Imádtam az Y generációt. Mármint Tari Annamária könyvét. Amikor meghallottam, hogy itt a folytatás, rögtön tudtam, hogy ennek a kötetnek helye lesz a polcomon. Hogy másoknak hogyan csinálnak kedvet a Z generációhoz, azt a december 8-i könyvbemutatón megtudhattuk.

Tari Annamária: Z generáció. Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalom-lélektani szempontok az információs korban. Budapest, Tericum, 2011. 348.

Első hallásra úgy tűnhet, Tari Annamária vaktában dobálózik a generációkkal, ami jó üzlet, hiszen mindig lesz belőle újabb. Na de kik is tartoznak hova? Az X generáció a mai negyveneseket takarja, akik 1965—1975 között születtek (most egyébként az Y generációból puskázom). Őket követi az Y generáció, akik a mai huszonévesek és a fiatal harmincasok. A Z generáció pedig a náluk is fiatalabbakat, az 1995—2010 között született korosztályt takarja. A nagy váltás, ami ezt az egész generációs felosztást indokolja: az információs korba lépés. Az X-ek már felnőttek voltak, amikor robbanásszerűen elterjedt az internet, az Y-ok a számítógépes játékokkal együtt nőttek föl, a Z-k pedig a közösségi oldalak világába születtek.

De mi is a baj tulajdonképpen az internettel? Mire kell figyelni, ha egy Z generációssal próbálunk szót érteni? A bemutatón Horváth Gergely, az mr2 szerkesztő-műsorvezetője igyekezett megtudni a szerzőtől a válaszokat. Ő úgy tűnt, lelkes olvasója lett a kötetnek, Tari Annamária írását „szenvedélyes szöveg”-nek nevezte. Ha van olyan jó, mint az Y generáció — sőt elmondása szerint jobb is —, akkor egyet kell értenem vele.

Szóval az internettel magával még nincs baj. Csak tudni kell használni. És hát valljuk be, a Z-sek nagy része mást se csinál. Ezáltal rettentően sok információhoz jutnak, amit értelmileg fel is dolgoznak — érzelmileg azonban nem. Remekül kommunikálnak — mert ugye a neten megannyi lehetőség van az üzenetváltást gyakorolni —, bizonyos tekintetben érettebbnek is tűnnek a koruknál, ám más szempontból infantilisebbek.

Valahol itt jönnek be a képbe a közösségi oldalak. Az X generációsoknak kialakult személyiségük volt, amikor „felmentek a netre”, az Y-ok belenőttek, a Z-sek azonban könnyen elvesznek ezeken a felületeken. A Facebook bizonyítottan narcisztikus terep, és ha a valóságban is ilyen közegben nevelkednek a fiatalok, az negatívan fog hatni a személyiségfejlődésükre, közvetve pedig az emberi kapcsolataikra. A másik probléma, hogy ma „divat beszólni”, így az érzelmileg nem elég érett Z-sek nagyon könnyen sérülhetnek.

De nem csak a közösségi oldalak vihetnek rossz irányba: a mai videoklipeknek is lehetnek negatív hatásai. Az alig egy hete hazánkban koncertező Rihanna erre a példa, akit megannyi 9—11 éves lány istenít. A gond az, hogy őt a szexualitása révén akarják eladni. Azok a tinik, akik példaképként tekintenek rá, azt hihetik, attól lesznek jó nők, ha minél többet megmutatnak magukból. A fő kérdés itt az, miért kell 9—11 éves lányoknak egyáltalán ilyesmivel foglalkozni. Miért nem lehet gyerekkoruk? Válasz helyett érdemes inkább felírni egy újabb tételt a fogyasztói társadalom bűnlajstromára…

A kötet persze nemcsak a problémákat veszi számba, hanem Tari Annamária — elmondása szerint családi nyomásra — megoldási javaslatokat is kínál. A legfőbb tanácsa: „Beszélgetni kell!” Persze ez nem könnyű, ha nem lehet szót érteni a „gyerekkel”. Rendkívül fontos a kölcsönös tolerancia és az őszinteség, és egyáltalán az, hogy a szülők időt szánjanak gyermekükre. Az információs korban való eligazodáshoz meg kell tanítani, mik a valódi értékek, ám mindezt úgy, hogy az értékes dolgok ne tűnjenek unalmasnak. Valahol ez lehet a Z-sekkel való kommunikáció alapja — és nehézsége, aminek megértésében és kezelésében segítségünkre lehet ez a könyv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.