Az „Előhívás – utóirat” novellapályázat nyertes pályaműveiből elkészült az azonos című antológia, amelyet 2013. május 31-én mutattunk be a budapesti Centrál Kávéházban. Az eseményen az is kiderült, a szakmai zsűri mely öt novellát ítélte a legjobbak közül is a legjobbnak.

Délután 5 órakor már egy gombostűt sem lehetett elejteni a Centrál galériáján, annyian voltak kíváncsiak a nyomdából frissen kikerült novellagyűjteményre. A rendezvény első felében Varga Beáta beszélgetett a zsűritagokkal, Antall Istvánnal, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőjével és Horváth Bencével, a Kortárs Kiadó vezetőjével. Pályázatunk harmadik zsűritagja, Sándor György író, „humoralista” sajnos nem tudott részt venni a bemutatón, de levél­ben üzent „kor- és sorstársainak”, melyet Antall István olvasott fel.

Dan Brown Inferno című kötete május 14-én jelent meg angolul. A közkedvelt író Párizsban járt, hogy népszerűsítse könyvét – ennek apropóján a Le Figaro francia napilap készített vele interjút.  

Hogyan jellemezné önmagát néhány szóban?

Olyasvalakinek, aki intellektuálisan kíváncsi. Szenvedélyesen fog­lal­koztatnak olyan társadalmi kérdések, mint az erkölcs és az etika. Krimiíróként lehetőségem van komoly kérdéseket felvetni, csodála­tosan szép helyszíneket bemutatni, mint amilyen Firenze az Infernó­ban, és egyben szórakoztatni az olvasóimat.

Klasszikus kérdés: mit olvassunk, de főleg kinek a tanácsára? A témában hatalmas az információs aszimmetria. A könyv­kiadók, no meg a bűvkörükbe vont szakmai és amatőr olvasók hatalmas lelkesedéssel hirdetik az aktuális újdonságokat. A kiadó persze tisztában van a könyve értékével, de óvakodik megosztani azt az olvasóval. Aki leginkább úgy győződhet meg arról, hogy az adott mű olvasásra érdemes-e, ha elolvassa – lehetőség szerint az elejétől a végéig. Kinek higgyünk könyvajánlás terén?

A probléma ráadásul pénzügyi kérdés – és most elsősorban nem a könyv árára gondolunk. Hanem az időre – ami pénz. Pazaroljunk időt értéktelen könyvekre, vagy csináljunk valami mást a szabadidőnkben helyette? Mondjuk, olvassunk egy másik, valóban jó könyvet. Na, témánál vagyunk: melyiket?

Az elmúlt több mint két hónap nagyon mozgalmas időszak volt számunkra, hiszen képes novellapályázatunk fogadtatása minden képzeletünket felülmúlta. Rengeteg érdeklődést, biztatást kaptunk, számos portál és különböző internetes oldal beszámolt rólunk, és vitte a pályázat hírét. Ennek eredményeképpen 85 pályaművet kaptunk. Ezúton köszönjük minden szerzőnek, hogy megtisztelt minket alkotásával, amit az általunk a Fortepan online privátfotó-gyűjteményből válogatott képek valamelyike ihletett.

Nagyon nehéz és sokszor hálátlan feladat volt ezekből az írásokból kiválasztani azt a mindössze 30-at, amelyek végül helyet kaphattak a kötetben. Sokszor „vérre menő” küzdelmet folytattunk egymás ellenében is, hogy az általunk jónak érzett mű bekerülhessen a gyűjte­ménybe. Végül mégis megszületett a döntés, ennek eredményét pedig itt osztjuk meg veletek.

A borítón felbuzdulva utánakattintgattam Fitzgerald technikájának, és lám, az Open Culture hét pontban összeszedte, milyen tanácsokkal látta el a klasszikus kevésbé klasszikus ismerőseit. Nem Szent Grál, és elég időigényes, de bárkinek jó fogódzó lehet. Jöhetett volna hamarabb is?

A borító jelentőségével mindenki tisztában van. Az sem meglepő, ha egy könyv tartalma visszaköszön rajta, de hogy a borító íródjon bele a könyvbe, nos, erre talán nincs túl sok példa. Az újabb filmes premier előtt álló A nagy Gatsby első amerikai kiadásának borítója ilyen.

Most, hogy jön a Luhrmann-film, elhatároztam, hogy végre elolvasom újraolvasom a Gatsbyt. Mint a legtöbb klasszikus, számtalan kiadást megért, így jó dolgomban kedvemre szemezgethettem a borítók között. Az őskiadás borítójának elkészítésére a Scribner az akkor még ismeretlen Francis Cugatot kérte fel, miközben Fitzgerald még javában dolgozott a regényen. Cugat hamarabb készült el, mint Fitzgerald, aki amint meglátta a kész borítót, beleszeretett, és kijelentette, hogy mindenképpen beleírja a történetbe.

A második legfontosabb ember egy könyvkiadóban, aki felkutatja a kiadásra érdemes kéziratokat, és megszervezi a teljes munkafolyamatot, amíg a könyv el nem készül. Horváth Balázst, a Typotex Kiadó főszerkesztőjét kérdeztük a szakmáról és a papíralapú könyv jövőjéről.

TotáLiber: A Typotex Elektronikus Kiadónak már a nevében is benne van, hogy úttörő a könyvszakmában a digitális tartalmak szolgáltatása terén. Bemutatnád néhány mondatban a kiadót?

