Beszélgetés az Aprószentekről

Durva ellenvélemények, egymásnak feszülő nézetek, kritikák, viharos fogadtatás – ennél jobb reklám talán már nem is kellene Rubin Szilárd Aprószentek című kötetének, amely 2012 októberében jelent meg a Magvetőnél. A könyvről Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József…

Karácsonyi ajándékötletek 5.

A szépirodalmi könyvekben az a jó, hogy nem elég őket egyszer elolvasni. A művek rétegei fokozatosan bomlanak ki az olvasók előtt, így többedik találkozásra is felfedezhetünk bennük újat. Sőt még jobb, ha két olvasás közt évek telnek el. Éppen ezért ha jól…

totaliber 2012.11.05. 07:00

Novemberi olvasnivaló

Janosch: Irány Panama! Történet arról, hogyan utazott Kistigris és Kismackó álmai országába. Fordította: Dornbach Mária. Budapest, Móra, 2012. 48. Janosch: Kincsvadászat. Történet arról, hogyan indul Kistigris és Kismackó a nagy kincsvadászatra. Fordította: Dornbach Mária.…

Őszintén bevallom, Róma miatt vettem kézbe Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét. S hogy mit kaptam, és nálam hogyan is teljesedik majd be ez a misztikus utazás, még nem tudni. Ha legközelebb Rómából, és már egy másik életből írnék, az sem lenne meglepő.…

_Mimo 2012.10.01. 07:00

Októberi olvasnivaló

Arnon Grunberg: Tirza. Fordította: Wekerle Szabolcs. Budapest, Gondolat, 2012. 340. Jörgen Hofmeester szerencsés embernek mondhatja magát, mindene megvan: feleség, két lány (Ibi és Tirza), elegáns ház Amszterdamban, jó állás egy könyvkiadóban, megtakarítás egy svájci bankban.…

_Mimo 2012.09.05. 07:00

Szeptemberi olvasnivaló

Ken Follett: A megfagyott világ. Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin. Budapest, Gabo, 2012. 932. A Ken Follett-rajongóknak jó hír, hogy a hónap közepén jelenik meg az Évszázad-trilógia második része. Két év után végre tovább izgulhatunk az első kötetben (A titánok…

Nemrégiben felröppent a hír, hogy a megannyi díjjal kitüntetett író, Gabriel García Márquez nem jelentet meg több regényt. Legutóbbi munkája méltó zárása lenne az életműnek, de azért sokan sajnálnánk, ha valóban nem írna többet. Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim…

Ottlik Géza Kossuth-díjas író, műfordító, bridzs-szakértő 100 éve, 1912. május 9-én született Budapesten. Az 1957-ben megjelent Hajnali háztetők című regénye legutóbbi újraolvasásakor igazi egyéjszakás kalanddá vált. Úgy éreztem letehetetlen, abbahagyhatatlan. S amikor…

totaliber 2012.03.02. 07:00

Márciusi olvasnivaló

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret. Fordította: Dunajcsik Mátyás. Budapest, Libri, 2012. 544. Színhely: egy forgalmas vasútállomás Párizsban. Szereplők: egy árva kisfiú, egy könyvmoly kislány, egy mogorva játékboltos. Egyéb tényezők: órák, fogaskerekek, egy kulcs, egy…

Már csak néhány nap van karácsonyig, de még bizonyára sokan vannak, akik nem értek az ajándékvásárlás végére. Nekik szeretnénk konkrét ötleteket adni, ha nem tudnak dönteni, melyik könyvet is tegyék kosarukba. Isaak Asimov: Alapítvány. Fordította: Baranyi Gyula. Budapest,…