_sven 2013.08.09. 07:00

Ismerjük meg: Urai Erika

tejjel_ettem_a_kasat.jpgBár a hazai könyvszakma nagy alakja, szélesebb körben talán nem cseng olyan ismerősen Urai Erika neve. Az idén nyolcvanhárom éves grafikus nevéhez több mint 1200 borító, kötésterv és könyvillusztráció fűződik. Szép termés.

Urai Erika 1945-től Jaschik Álmos jó hírű magániskolájában tanult grafikát Budapesten. Jaschik tanári egyénisége és enciklopédikus alapossága egész életre szóló útravalót jelentettek számára, melynek köszönhetően később könnyedén illusztrált néprajzi, szépirodalmi és ismeretterjesztő szövegeket egyaránt. Képzőművészeti tanulmányait követően rövid ideig művészettörténetet, néprajzot és régészetet hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd öt évig a Földtani Intézet alkalmazásában állt grafikusként.

Az Akadémiai Könyvkiadó felkérésére kezdett könyvtervezéssel foglalkozni. Hamarosan az akkori hazai könyvkiadás krémje állt sorba nála a lehető legváltozatosabb megbízásokkal: illusztrációkat, borítóterveket és teljes könyvterveket készített, munkásságának negyven éve alatt szám szerint több mint 1200-at.

Nevéhez különösen sok gyermekkönyv fűződik. Rajzai legtalálóbban a hiteles szóval jellemezhetők. A közeli és távoli népek tárgyi kultúráját és folklórját feldolgozó illusztrációit elmélyült könyvtári kutatómunka előzte meg, így biztosak lehetünk benne, hogy a házakban minden gerenda, a szoknyákon minden ránc a helyén van. Külön említést érdemel a mindannyiunk által jól ismert Búvár zsebkönyvek sorozat több kötete, melyből a Magyar népviseletekben már társszerzőként szerepel.

Tipográfiával is foglalkozik, a nevéhez több betűtípus fűződik (sajnos ennél közelebbi információt nem találtam). Első ízben neki ítélték oda a Legszebb Magyar Könyv díjat, egyéb munkáit pedig 17 alkalommal jutalmazták nívódíjjal. 1993-ban elnyerte a Magyar Kultúra Alapítvány díját.

A Google képkereső találatai jó áttekintést nyújtanak arról a széles spektrumról, melyen a grafikus mozog. Keze alól kerültek ki a népmesegyűjtemények gömbölyű, rusztikus figurái mellett a Párnakönyv érzékeny vonalai és az Ének a határtalanról betű-artja: találóbbnál találóbb megoldások tartalom és forma harmóniájára.

Forrás

Artportal

A kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr1005450315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.