Nerina 2012.02.29. 07:00

Placebo, ami hat

Fekete haj, lányos vonások, sminkelt arc, kék szemek — első ránézésre ez Brian Molko. A polgárpukkasztás mögött azonban a dalokból is kicsendülő őszinte érzelmek rejtőznek.

Kaththea Azzurra Rowland: Placebo. Sebzetten és összetörve. Budapest, Silenos, 2009. 202.

Magam is a Kegyetlen játékok betétdalaként felcsendülő Every You Every Me című számmal figyeltem fel a Placebóra. Aztán úgy alakult, hogy a 2010. szeptemberi koncertjük nézője, hallgatója lehettem. Valahogy mégis csak most, amikor a zenekarról szóló könyvet olvastam, kezdtem igazán megismerni őket.

A borítóról a frontember finom profilja néz ránk, s a kötet első fele valóban inkább Brian Molkóról szól, mint úgy egészében a Placebóról. A fiatal újságírónő próbálja minél közelebb hozni hozzánk ezt a különleges embert, emiatt leírása egyáltalán nem tárgyilagos, inkább érzelmeket ad át. A történet a kezdetektől indul: végigkövethetjük, hogyan élte Brian a gyermekkorát, mozgalmas ifjú éveit, bepillantást nyerhetünk út- és identitáskeresésébe. A Placebo megalakulását is az ő szemszögéből kísérhetjük figyelemmel. „Akkoriban rengeteg banda drogokról nevezte el magát, ezért a trió úgy döntött, egy olyan anyag nevét veszi fel, amely drog ugyan, de nem hat…”. Nos, itt talán mégiscsak tévedtek: a Placebo valamilyen hatást mindenkiből kivált.

Sosem tudjuk meg, vajon akkor is ilyen sikeres előadó vált volna Brianből, ha elfogadóbb környezetben nő fel. A Placebo korai dalaiban kíméletlen őszinteséggel dolgozza fel fiatalkorát: a szülői elfogadás hiányát, a szexuális élményeket, a drogok kipróbálását. Koncertről koncertre azonban rá kellett döbbennie: ez már többről szól, mint egy önterápia. Ahogy a Placebo egyre ismertebb lett, fontossá vált számukra, hogy a társadalom felé közvetítsék a bármilyenfajta másság elfogadásának elvét. „A bandánk egyik fele meleg, a másik hetero. Pedig hárman vagyunk!” — olvashatjuk a Brian mondásait tartalmazó részben. Többé már nem csak arról volt szó, hogy az énekes szívesen jelenik meg női ruhában, kisminkelve a színpadon — meg akarják változtatni az emberek hozzáállását. Ezért olykor szándékosan provokálják a közönséget, például amikor a vilniusi koncerten Brian és Stefan Olsdal, a basszusgitáros csókot váltottak.

A magyar könyv alapjául szolgáló eredeti mű a 2003-as turné előtt ér véget, a Silenos Kiadó azonban sokkal tovább ment. A harmadik részben a Horváth testvérek a kezdetektől megírták a Placebo történetét, rengeteg magyar vonatkozással. Az Arcok című részben a zenekar tagjait és legközelebbi segítőiket mutatják be röviden, a Függelékben pedig az eddig megjelent albumokat és a magyar fellépések zenelistáját adják közre.

Míg a kötet első fele Briant próbálta közelebb vinni az olvasókhoz, a második a Placebót hozza közelebb a magyar közönséghez. Olyan érdekes információmorzsákat tudhatunk meg, mint hogy a 2001-es hazai fellépésükkor Tarlós Istvánnak ajánlották a Passive Agressive című számukat, amiért az akkori polgármester szerette volna elérni, hogy a Szigeten ne lehessen „a homoszexualitást propagálni”.

A szerzők pontosítják-kiegészítik a kötet első felében leírtakat, majd elmesélik, milyen változások mentek végbe a Placebo életében 2003 óta. Tizenegy éves közös munka után 2007 októberében vált ki az együttesből Steve Hewitt dobos, hatalmas űrt hagyva maga után. Személye, játéka nagyban meghatározta a zenekar stílusát, így nem csoda, hogy az új dobos, Steve Forrest hatására egy kicsit változott a Placebo zenei világa. A Battle for the Sun album sokkal energikusabb, élettelibb lett. Hogy mennyiben más ez az új Placebo, azt a magyar közönség már a 2009-es és 2010-es koncerteken is megtapasztalhatta. Idén ismét fellépnek a Szigeten, addig még bőven van idő közelebbről is megismerkedni az együttessel.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr654219831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.