címlap_ könyszalon.jpgKellemesen zsibongató sokszínűség — ez a három szó jut eszembe a Győri Könyvszalon (2012. november 9—11.) idei programfüzetét böngészve. Mindent felülíró szerelem, majd egy kis publicisz­tika. Karibi nyár, Bangkok és egy-két leszbikus szerelemi történet között egy napló-, szótár- és indiánregény bemutatója. Hm… hát így. Álfanyalgás mindez, s csak a sóvárgás kesernyés hangja beszél belőlem, mert szeretettem volna az idén elmenni. Marad a virtuális utazás.

Ha elmennék az idén Győrbe, már pénteken megérkeznék. Belehallgatnék a könyvtárak létjogosultságáról, jövőjéről szóló konferenciába, majd benéznék a Mesekuckóba, hogy megnézzem Csernik Szende székely lábbábos, mesemondó műsorát. Kalász Márton szerzői estje, majd a Csík zenekar koncertje zárná a pénteket.

Szombaton délelőtt ismét egy kis Mesekuckó, ahol Dvorák Gábor pantomimművész lesz a vendég. Aztán fejest ugranék a könyv­bemutatókba. Kezdeném mindjárt egy kis kitérővel — A sport pszichológiája. A könyv ismertetője szerint képet kaphat az olvasó a lelki folyamatok szerepéről, a sport, a test és a lélek kapcsola­tának néhány fontos mozaikjáról. Hogy kicsit megcsapjon a kortárs irodalom szele, Gerlóczy Márton CHECK-IN című könyvéről szóló beszélgetésre is beülnék, s biztosan belelapoznék az Eleven katedrális című, a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség gondozásában megjelent kötetbe is, amelyet az alkotók a fának szenteltek. Aztán egy kis szerelem, Ugron Zsolnától és Meskó Zsolttól a Szerelemféltők, illetve Ugron Zsolnától az Úrilányok Erdélyben — de persze csak Erdély miatt, majd belenéznék a Pannon Tükörbe, a Zalaegerszegen kéthavonta megjelenő kulturális folyóiratba. Francia sanzonest aranyozná be a délutánt és az estét Párizs ege alatt.

Vasárnap délben megnézném, Bakos Piroska, Gál Helga és Győri Enikő mit főzött ki Európának. Az Ezt főztük (ki) Európának című könyvük a magyar uniós elnökség kulisszatitkaiba avatja be az olvasókat. Aztán Szinetár Miklós Pályázat című könyve következne, majd Jordán Tamás színművész speciális stand up-ját nézném meg, amelyben a program szerint a történetek között versek is helyet kapnak. Ha elmennék Győrbe, ezután már hazaindulnék. A vonatra jóleső fáradtsággal cipelném a megvett könyveket, álmodoznék kibámulva az ablakon, s a francia sanzonestre gondolnék. Ha elmennék.

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr734894490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása