Steiner Kristóf második könyve tavaly ősszel jelent meg, én azonban sokáig halogattam az elolvasását. Mindig van bennem némi félelem, amikor „híres ember” jelentet meg könyvet. Ha kedvelem az illetőt, félek a csalódástól, ha nem, akkor attól tartok, hogy nem tudok majd felülemelkedni a prekoncepcióimon. Azokat a ráragasztott címkéket, amelyek „mindenkinek” eszébe jutnak, ha meghallják Steiner Kristóf nevét, természetesen én is ismertem. Mivel azonban nem olvastam első könyvét, a Gumimatrac a Gangeszent, nem tudtam, mire is számítsak a buddhista, kabbalista, zsidó (?), meleg, vegán, bulimiás, depressziós jelzőkkel beskatulyázott hírességtől.

Steiner Kristóf: Lélekbonbon. Budapest, Ulpius-ház, 2011. 272.

Amiatt nem aggódtam, hogy nem tudok majd elvonatkoztatni a celebségtől vagy a nemi identitástól. A probléma inkább abból szokott adódni nálam, amikor úgy érzem, az adott mű még nem érett meg a kiadásra, csupán azért publikálták, mert híresség a szerzője. Vajon az írás megállja-e a helyét mint önálló mű, vagy csak az író személyének ismeretében, a róla kialakított képpel együtt olvasható igazán? Nem tudom azt sem, hogy annak, aki Steiner Kristóf különböző magazinokban, illetve a blogján megjelent írásait nálam célirányosabban szokta követni, mennyiben jelent újdonságot ez a gyűjtemény, amely nem titkoltan számos másodközlést tartalmaz.

Ami tény: a borító ütős, figyelemfelhívó — legalábbis a női olvasók figyelmét biztosan felkelti —, és tökéletesen tükrözi a tartalmat: színes, rövid szösszenetek, amelyeket lehet véletlenszerűen szemezgetve olvasni, ám nem érdemes, mert írásról írásra haladva bontakozik ki egy nagyobb kép.

Ahogy elolvastam a hosszabb-rövidebb gondolatokat — tárcák, esszék, egypercesek? —, a Harry Potter-sorozatban megismert Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsék jutottak eszembe. Csakhogy amíg a varázslóvilágban a kísértetízű drazsé mindenki számára kísértetízű volt, itt korántsem ilyen egyértelmű a megítélés: ahány fogyasztója van egy-egy írásnak, annyi íze lehet a történetnek. Az adott terjedelmi keretek között számomra túl sok volt a hetvenkét írás. Értem én, hogy ez a szám a kabbalában fontos, mégis talán többet kaphatott volna az olvasó egy „fél kabbalával”. Néhány írásnál annyira vártam a kibontást, és annyira sajnáltam, hogy felületes maradt, más szösszenetet pedig kigyomláltam volna. Gyakran éreztem úgy, hogy hiányzik a sorok mögötti tartalom, a tanítások, gondolatok, konklúziók néhol túl direktek, ezért szájbarágósan hatnak vagy egyszerűek, naivak. Azt hiszem, az igazán jó írást az különbözteti meg a többitől, hogy a szerző megérzi, mi az, amit már nem kell leírnia. Ráérez arra, hol van az a pont, ahol „elengedi” a mondanivalót, és rábízza a folytatást, a továbbgondolást az olvasóra.

Az első száz oldal nem nagyon tetszett. Félre is tettem a könyvet, mondván: majd egyszer. Aztán mégis elővettem újra, és bár ezek a gyerekkort, a múltat felvillantó írások másodszorra sem fogtak meg igazán, rájöttem, én is „hibás” vagyok: ha ezeket a kisesszéket az interneten mint blogbejegyzéseket olvasom, valószínűleg máshogy állok hozzájuk, mint így, egy könyv részeként. Tehát ismét az előzetes elvárásoknál tartok… Másfelől mégis úgy érzem, A szerencse forgandó című történet környékén kezdődik el igazán a könyv, a lényegi mondanivaló.

Összességében tehát érdekes volt ez a „72 kis emlék, álláspont, szokatlan párbeszéd vagy gondolat elegye” — ahogy a szerző fogalmaz. A híres rajkini mondatot juttatták eszembe: „Válámi ván, dé ném áz igázi.” Még. De ha ez a harmadik x-et éppen csak bezsebelni készülő fiatal srác még kóborol, keresgél és tapasztal egy kicsit, akár „igazi író” is válhat belőle. Firkásznak azonban már most sem nevezném.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr394051225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.