Interjú Sándor Györggyel

sandor_gyorgy_humoralista.jpgKossuth- és Jászai Mari-díjas előadóművész, író. A Lyukasóra, A Semmit­tudás Egyeteme, a Válogatott jellemtelen­ségeim és még tucatnyi önálló est fűződik nevéhez. A főiskolát nem fejezte be, műsorain mégis ott ült Örkény, Pilinszky, Latinovits. Zelk Zoltán szópantomim művésznek nevezte el. Ő Sándor György „humoralista”, aki képes novellapályázatunk egyik zsűritagja.  

TotáLiber: Nemrégiben töltötte be 75. életévét. Milyen érzés? Szokott ilyenkor visszatekinteni, összegezni, megbánni, „Mi lett volna, ha…?” kérdéseken rágódni, vagy nem csinál nagy ügyet az ilyesmiből?

Sándor György: Mindent így együtt…

TL: Számtalan önálló előadóest és könyv után sokaknak még ma is az a bizonyos Burda-kabarés jelenet ugrik be Önről először. Lehetett sejteni, hogy ezzel a műfajteremtő utcai játékkal így „beletrafál” valamibe?

SGy: Elképzelhető… ezt mondják... bár én kicsit kétlem…

TL: Hogyan születnek az egyszemélyes estek szövegei? Honnan merít ihletet? A „csodálatos kisemberekből”, ahogy Ön fogalmaz?

SGy: Tőlük is… És Tőle. Az ihlet ajándék, kegyelem, tőlem független. S a mai napig nem tudom, még ki ír bennem. És ki érti, helyettem…

TL: Hamarosan megjelenik legújabb könyve. Miről fog szólni, és melyik kiadó jelenteti meg?

SGy: A váci Arcus Kiadó jelenteti meg, Dömény Csaba remeklésével. És hogy miről szól, azt a könyvben írom meg. Egyébként ez a könyv azért lesz hihetetlenül érdekfeszítő és teljesen egyedi a maga nemében, mert az elmúlt 75 évben a világgal már annyi minden történt – velem még soha semmi sem…

TL: Nem titok, hogy nem fejezte be a Színművészeti Főiskolát. Nem csak be-, de ki is lógott?

SGy: Én csak úgy belógtam ide – mondtam az előttem álló drága Kézdy Gyurinak, mikor háromezer ember közül huszonnégyünket há­rom rostavizsga után felvettek. [Szinetár Miklós osztályába, de egy év múlva „a szöveg elleni stilizált játéka” miatt kirúgták. – A szerk.]

TL: Mit olvas mostanában? Vannak állandó kedvencei?

SGy: Viktor E. Frankl-t olvasom legtöbbször. És Pilinszkyt. És hall­ga­tom Jelenits Istvánt és Mékli Attilát. Utóbbi minden reggel beszél hozzám a szószékről.

TL: Ön szerint min múlik a siker? Egyáltalán: mi az? Szerepelni a televízióban, autogramot osztani az utcán? Vagy olyan – kevésbé fennkölt – körülmény az alapja, mint amit Ön mondott egyszer: „A mai napig sem tudom, hogy most hol tartanék, ha nem lennék dadogós.”?

SGy: Amikor harmadik gimnáziumban biológiából félévkor vagy ötünknek nem volt osztályzata, és engem küldött ki az osztály, hogy húzzam el az időt az utolsó órán, negyvenöt percen át mondtam a klorofil szót úgy, hogy a lorofilt nem is mondtam el belőle. Természetesen az osztály röhögött ezen. Ekkor döntöttem el véglegesen, hogy humoralista leszek, látva, hogy a kínommal érhetem el a legnagyobb sikereket.

TL: A közönség, az olvasók hol találkozhatnak Önnel legközelebb?

SGy: A színházamat bezárták [a Budapesti Kamaraszínházat 2012 májusában – A szerk.], az olvasók a megjelenő könyvben találkozhatnak velem, illetve azzal a majd’ kétszáz emberrel, akik írásaikkal meg-megcsipkedtek, vagy túldicsérve megtiszteltek.

TL: Személyesen pedig a Millenárison, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol április 20-án 4 órától dedikálja Életmű albumát és Hármaskönyvét. Köszönjük az interjút!

A bejegyzés trackback címe:

http://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr695217500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.