Janosch: Irány Panama! Történet arról, hogyan utazott Kistigris és Kismackó álmai országába. Fordította: Dornbach Mária. Budapest, Móra, 2012. 48.

Janosch: Kincsvadászat. Történet arról, hogyan indul Kistigris és Kismackó a nagy kincsvadászatra. Fordította: Dornbach Mária. Budapest, Móra, 2012. 48.

Janosch, becsületes nevén Horst Eckert, az én emberem. Kedves, egyszerű, hétköznapi, emberi. A sziléziai szerző német nyelvterületen nagyon népszerű, több mint száz gyermekkönyv szerzője, meséit eddig közel harminc nyelvre fordították le. Saját munkáit illusztrálja, ami különösen meggyőzővé teszi. A legjobban azt szeretem, hogy az események fő áramlata mellett a képeken mindig ott bujkál egy mellékszál is: a főszereplőkön kívül megfigyelhetjük még pici mellékszereplők apró történéseit is — lubickoló kisegeret, csókolózó kisbékát, ejtőernyős mókust. Magyarul korábban csak a Papa, most mackó vagy! jelent meg, ami régi nagy kedvencem, de sajnos már nehezen beszerezhető. Szerencsénkre a Móra Kiadó újra elővette a szerzőt, és most itt van két újdonság: az Irány Panama! és a Kincsvadászat. A két főhős közös: Kistigris és Kismackó. Először nyakukba veszik a világot, hogy felkutassák a banánillatú Panamát, majd gazdagságra vágynak, és kincskeresésre indulnak. Mindez persze leginkább a barátságról szól. A meséket Dornbach Mária fordította, és a kiadó honlapján bele is lehet lapozni mindkettőbe. (sven)

Paula McLain: A párizsi feleség. Hemingway első házasságának története. Fordította: Csonka Ágnes. Pécs, Alexandra, 2012. 374.

„Harrison szeme fakókék volt, mint a vízbe fúlt csillagok, és ez a szem nemet mondott — egyszerűen és némán. Egyszerű nemet. (…)
— Szörnyen fáj a fejem — közöltem anyámmal magyarázat gyanánt, miért kell hirtelen hazamennem. (…)
Hazaérkezve hagytam, hogy felvezessen a lépcsőn, és segítsen felvenni muszlin hálóingemet. Betakargatott, hűvös kezét a homlokomra tette, és megsimította a hajamat.
— Most pihenj.
— Jó — feleltem, mert képtelen lettem volna elmagyarázni, hogy huszonegy éven át pihentem, de ma este megpróbálkoztam valami mással.”

Ezután az első próbálkozás után pedig még fél évtizednek kellett eltelnie, hogy Hadley Richardson megismerje a férfit, akihez hasonlóval sem találkozott még: Ernest Hemingwayt, aki ekkoriban még ismeretlen reklámszövegíró volt, tele ambíciókkal és az első világháború iszonyatos élményeivel. Kezdetben jól kiegészítették egymást, azonban Hadley teljes körű támogatása, egyoldalú önfeláldozása is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy kapcsolatuk túlélje a viharos párizsi éveket, és az idegenbe szakadt amerikai művészek, az alkoholmámorban fürdő végtelen éjszakák, a szabados életmód egyre inkább eltávolította őket egymástól.

A történethez Hemingway Vándorünnep című regénye, a házaspár életrajza és levelezéseik szolgáltak alapul a szerzőnek, Paula McLainnek, aki Hadley szemszögéből képzeli el, milyen lehetett együtt élni a később világhírűvé váló íróval az 1920-as évek Párizsában. (TataiTilde)

Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe. (Elbeszélések.) Fordította: Goretity József. Budapest, Magvető, 2012. 380.

Előfordult már, hogy azt gondoltam: a csapból is Ulickaja folyik. A külföldön is népszerű orosz írónőnek minden évben megjelenik egy könyve magyarul, kisebb-nagyobb hírveréssel. Tiszteletbeli magyar írónő. Természetes, hogy idén Karácsony előtt a Magvető elbeszéléskötetet adott ki A mi Urunk népe címmel, amit a terjesztők „az Ulickaja csak mesél, csak mesél a végtelenségig, megunhatatlanul” fordulattal népszerűsítenek. Hűséges olvasói értik, miről van szó. Új olvasóknak jó hír, hogy a novellás forma Ulickaja kedvence, és valóban letehetetlen olvasmány. Az emberekről, állatokról, rokoni kapcsolatokról, kirekesztettségről, boldogságról, őrangyalokról szóló történetek szereplői mindig szerethetők. Ulickaja úgy véli, sikerének titka az olvasóval való kommunikációban lehet. Semmire nem tanít, semmiről nem győz meg, nem szereti a szélsőségeket és az előítéletet. Csak beszélget, és ez a beszélgetés mindig váratlan. Az egyénisége miatt érdemes Ulickaját választanunk. (jeva)

Szendi Gábor: A nő élete. Mit hoz a jövő? Budapest, Jaffa, 2012. 300.

Annak idején elgondolkodtatott A nő felemelkedése és tündöklése című könyv olvasása során, hogy Szendi a férfiak hűtlenségét — mintegy alibit adva nekik — evolúciós okokra vezette vissza. „Ne haragudj, drágám, nem akartalak megcsalni, de hát kódolva van a génjeimben…” — védekezhetett a kötetet kezében lobogtatva a csalfa férj, hiszen ő csak eleget tett azon késztetésnek, hogy minél nagyobb mértékben örökíthesse tovább génállományát. Igen ám, de már akkor is szöget ütött a fejembe, hogy vajon átírhatják-e a társadalmi normák ezeket az ösztönös magatartásformákat. Mert hát a nő számára is az lenne evolúciós szempontból a legfonto­sabb, hogy egészséges utódokat hozzon létre, mégis ma egyre többen döntenek amellett, hogy nem szülnek gyereket. Akkor most hogy is van ez? Szendi új könyvében a ma már közhelyszerű témát kezdi el boncolgatni, miszerint az elmúlt 60—100 évben gyökeresen megváltozott a férfi-nő viszony, és ennek bizony komoly következményei vannak. De hogy hova is jut az oly megfejthetetlennek tűnő női nem elemezgetése során? Ha legalább olyan színvonalas könyvet tett le az asztalra, mint a fent idézett műve, akkor valószínűleg igencsak messzire. (Nerina)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.