_sven 2011.10.06. 07:00

A tiltás varázsa

Nemrég fejeződött be a Banned Books Week, azaz a Betiltott Könyvek Hete. Hogyan kérem?! Még mindig van olyan könyv, ami nem jelenhet meg?

Azért nem eszik olyan forrón.

A Betiltott Könyvek Hete természetesen az USA-ból indult 1982-ben, mára pedig az Amnesty International is felkarolta. Hagyományosan szeptember utolsó hetében ünneplik. Igen, ünneplik, mert — mint kis utánanézés után kiderült — valójában a szólásszabadság ünnepe programokkal, találkozókkal, kitűzőkkel. Sőt, a könyvek sem igazán betiltott könyvek, csupán bizonyos könyvtárakban ifjúság- és családvédelmi okokból korlátozottan hozzáférhetők. Az Amerikai Könyvtárszövetség 11 000 címet számláló listáján az előkelő harmadik helyet Huxley Szép új világa foglalja el, az indoklás: érzéketlenség, rasszizmus, durva nyelv, nyílt szexuális tartalom. Tizedik Stephenie Meyer Alkonyata, de a Harry Potter-sorozat és a Zabhegyező is évek óta feketelistás. Van-e, aki az ilyen tiltásra nem a rossz gyerek izgatottságával felel? A „betiltott” művekből a lelkes olvasók magánfelolvasásokat is tartottak, melyekbe mi is belehallgathatunk kedvenc videomegosztónkon.

Így lesz az olvasás izgi, sőt menő.

Hát nem rafinált módja ez az olvasók mozgósításának?

Javaslom, tiltsunk be könyveket itthon is!

Forrás

Disinformation
Wikipedia

A kép forrása

Kt literary

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr73281202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.