homokban_olvasas.jpgAz olvasás felnőttkorra – jó esetben – olyan készséggé válik, mint a beszéd. Nem gondolkozunk rajta, hogyan csináljuk, csak műkö­dik. Peregnek szemünk előtt a betűk, pereg a film. A belső. A be­tűkből szavak lesznek, a szavakat pillanatok alatt értelmezzük, azok gondolatokká válnak, és különböző asszociációk indulnak útnak egy-egy olvasmányélmény hatására, ami már teljesen egyéni, függően a múltbéli tapasztalatainktól, a személyisé­günktől, korábbi könyvélményeinktől és még ezer dologtól.

Nálunk a Rémusz bácsi meséi volt a betegkönyv: mindig ezt hall­gattam, amikor nem éreztem jól magam. Ennek ellenére szerettem ezeket a meséket, amik a Nyúlról és a Rókáról szóltak. A szurokbaba című részben a ravasz Róka egy ember formájúra gyúrt szurok­bábuval próbálja meg lépre csalni az okos Nyulat. Azt a jelenetet, amikor a Nyúl viaskodik a szurokkal, mert nem tetszik neki, hogy az nem fogadta a köszönését, én mindig az óvodám előtti árokparton képzeltem el. Amikor évek múlva ismét elém került ez a mese­könyv, a történetre már kevésbé, de az „árokparti jelenetre” tökéletesen emlékeztem.

Néhány éves korunkról viszonylag kevés élményünk van, de arra szinte mindenki visszaemlékszik, hogyan képzelt el egy-egy mesét, amit kiskorában olvastak fel neki. Minél több ilyen élményben volt részünk, később annál nagyobb eséllyel olvasunk önállóan is, és annál gazdagabb képi világra teszünk szert, ami – az utóbbi évek kutatásai alapján már egyértelmű – a kreativitást is nagyban elősegíti. De vajon ez fordítva is igaz? Aki soha nem olvas(ott), az valóban kimarad valamiből? Vagy más módon „pótlódnak” az így szerzett képességek?

Az olvasás módja természetesen nagyban függ attól, mi a tartalom. Egészen máshogy olvasunk – és máshogy is állunk hozzá a feladat­hoz – egy regény esetében, mint amikor tananyagról van szó vagy egy hirdetésről a metrón. Az intenzív, elmerülős olvasás nem jellemző minden esetben, és a lineáris olvasás – módszeresen elolvasni valamit az első betűtől az utolsóig – és ez a fajta gondolkodásmód a mai fiatalabb generációknak már nem is erőssége. A töménytelen információözön miatt természetes, hogy többször vesszük igénybe a kereső olvasási stratégiát, amikor szűrjük a lényegi részt, és ami ezáltal gyorsabb problémamegoldást tesz lehetővé. Szépirodalom vagy szórakoztató irodalom esetében ez utóbbi nem éppen szerencsés, még ha sokan ki is próbálják – mi marad meg például egy regény dolgozat előtti éjszaka való átfutásából…

Az olvasás mikéntje azonban még ilyenkor, a „hobbiolvasás” során is többféle lehet, ha jobban belegondolunk. Mitől függ például az, hogy ugyanazt a könyvet valaki sokkal gyorsabban olvassa el, mint egy másik felnőtt? Számít-e az, hogy szótagolós vagy képolvasási módszerrel tanultunk meg olvasni annak idején? És ki milyen belső hangot hall, amikor olvas? Egyáltalán: mindenki hall valamiféle hangot olvasás közben? És ez a hang a saját hangunk, olyan, mintha hangosan olvasnánk, de mégis magunkban, vagy valaki másé? Vannak, akik azt mondják, csak pásztázzák a szöveget a szemükkel, a megjelent szavakat értelmezik, és kész. Hang sehol. Mások egyenesen ismert hangokkal ruháznak fel egy-egy karakteresebb szereplőt, mintha szinkronos filmet néznének. Ha valakinek annak ellenére, hogy magában olvas, mozog a szája, szinte csücsörít, az annak a jele, hogy gondjai vannak az olvasással, vagy csak nagyon elmerült valamiben? Esetleg szíve szerint hangosan olvasna, de mégsem teszi, mert furán venné ki magát a zsúfolt buszon?

Sokan vallják, hogy a könyvből készült film a legritkább esetben ér fel az írott tartalommal, sőt a hangoskönyv sem az igazi, hiszen ezek kevesebb teret hagynak a saját képzeletnek, mint a hagyományos könyvek. Ha valamit előbb olvastunk, és később látjuk feldolgozva, az óhatatlanul csalódás, hiszen a saját belső mozinknál a testet öltött szereplő, a színész hangja a hangoskönyv korongján csak „gyengébb” lehet. Ez alól persze vannak kivételek, ha a gyengécske könyvből sikerül – nyilván nem kevés változtatás árán – összehozni egy remek filmet, de ez már nem a könyvről, hanem az önálló életre kelt filmről szól.

Lényeg a lényeg: az olvasás idővel automatizmussá lesz ugyan, de különbözőképpen műveljük. Ami biztos, komolyan befolyásolja a személyiségünket, „használja” az agyunkat, képzettársításra sarkall, és építi a fantáziánkat.

Te hogyan olvasol?

A kép forrása

Bolivar-Harpers Ferry Public Library

6 komment

Címkék: olvasás mese

A bejegyzés trackback címe:

http://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr895446847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

canahari 2013.08.06. 17:21:04

Jó kis poszt. Én semmit nem "hallok" olvasás közben, és szerintem a szépirodalom olvasása közben sem lineárisan olvasok, inkább mintha néha kihagynék néhányat, amikor jobban benne vagyok és valami izgalmas rész van és szeretnék gyorsan odaérni :)

Ginlia 2013.08.06. 18:15:09

Gyerekek mellett kifejlesztettem azt a képességet, hogy idegen nyelven olvasok és magyarul válaszolok közben. Ideális esetben elmerülök a könyvben és megszűnik az idő dimenziója.

Bretschneider detektív 2013.08.06. 18:30:10

Én balról jobbra és felülről lefelé.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.08.06. 21:58:06

Zömében magamban. Néha, amikor ilyeneket olvasok, mint pl. "töménytelen információözön", akkor átváltok hangosba.

nincsneve 2013.08.08. 10:44:00

Egész életemben olvastam, ez volt mindig a fő szórakozásom, de diszlexiásként ez sokkal nehezebb volt. Sok ember van, aki olvasási nehézségei ellenére is igyekszik sokat olvasni. Sok, problémával kapcsolatos kérdésemre a http:/www.olvasasinehezseg.hu oldalon kaptam választ. Csak ajánlani tudom!