Horváth Balázs: A Typotex Kiadó 1989-ben indult, és igazából így kellene leírni a nevét: TypoTeχ – és a végét technek ejteni, ugyanis a cég a jövőjét arra alapozta, hogy az azonos nevű programnak köszönhetően műszaki szövegeket tudtak szép kivitelben kiszedni, betördelni. Ez a vonal azóta is működik, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az otthoni szövegszerkesztőink nem tudnak szépen képleteket írni, vagyis a műszaki területen dolgozók szövegszerkesztője továbbra is a TeX program, és kiadónk is használja ezt elsősorban a fizikai, matematikai és informatikai műveknél, de persze igény szerint egyéb tárgykörben is. A kiadó profilja tehát elsősorban műszaki jellegű volt, de már elég hamar mutatkozott igény a szélesebb körű tudományos portfólióra. Már az elődöm is azzal a céllal került bölcsészként a kiadóhoz, hogy ezt a nyitást elősegítse, és az én feladatom is alapvetően ez volt. Mára elmondhatjuk, hogy a tudomány és a tudományos ismeretterjesztés terén gyakorlatilag mindennel tudunk foglalkozni. Amíg például az első félévben Hraskó Péter fizikai esszéit adtuk ki, addig a 2013-as Könyv­fesztiválra például olyan unikumokat tudtunk megjelentetni, mint pl. egy antropológus által írt napló a New York-i luxuscipő-kereskedelemről, vagy éppen egy lengyel fizikusnak az irodalom területén tett kirándulása, nem is beszélve a nemzetközileg talán legismertebb szerzőnk, Jared Diamond új könyvéről. A Könyvhétre pedig Vajda Mihály filozófus esszékötetével készülünk. S mindezek, vagy legalábbis a lehető legtöbb mű elektronikus formában is megvásárolható.

Itt hallottam Őt először mesélni. Már akkor tudtam, dolgunk lesz még egymással. Lett is. Jöttek a szerelmei, összegyűjtve. S még épphogy csak belekóstoltam, jelentem szemlesütve: végzetes az ügy. Kosztolányi, Márai, Esti Kornél és Csáth Géza után még egy szerel­mem van: Szív Ernőnek hívják.

Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim. Budapest, Magvető, 2003. 294.

Nos, kérem, abban talán megegyez­hetünk, ha egy nő önfegyelemmel viseli a férfi múltbéli szerelmeinek még csak említését is, az már igazán dicséretes. Jómagam egyenesen a retrospektív féltékenységre is képes vagyok, Ernő azonban más. Annyira különleges, hogy volt szerelmei nemhogy nem zavarnak, egyenesen elvarázsolnak. Itt van például Finger Ibolya, aki nem volt kleptomániás, csak mindig lopott. Egyszer egy hídavatásra igyekvő magyar miniszter beszédét csente el, lett is botrány, hiszen a miniszter beszéd nélkül, kínjában, először egy régi magyar balladát idézett, ami egy hídavatásról szólt, majd kijelentette: „…minden találmánnyal, új épülettel, úttal és utcával vagy közlekedési szerkezettel a Halál is újra föl van találva. Hiszen erről a hídról is, mutatott a miniszter a szürkén hömpölygő folyóra, hányan vetik majd magukat a mélybe.” Vagy Vanilia Schön, akivel Ernő szerelmemnek olyan jó volt együtt enni: mehettek bárhová; gyorsbüfébe, francia étterembe, mindig ugyanannyit morzsáltak. Vagy Elvira Kornélia, akinek csupán egyetlen zavarba ejtő tulajdonsága volt: nem lehetett egyedül hagyni. Vera Hollandról már nem is beszélve, aki mindig betette a lábbelijét a hűtőbe: hideg bokákkal kell elindulni, mert nappal amúgy is forró lesz minden, s akivel egyébként a világ legnagyobb szemétdombját keresték. Darvasi László, írói álnéven Szív Ernő történetei egysze­rűen olyanok, hogy az ember szívesen bennük ragadna. Még ha csak egy letűnt szerelem szereplője lenne, akkor is.

Mondjuk, hogy lapul egy kézirat a fiókunkban. Mondjuk, hogy rászánjuk magunkat arra, hogy megkeresünk vele egy kiadót. Keltsünk jó benyomást!

Minden kiadó fenntartásokkal fogadja az önjelölt szerzőket. A fő elvárás természetesen az, hogy a kézirat zseniális és jól eladható legyen. Tegyük fel, hogy mindez adott. Ahhoz, hogy ez „át is menjen”, még mindig akad tennivalónk, mert könnyen lehet, hogy az első benyomás dönt majd a kézirat sorsáról.

Miután a nagy médiafelhajtás miatt fanyalogva kezembe vettem a Harry Potter-könyveket, pár hónap alatt mind a hét kötetet kiolvastam. Már csak emiatt is kíváncsi voltam arra, vajon J. K. Rowling mivel rukkolhatott elő – és azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel.

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés. Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin. Budapest, Gabo, 2012. 576.

Hogy Rowling első felnőtteknek szóló regénye itthon is népszerű, azt jól mutatja, hogy megjelenését követően négy hónapig szerepelt a Bookline Top 50-ben, de a Libri Aranykönyv szavazásán is benne van az első 10-ben szépirodalom kategóriában. A Harry Potter-könyveknél még gondolkodott az ember, vajon hova is sorolja a sorozatot, ezt a regényt azonban már hajlik szépirodalomnak tekinteni.