_jeva 2012.06.06. 07:00

Könyvheti leltár

konyvhet.jpgSzámokkal a betűkről.

9 000 000 forinttal támogatja az NKA a 83. Ünnepi Könyvhét rendezését.
909 000 forintot kellene költenünk, ha minden könyvheti újdonságot egy-egy példányban meg szeretnénk venni.
2 246 az újdonságok átlagára, és mert az átlag elfedi a valóságot, még egy kis statisztika: 900 Ft a legolcsóbb, 8300 Ft a legdrágább újdonság.
1927 ebben az évben javasolta Supka Géza, a Literatúra folyóirat szerkesztője az első könyvhét megrendezését, mely 1929. május 13-án kezdődött. Ilyen nagy múltú könyves esemény kevés van ám, s ha jól számolunk, a háborús évek sem maradtak ki.
1 000 alkalommal ülnek dedikáló asztalok mellé a magyar írók, költők, művészek.
333 a könyvheti listán szereplő könyvújdonságok száma.
84 városban voltak könyvheti események tavaly, idén eddig mintegy 60 település jelentkezett.
83 az idei könyvhét sorszáma.
11 a párhuzamosan rendezett Gyermekkönyvnapok sorszáma.
9 könyv jelenik meg a könyvhétre, mely valamilyen formában Ady Endrével foglalkozik.
7 Könyvhét. Június 7-én Ferdinandy György József Attila-díjas író nyitja meg. Egyik évben határon belüli, másik évben határon kívüli író mondja a bevezető szöveget.
6 almas eső szokott lenni, de idén egy héttel eltolták a rendezvényt, hátha nem lesz eső.
5 napig, két nagyszínpadon zajlanak majd események a Vörösmarty téren, átadják a Szép Magyar Könyv díjakat.
4 program szerepel a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete idei eseménynaptárában: Mezőgazdasági Könyvhónap februárban, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál áprilisban, Szép Magyar Könyv verseny a könyvhétig és Ünnepi Könyvhét.
3 könyve jelenik meg két kiadónál az idei csúcstartónak, Spiró Györgynek.
2 Kolozsváron másodszor rendezik meg a könyvhetet.
1 blogbejegyzés arról, hogy most mindenki a 83. Ünnepi Könyvhétről ír, nyilván elhatároztátok már, hogy kinéztek a Vörösmarty térre. És ha valaki az extrém kalandokat kedveli: szombaton lesz a Könyvek éjszakája utcabállal, éjszakai dedikálással. A fővároson kívül is számos helyszínre érdemes rákeresni, a szegediek és a debreceniek 100%, hogy nem fognak unatkozni. De most már számoljatok tovább ti.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr694567773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.