető tudományos meg ismeretterjesztő könyveket javaslunk ajándékozni karácsonyra. Ha időben kezdtek a célszemélyre koncentrálni, még kiderülhet, minek örülne tudomány, nyelvtanulás témában. Krogerus, Mikael, Tschäppeler; Roman: 52 döntési modell. A…

süti beállítások módosítása