sziv_erno_osszegyujtott_szerelmeim.jpgItt hallottam Őt először mesélni. Már akkor tudtam, dolgunk lesz még egymással. Lett is. Jöttek a szerelmei, összegyűjtve. S még épphogy csak belekóstoltam, jelentem szemlesütve: végzetes az ügy. Kosztolányi, Márai, Esti Kornél és Csáth Géza után még egy szerel­mem van: Szív Ernőnek hívják.

Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim. Budapest, Magvető, 2003. 294.

Nos, kérem, abban talán megegyez­hetünk, ha egy nő önfegyelemmel viseli a férfi múltbéli szerelmeinek még csak említését is, az már igazán dicséretes. Jómagam egyenesen a retrospektív féltékenységre is képes vagyok, Ernő azonban más. Annyira különleges, hogy volt szerelmei nemhogy nem zavarnak, egyenesen elvarázsolnak. Itt van például Finger Ibolya, aki nem volt kleptomániás, csak mindig lopott. Egyszer egy hídavatásra igyekvő magyar miniszter beszédét csente el, lett is botrány, hiszen a miniszter beszéd nélkül, kínjában, először egy régi magyar balladát idézett, ami egy hídavatásról szólt, majd kijelentette: „…minden találmánnyal, új épülettel, úttal és utcával vagy közlekedési szerkezettel a Halál is újra föl van találva. Hiszen erről a hídról is, mutatott a miniszter a szürkén hömpölygő folyóra, hányan vetik majd magukat a mélybe.” Vagy Vanilia Schön, akivel Ernő szerelmemnek olyan jó volt együtt enni: mehettek bárhová; gyorsbüfébe, francia étterembe, mindig ugyanannyit morzsáltak. Vagy Elvira Kornélia, akinek csupán egyetlen zavarba ejtő tulajdonsága volt: nem lehetett egyedül hagyni. Vera Hollandról már nem is beszélve, aki mindig betette a lábbelijét a hűtőbe: hideg bokákkal kell elindulni, mert nappal amúgy is forró lesz minden, s akivel egyébként a világ legnagyobb szemétdombját keresték. Darvasi László, írói álnéven Szív Ernő történetei egysze­rűen olyanok, hogy az ember szívesen bennük ragadna. Még ha csak egy letűnt szerelem szereplője lenne, akkor is.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr475251566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása