_Mimo 2011.10.27. 07:00

Esszé a vakságról

José Saramago magyarul először 1998-ban megjelent története egy nagyon is valósághű víziót tár elénk. Vajon milyen mélyre süllyedhet az ember, ha felborul a világa, és nincsenek többé civilizációs szabályok? Meddig megy el, meddig uralkodnak a nyers, állati ösztönök? Mit tesz, hogy megszűnjön ez az állapot? Vagy nem tesz semmit? Van-e remény, kiút vagy megoldás?

José Saramago: Vakság. Fordította: Pál Ferenc. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2008. 338.

A Nobel-díjas Saramago regénye az egyik legmegrázóbb emberi fogyatékosság — a vakság — problémakörét boncolgatja (az eredeti cím pontos fordítása: Esszé a vakságról).

Egy autóját vezető férfi elveszti látását, majd sorra mindenki, aki kapcsolatba kerül vele. Az autótolvaj, aki segítőkészen felajánlja, hogy hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, majd értetlenül szemléli a történteket, a prostituált, aki véletlenül mellé ül a rendelőben. Az első vakokat katonai őrizet mellett bezárják egy elmegyógyintézetbe, de a szigorú intézkedések ellenére sem tudják megakadályozni a „fehér kór” terjedését.

„Semmi, olyan mintha sűrű ködben lennék, mintha tejtengerbe estem volna, De a vakság nem ilyen, mondta a másik, úgy mondják, hogy a vakság fekete, Pedig én csak fehérséget látok, Talán annak az asszonykának igaza volt, valami idegi eredetű dolog lehet, az idegek nagyon meg tudják tréfálni az embert”

Az elszigetelt férfiaknak és nőknek nem csak saját vakságukkal, de a vesztegzár embertelen körülményeivel: az éhínséggel, a mocsokkal, a szexuális megaláztatásokkal is meg kell küzdeniük. Az elszabaduló indulatok hatására egyre inkább kivetkőznek emberi mivoltukból.

A történet igazi főszereplője az orvos felesége, az egyetlen ember, akit elkerült a kór. Őt arra ítélte a sors, hogy ebben a felfordult világban mindent lásson, és mindenre emlékezzen: az őket őrző katonákra, a nőket megerőszakoló vakok arcára, minden szörnyűségre, amit egyedül csak Ő lát.

A mű ijesztő vízió arról, hogy hová süllyedhet az ember, ha szertefoszlik körülötte a civilizáció. A regény a konkrét vakságot szimbolikus értelemben kiterjeszti arra a társadalmi vakságra, amellyel a mai korban nem veszünk tudomást embertársainkról.

A regényben nincsenek gondolatjelek, kérdőjelek, párbeszédek, dátumok és helyszínek sem, nem tudjuk, hol játszódik a történet, de nem is fontos; bármely országban és városban megállná a helyét. Sőt még a szereplőknek sincs neve, mindenkinek „csak” jelzője van: az első vak, az első vak felesége, a szemorvos, a szemorvos felesége, a kancsal fiú, a sötétszemüveges lány stb.

Számomra megdöbbentő és egyben elgondolkodtató volt a könyv. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Azoknak, akik szerették a Legyek urát vagy az Állatfarmot, egész biztos, hogy a Vakság is felejthetetlen élmény lesz.

Rendkívül lebilincselő, letehetetlen olvasmány.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr893328905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.