„Szép nő, jó könyv felvágatlanul antikváriumba a legritkábban kerül.” Kner Izidor nemcsak nyomdász és könyvkiadó volt, hanem maga is több könyvet írt. A különleges nevű híres könyvészről szóló írásunk reményeink szerint megfelelő hangulatot teremt a tavasz köszöntéséhez.

Kner Izidor 1860. február 5-én született Gyomán zsidó származású vándor könyvkötő családban. Nem csoda, hogy maga is a könyvkiadás mestersége felé fordult, hiszen a vérében volt a könyvek szeretete. Egyszemélyes könyvnyomdáját alig 22 évesen, 1882 júniusában alapította Gyomán. Ebből nőtte ki magát a hatalmas Kner-nyomda, amely 1898-ban már 1500 kiadványt kezelt.

A 20. század elején báli meghívók nyomtatásába kezdtek, amellyel nagy sikert arattak. Röpke Lapok címmel mintakönyvet is gyártottak, ami az 1904-es címlap tanúsága szerint minden hó 1-jén és 15-én jelent meg.

Kner Izidor sikerét nemcsak szakértelmének, hanem emberismeretének s jó humorának is köszönhette. Hogy a hölgyeket mennyire ismerte, arról többek közt a Kner Izidor pajzán aforizmái című kötetéből tájékozódhatunk. „Annak az asszonynak van az öltözéke a legjobb rendben, kinek avatatlan szokott segédkezni a vetkőzésben.” Nem tudni, az aforizmák szerzése közben vajon mennyit merített saját életéből, mindenesetre Netter Kornéliával 1889-ben kötött házasságából 6 gyermekük született. A rövid bölcsességekben nem kíméli az erősebbik nemet sem: „Férfiak szerint az asszonyok mind egyformák, de azért egyre váltogatnák.” A kötet népszerűségét mutatja, hogy több kiadást is megért, egyre növekvő példányszámban: az eredetileg 10 példányban kiadott gyűjtemény 1919-ben 150, 1932-ben már 1000 példányban jelent meg.

Kner Izidor 1935. augusztus 19-én hunyt el Gyomán. Halálát követően két fia, Imre és Endre lettek a nyomda tulajdonosai. Imre zsenialitását mutatja, hogy „a barokk, majd a klasszicista magyar tipográfia egyik megteremtőjeként tartják számon” — olvashatjuk a Gyomai Kner Nyomda honlapján. A nyomda ma is igen nívós kiadványokat jelentet meg, számos díjban és elismerésben részesült.

Kner Imre egykori lakóházában hozták létre 1970-ben az ország egyetlen nyomdaipari múzeumát. A május 1-jétől szeptember 30-áig látogatható kiállításon nemcsak a nyomda kiadványait lehet megtekinteni, hanem korabeli fotókat és történeti dokumentumokat, valamint működő könyvkötészeti és nyomdagépeket is megszemlélhetünk.

Forrás

A Gyomai Kner Nyomda honlapja.
Bíró-Balogh Tamás: A főjegyző és a pinaszőr.
Kner Izidor pajzán aforizmái. Vadász Miklós rajzaival. Gyoma, a szerző kiadása, 1919. 114.
Wikipédia

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr244288906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása