Rendhagyó könyvbemutatót tartott pénteken az Agave Könyvek. Az apropót A szukkubusz dala című kötet megjelenése szolgáltatta.

Richelle Mead: A szukkubusz dala. Fordította: Török Krisztina. Budapest, Agave Könyvek, 2012. 340.

Az eseményre meglehetősen sokan eljöttek, a témából következően a legnagyobb számban a huszonéves nők képviseltették magukat. Bizonyára az is vonzó volt a leendő olvasók számára, hogy a kiadó 200 ajándék példányt ígért a megjelenőknek, ráadásul egy exkluzív illusztrációval is kedveskedtek a rajongóknak. Sőt a szerzőről, illetve a kiadóról szóló kvíz sikeres kitöltői további értékes nyereményekkel lettek gazdagabbak: az illusztráció dedikált példányát, bögrét és agavés sapkát, illetve könyvjelzőt kaptak.

A bemutató egyébként nem a klasszikus sémát követte, hiszen csak kevés szó esett a könyvről. Nyilván a szerzőt nehézkes lett volna Budapestre varázsolni, ám ilyen esetben a fordító és a szerkesztő beszélgetése is izgalmas lehet. Persze ez magában rejtette volna annak a lehetőségét, hogy túl sok információt osztanak meg a hallgatósággal, és elveszik az olvasás örömét. A kötetnek már megalakult a rajongói klubja a Facebookon, ahol további közönségtalálkozókat terveznek, amikor is a rajongóknak lehetőségük lesz friss olvasmányélményeiket megosztani egymással.

A rövid felkonferáló szövegből megtudhattuk, hogy a szukkubusz a férfiak életerejét elszívó női démon. A szó mindeddig nem igazán volt ismert a magyar nyelvben, az Idegenszó-tár például csak a succuba [szukkuba] alakot hozza „parázna, női lidérc, középkori babona szerint a férfit álmában megkísértő női formájú démon” jelentésben. A kötet szerzője az a Richelle Mead, akinek nevét a Vámpírakadémia-sorozat véste be a magyar közönség emlékezetébe. Ez a kötete korábbi, először 2007-ben adták ki Succubus Blues címmel.

Mint azt már Meadtől megszokhattuk, a különböző misztikus lények mítoszait igazán egyedi módon kezeli. A regény elején megismerkedünk a gyönyörű hősnővel, Georgina Kincaiddel, aki 1600 éve tengeti napjait szukkubuszként, polgári foglalkozását tekintve pedig könyvesbolti eladó. Georgie örökös bűntudattal küzd, amiért szex közben elszívja a férfiak életerejét, ezért leginkább a rosszfiúkat szemeli ki magának. Ám a dögös vampból is gátlásos lány válik, amikor megismerkedik álmai írójával, Seth Mortensennel. Hogy az eddig is bonyolultnak tűnő élete még zűrösebbé váljon, egy démon és kocsmacimborája, egy angyal jelenik meg a lakásában, egy vámpír megölésével gyanúsítva meg őt.

A meglehetősen izgalmas történetet Mead humoros stílusa fűszerezi. Emellett a magyar kiadó is mindent megtett azért, hogy a fantasy szerelmeseinek kedvére való legyen a kötet. Sőt a borítót is véleményeztették az olvasókkal, hiszen eredetileg egy valódi nő képével készítették el, ám ez nem igazán nyerte el a facebookos közönség tetszését.





A szukkubusz dala
korábbi borítóterve. Forrás: az Agave Könyvek Facebookoldala




A végleges borító nagyon jó választás. Külön érdekessége, hogy változatos nyomdai eljárásokkal tették még izgalmasabbá, ami a szórakoztató irodalom műfajához nagyon is passzol. Gondolok itt a dombornyomásra: a szerző neve és a könyv címe kicsit kidomborodik a borító síkjából; továbbá a formalakkra: az egyébként matt hatású felületen a démoni nőalak fényes lakkal van kiemelve.

Aki szereti a fantasy műfaját, az ebben a kötetben sem fog csalódni. És ha még nem olvasta volna Richelle Mead könyveit, talán a Vámpírakadémia-sorozathoz is kedvet kap. Ebből azóta egy újabb sorozat nőtt ki, a Vérvonalak, ami ugyan folytatja a történetet, de főhősei a regény korábbi mellékszereplői.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr584338361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.