elohivas_utoirat_novellagyujtemeny.jpgAz „Előhívás – utóirat” novellapályázat nyertes pályaműveiből elkészült az azonos című antológia, amelyet 2013. május 31-én mutattunk be a budapesti Centrál Kávéházban. Az eseményen az is kiderült, a szakmai zsűri mely öt novellát ítélte a legjobbak közül is a legjobbnak.

Délután 5 órakor már egy gombostűt sem lehetett elejteni a Centrál galériáján, annyian voltak kíváncsiak a nyomdából frissen kikerült novellagyűjteményre. A rendezvény első felében Varga Beáta beszélgetett a zsűritagokkal, Antall Istvánnal, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőjével és Horváth Bencével, a Kortárs Kiadó vezetőjével. Pályázatunk harmadik zsűritagja, Sándor György író, „humoralista” sajnos nem tudott részt venni a bemutatón, de levél­ben üzent „kor- és sorstársainak”, melyet Antall István olvasott fel.

A beszélgetésen szó volt arról, milyen meglepően sokszínűek voltak a beérkezett művek, noha a Fortepan online privátfotó-gyűjtemény­ből válogatott képek nagyrészt a boldog békeidők hangulatát idézték. Ennek ellenére az írói fantázia egészen meglepő szárnya­lása nyomán született novella a mai modern korról, érkezett krimi vagy éppen nem várt fordulatot hozó szerelmi történet.

A zsűri egyöntetűen bátorította a szerzőket további novellák írására, egyetértve abban is, hogy az írás korántsem regényírást jelent csupán – még ha ezt sokan gondolják is másképp.

Horváth Bence és Antall István is azt javasolta a feltörekvő szerzőknek, hogy megmutatkozási módként ne feledkezzenek meg a folyóirat-publikációs lehetőségekről, hiszen „az író nem a semmiből születik”. A Kortárs Kiadó vezetője azt is hozzátette: aki írni kezd, ne feledjen el olvasni, olvasni és harmadszor is olvasni. S miután alkotásukkal elkészültek az írók, csak a legjobbakat adják ki a kezük közül, mert bizony a tapasztalt kiadói szerkesztői szem azonnal kiszúrja, ha nem a legmívesebb mondatokkal akad dolga. A könyv­bemutatót követően Horváth Bence átadta az első öt szerzőnek járó díjakat. A novellapályázat helyezettjei és az írások címe:

1. helyezett: Rózsa Kata: Az asztalon hagyott kisasszony
2. helyezett: Csippán Péter: A két platánfa
3. helyezett: Bánhegyi Gábor: Öt csepp mentaolaj
4. helyezett: Tóth Anna: A pillanat, amikor nem voltam ott
5. helyezett: Kocsis Noémi: A tájképfestő tévedése

Az ünnepélyes díjátadó után kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek meg az írók alkotótársaikkal.

Az Előhívás – utóirat novellagyűjtemény az Ünnepi Könyvhéten a Kortárs Kiadó és a Tinta Könyvkiadó standjánál található majd meg, illetve megvásárolható a TotáLiber honlapján keresztül is.

A díjátadóval egybekötött könyvbemutatón készült képek itt tekinthetők meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr585336489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexbanks 2013.07.14. 14:10:22

Elolvastam az első helyezettet. A stílusa kifogástalan, a történet érdekes, és illik a pályázat hangulatához. Nekem csak egy dolog nem tetszett benne: a nőábrázolás. Egyetlen női alakot mutat be, és az is egy egocentrikus, frivol, elkényeztetett, gazdag fiatal hölgy. Kár, hogy nem volt a történetben egy ellenpárja, főleg, hogy maga az írónő is nő.
süti beállítások módosítása