Az ambivalens cím magában hordozza az egész kötet alapkoncepcióját: vajon lehet-e az érzelmekről a tudomány kimért, rideg objektívségével írni. Az egymáshoz csak tematikájában kap­cso­lódó tizenhét történet erre tesz kísérletet, és meglepő eredmény születik.

Janusz L. Wiśniewski: Intim relativitáselmélet. Fordította: Mihályi Zsuzsa. Budapest, Typotex, 2013. 124.

Noha az Intim relativitáselmélet egyes szám első személyű elbeszélője jó lehetőséget adna arra, hogy általa érzelmeket közvetítsen az író, ez a mesélő mégis inkább kívülálló, távolságtartó, aki nem értékel, nem ítélkezik, és ritkán jelenik meg teljes valójában, akkor is csak az események távoli szemlélőjeként. A történetek éppen ettől a távolságtartástól hatnak elemi erővel az olvasóra. Az érzelmeket ugyanis nem készen kapjuk, hanem magunk fejtjük föl a szereplők viselkedése alapján.

A Felezési idő főhősnője például egy feleség, aki tizennégy éve és hat hónapja tartó házassága hónapfordulóját szeretné megünne­pelni késve érkező férjével. A kihűlő étel, a szén-dioxidját vesztő pezsgő dekadens életképe közepette múltbeli események sorozatát idézi fel az elbeszélő a tengerparti hálózsákos ébredéstől az eső­cseppeken át a ráksalátáig, miközben a Spiegel egy-egy kiábrándító mondatát olvashatjuk, mint például: „A nők 52 százaléka hat év házasság után úgy gondolja, nem menne hozzá a férjéhez.” A jelenet megoldása pedig nem a hollywoodi filmekből jól ismert happy end, hanem egy nagyon is emberi, valóságos gesztus: „Édesem, miért ilyen hideg a lábad?”

Az elbeszéléseket egy-egy jellegzetes rajz, fotó vezeti be, a Vivat academia… esetében például egy levél gyógyszer félig-meddig kipukkasztott bogyóit láthatjuk. A történet azzal a rideg ténnyel indul, miszerint hiába cserélték kékre a Frankfurt am Main-i vasútállomás mosdóinak lámpáit, hogy az erek vonala nehezebben látszódjon a fényben, 2004 első felében mégis tizenkét nő és harminchat férfi halt ott meg kábítószer-túladagolásban. A sokkoló adatot követően megismerhetjük a heroin diadalútját 1897-es feltalálásától kezdve, hogy az eredetileg köhögéscsillapítóként piacra dobott terméket mi mindenre használták, és milyen csodaszernek tartották 1931-es betiltásáig. A megdöbbentő csavar a történet végén érkezik el, amikor is az olvasó azzal a ténnyel is szembesül, hogy Felix Hoffmann a heroin szintetizálása előtt tíz nappal egy másik, akkor mérgezőnek tartott szert is felfedezett, amit manapság széles körben használunk.

Az Intim relativitáselmélet hiába tűnik könnyed olvasmánynak a maga 124 oldalával, nehéz rögtön egymás után, folytatólagosan olvasni a történeteket. Nem is érdemes az egységet keresni közöttük, hiszen minden egyes elbeszélés a maga erejével hat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.