lenyugozo_teremtmenyek.jpgHa egyszer rákapunk egy író stílusának ízére, hajlamosak vagyunk az összes művét elolvasni, még akkor is, ha egy idő után észrevesszük, a könyvek egy kaptafára készülnek. Valahogy így van az ember a tizen-huszon éves korosztálynak szóló vámpíros-boszorkányos-misztikus történetekkel – valami mást vár, de jobbára ugyanazt a színvonalat kapja.

Kami Garcia, Margaret Stohl: Lenyűgöző teremtmények. Fordította: Neset Adrienn. Szeged, Könyvmolyképző, 2010. 562.

Mi is a recept? Végy egy új tanulót, írasd be egy poros kisváros egyetlen középiskolájába, ahol addig soha semmi érdekes nem történt. Adj hozzá egy titkot, amit két ellenkező nemű osztálytárs – az új és az egyik régi – próbál elfedni, illetve megfejteni. Keverj bele egy kis szerelmi szálat, ami a titok miatt természetesen soha nem teljesülhet be. Ízesítheted bálokkal, kiközösítéssel, gondolat­olvasással, de a lényeg, hogy végig ügyelj ennek a korosztálynak az alapvető problémáira: első szerelem, önmaguk keresése, a felnőttekkel és a környezettel való szembekerülés.

A Lenyűgöző teremtmények – csakúgy, mint az Alkonyat vagy a Vámpírnaplók – ugyanezt a sémát hozza. Ezúttal az elbeszélő egy tizenhat éves fiú, Ethan Wate – ezzel a szerzők igyekeztek kivédeni, hogy ne essenek a túlzottan romantikus történetvezetés csapdá­jába, ahogy azt Stephenie Meyernél láthattuk. Az új lány a titokzatos Lena Duchannes, akiről hamar kiderül, hogy különleges képességekkel rendelkezik: Igéző. És minthogy Igézőnek és Halandónak nem lehet közös jövője, nekik se jósol senki cipőcskehorgolást vagy bébiétel-készítést. Persze minél jobban tiltják őket egymástól, annál inkább keresik egymás társaságát, dacolva a felnőttek világával.

Érdekes kérdés ezekben a regényekben a felnőttekkel való kap­csolat, illetve a felnőtté válás folyamata. Az említett történetekben a főhősök vér szerinti szülei vagy nem sokkal a cselekményszál felvétele előtt haltak meg, vagy valami más okból kifolyólag szülők és gyermekeik eltávolodtak egymástól. Ezt tekinthetjük a lázadó korszak mesei megjelenítésének, a felnőttek világával való szembefordulásnak. A szülők ebből kifolyólag soha nem is lehetnek a titok beavatottai. Velük szemben azonban feltűnnek felnőtt segítők, akik támogatják a fiatalokat, és a titkot is ismerik.

Ezek a regények tulajdonképpen a felnőtté válást mesélik el, az azzal kapcsolatos félelmeket jelenítik meg misztikus köntösben. A szülőktől való távolság jelképezi, hogy az új generáció nem akar azonosulni a régivel, ugyanakkor a tudásukat szeretné megismerni – a felnőtt segítők révén. És ott van az a bizonyos határvonal: az Alkonyat esetében Bella a tizennyolcadik születésnapjától fél, amikor is idősebbé válik, mint szerelme, Edward; a Lenyűgöző teremtmények Lenája pedig a tizenhatodiktól retteg, hiszen akkor jön el a kiválasztás, amikor a Fény vagy a Sötétség magának követeli őt aszerint, hogy mi az igazi természete. Neki pedig, tizenöt évesen, fogalma sincs, milyen is valójában, és nem akarja, hogy ez az egy pillanat döntse el a jövőjét. Ugye ismerős a helyzet, mondjuk, a pályaválasztással kapcsolatban?

A Lenyűgöző teremtmények izgalmas történetvezetéssel, jól felépített világgal és váratlan fordulatokkal kalauzolja végig az olvasót a mesei útkeresés göröngyein. Akihez közel áll ez a téma, az nem fog csalódni ebben a kötetben: színes leírások a misztikus Délről (olykor Anne Rice A Mayfair-boszorkányok élete regény­folyamának árnyékát idézte fel bennem), finom érzékenységgel felépülő szerelem, gondos aprólékossággal kidolgozott Igéző-világ, hogy az olykor-olykor feltűnő olvasmányélményeket és irodalmi idézeteket ne is említsem – mintegy útjelzőként szolgálva a fiataloknak, mit érdemes legközelebb elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr565364114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása