Könyvek, amelyeket nem olvasunk végig. Létezik ilyen több műfajban is, sőt van olyan olvasó is, akinek kezében a könyvolvasásra érdemes mű is e szomorú sorsra jut, de most — a karácsonyi ajándékötletekről szóló sorozat negyedik részeként — az útikönyvekről lesz szó.

Kapásból azt gondolnánk, hogy az útikönyvekkel tényleg nem lehet mellélőni, de ez csak akkor igaz, ha más kért tőlünk tanácsot, és ezzel a briliáns ötlettel sikerült együttműködőnek mutatkoznunk. Most képzeljük magunkat erősen az ajándékozó és a leendő megajándékozott helyébe!

Ha utazni szerető és képes (!) rokonunkat, barátunkat lepjük meg egy bedekkerrel, akkor már csak azt kell kitalálni, mi legyen a szelíden ráerőszakolt úti cél. Jómagam is egy utazni szerető rokon és/vagy barát vagyok, de Európán kívül nem létezik, sőt ijesztő számomra a világ. Hogy Európa ebben a szubjektív megközelítésben vajon miért nem rémisztő, az egy másik történet. De jól mutatja, hogy a célszemély és az úti cél kapcsolata némi (a könyvesbolt előtt végrehajtott) előtanulmányozást feltételez.

Egy ajándékkal nem kell az úti célt eltalálni — hallom az ellenvetést —, hiszen egy szép kivitelezésű képeskönyvet aztán mindenki szívesen nézeget. Ráadásul köztudomású, hogy ritkán vesz bárki magának vaskos, a polc méreteinél mindenképpen legalább egy leheletnyivel nagyobb, nem olcsó, a világ csodáiról tudósító remekművet. Ne higgyük, hogy ezzel sikerült megtalálni az ajándékozás könnyű, bár költséges módját. Amennyi valóban értékes, művészi, szemet gyönyörködtető kiadvány található a témában, a világ e pillanatban még érvényes alapszabálya (mindent meg lehet csinálni jól is és rosszul is) szerint legalább ugyanennyi silány terméket is létrehoz az önbizalomban nem, csak hozzáértésben hiányos önjelölt könyvkészítő. A főszabály az ajándékozásban roppant egyszerű: sose vegyünk olyan képes albumot, amit mi sem őrizgetnénk szívesen a polcunkon. Illúziónk ugyanis e tekintetben ne legyen túl terebélyes. Az albumoknak a polcon pihenés a sorsuk. Külön sorscsapásuk, ha továbbajándékozzák őket, de ezt elkerülhetjük az ajándékozói „dedikálással”, ha az ajándéktárgy választása nem lett volna még elégséges bosszú. Ha a Világ száz csodája, a Mítoszok földjén, a Legendák földjén, a Világ képekben, Magyarország gyöngyszemei, Magyarország száz csodája, Csodaszép Magyarország, Időtlen csodák, Európa legszebb helyei, Ezerszínű Európa satöbbi albumok vásárlásától ennyi lebeszélés sem térített el minket, akkor legalább első felindulásból ne a zsugorfóliás, belelapozhatatlan könyvszerű tárgyat tegyük a kosárba.

Visszatérve a betűket is nagy arányban tartalmazó útikönyvekre, érdemes időt szánni a kiadók kiismerésére. Aki látott már olyan külföldi ajánlót, melyben nem megfelelő megyében volt fellelhető egy magyar város, tudja, miről beszélek. Mekkora bosszúság akár idegen városban, akár egy másik országban a nem helyi könyvkészítő tévedése. Mivel objektív okokból a negatív példák nevesítésétől el kell tekintenünk, szerepeljen itt egy kipróbált, csalódást még sosem okozó kiadó neve: a Panemex. Az Útitárs sorozat útikönyvei nem pusztán rendkívül tartalmasak, praktikusak, hanem telis tele vannak képekkel, illusztrációkkal, a keretes írásokban érdekességekkel. Az utazás előtt és után, de akár helyett is kellemes időtöltés egy Útitárs útikönyv olvasása. Ebben az esetben a megajándékozott akkor sem marad elégedetlen, ha nem pénzügyi lehetőségeihez igazítottuk a tájegységet.

Természetjáró ismerős esetén szélesebb kínálatból válogathatunk, amennyiben mi magunk is értünk ehhez a témához. Nem mindegy, hogy megajándékozandó áldozatunk kis kirándulásokat szeret tenni nemzeti parkok tanösvényein, arborétumokban, esetleg a via ferrata és klettersteig nevekre hallgató majdnem sziklamászástól sem riad vissza, vagy csúcsokat vágyik meghódítani.

Végül vannak az útinaplók, útirajzok. Ezek nem elsősorban a gyakorlatias megközelítést helyezik előtérbe, hanem az író szubjektív benyomásait rögzítik. Ezek az útirajzok roppant népszerűek voltak korábban, és keletkezésüket követően úgy száz év múlva helytörténészek számára már nagyon hasznosak is. Itt van például Evlija Cselebi, török utazó, kinek 17. századi magyarországi élményei segítenek a történelem felgöngyölítésében — írása manapság a fotók hiánya miatt kevesek érdeklődését kelthetné fel. Az útinaplók pedig az internetre, elsősorban a blogokra költöztek.

Sokan kedvelték Frances Mayes szakácskönyvvel vegyített útleírását, a Napsütötte Toszkánát, és Peter Mayle Bor, mámor, Provence könyve is megért egy filmet. De ezek már nem „a könyvek, amelyeket nem olvasunk végig” útikönyvek kategóriájába tartoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr53415914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.