Hogyan tegyük közkinccsé a tudományos felfedezéseket? És ez miért is nem működik ma Magyarországon?

Napjainkban átalakulóban van a tudományos eredmények publikálásának helyzete. Jelenleg ugyanis nem elég magát a felfedezést megtenni, az is akadályokba ütközik, hogy az információ eljusson a szakmabeliekhez. A tudományos folyóiratokért a kiadók egyre magasabb előfizetési díjat kérnek, és a szakkönyvekhez sem lehet ingyen hozzájutni. Ezen az állapoton szeretne változtatni a Science Europe azzal a döntésével, hogy a tudományos folyóiratokat szabadon hozzáférhetővé kell tenni. Mint Pálinkás József, az MTA elnöke tájékoztatott, a tervek szerint a kutatóknak publikációs díjat kellene fizetniük — ezzel fedeznék a kiadási költségeket –, és a továbbiakban a folyóiratokhoz bárki szabadon hozzáférhetne.

Ha most eltekintünk attól, hogy a publikáló honnan teremti elő a pénzt a megjelentetésre, érdemes kicsit elgondolkodni azon, mire is fordítják ezt a pénzt. A folyóirat-szerkesztőségekbe beérkező cikkeket először is lektoráltatják. Van, hogy a lektor változtatásokat kér a szerzőtől, akár többször is visszadobhatja a cikket, mielőtt egyáltalán elfogadná. A lektorált cikkekből a szerkesztő összeállítja az adott folyóiratszámot, amit aztán betördelnek, korrektúráznak, majd egy nyomdában kinyomtatnak, és végül a kész számot értékesítik. A kiadó költségei nagyban függenek a folyóirat terjedelmétől és külalakjától, de hazai viszonylatban átlagosan fél–egy millió forintról beszélhetünk. Minél inkább szakmai az előállított lap, annál kisebb olvasóközönségre tarthat számot — tehát a kiadó eladásból származó bevételei egyre csökkennek, míg az előállítási költségek nem változnak.

Az összeg lefaragására csak abban az esetben van mód, ha a képletből kiveszünk néhány elemet. A digitális könyvkiadás korában kézenfekvő a kérdés, hogy a folyóiratot miért kell egyáltalán kinyomtatni. A hazai doktori iskolák követelményei között szerepel, hogy a doktorjelöltnek átlagosan három—négy publikációval kell rendelkeznie. Ez azonban nem feltétlenül jelent nyomtatásban megjelent cikket, az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolája például elfogad internetes publikációt is abban az esetben, ha két minősített lektor neve fel van tüntetve. Ha az online megjelenést választjuk folyóiratunk számára, máris eltekinthetünk a tördelési és a nyomdaköltségtől is. Ehelyett azonban olyasvalakire lesz szükségünk, aki a honlap felületére fel tudja tölteni a tartalmat. A kérdés ezek után már csak az: mekkora összeget kell meghatározni publikációs díjként ahhoz, hogy a kiadó se legyen veszteséges.

A szakkönyvkiadás ettől annyiban tér el, hogy a terjedelem miatt értelemszerűen magasabbak a költségek. Noha például az ELTE BTK habilitációs követelményei közt is csak lehetőségként szerepel a megjelent kötet, sok szerző még mindig ragaszkodik a nyomtatott formához. Ehhez kapcsolódik a hazai kiadók e-könyvektől való félelme, miszerint ami egyszer felkerül az internetre, azt többé már nem fogják tudni eladni, hiszen a kalózok ingyenesen letölthetővé teszik. Tehát a kiadók elsősorban a saját fennmaradásukért küzdenek, és ennek csak hozadéka az a tény, hogy ezzel a tudományos felfedezéseket akadályozzák.

A jövő mégis egyértelműen az e-könyveké, különösen a szakkönyvkiadásban. Ehhez azonban a szereplők gondolkodásmódját és a finanszírozási rendszert kellene megváltoztatni. Az e-könyvek esetében ugyanúgy számolhatunk lektorálási, szerkesztési és tördelési költséggel, de a kinyomtatás helyett a konvertálásért kell — jóval kevesebbet — fizetni. Ezeket a munkálatokat kellene fedeznie a megfelelő támogatási formának.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr884553556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.