2012.08.24. 07:00
Amikor az író kilép a regények mögül
Egyesek szerint közhelyszerző, mások szerint utat mutató bölcs, de az tény, hogy rendkívül sokan olvassák. Paulo Coelho ma ünnepli 65. születésnapját.
Paulo Coelho: Mint az áradó folyó. Fordította: Nagy Viktória. Budapest, Athenaeum, 2012. 256.
Egyszer a melbourne-i Írók Fesztiválján John Felton ausztrál író készített vele interjút. Valahogy nem működött a kommunikáció, Coelho rendre nem tudta kifejteni a gondolatait, a másik folyton közbevágott. Aztán egyszer csak megkérdezte a beszélgetőpartnerétől, hogy szereti-e a könyveit. Felton — némi vonakodás után, de — bevallotta, hogy nem. Ezt követően az interjú gördülékenyen haladt tovább, igazi színpadi vitává válva, a közönség legnagyobb megelégedésére. Így most én is, kedves olvasó, szeretném tisztázni az erőviszonyokat: Coelho egyike a legkedvesebb szerzőimnek, s mielőtt továbbolvasod e sorokat, te is döntsd el magadban, hogy szereted-e a könyveit vagy sem.
A fenti történet egyike a Mint az áradó folyó című kötet több mint száz, önéletrajzi ihletésű írásának. Van itt szerelem, útkeresés, ezotéria és politika, mind-mind egy-egy szelete Paulo Coelho életének és gondolatvilágának. Éppen emiatt ajánlanám is meg nem is a szerzővel való ismerkedésként. Aki szinte az összes könyvét olvasta, az érzékelni fogja az életműben a nagyobb összefüggéseket: tudni fogja, ki a fény harcosa, mi a jelentősége a boszorkányságnak, vagy éppen miért olyan fontos megélni a személyes történetünket. Ám aki csak most vesz először Coelho-könyvet a kezébe, annak éppen az író színességét fogja feltárni, olyan apró gondolatmorzsákat, amelyeket egy-egy regényben bővebben kifejt.
A könyv összetettségéből ered, hogy mindenkit más fog meg belőle. Sőt pár hónap, év múlva újraolvasva talán én is átsiklottam volna William Blake gondolata felett: „Mindaz, ami ma valóság, azelőtt egy lehetetlen álom részét képezte.” Coelho az előszóban írja, hogy már tizenöt évesen író akart lenni, noha fogalma sem volt róla, hogy ez pontosan mit jelent. Aztán az A—H pontban kifejti, hogy a hatvanas években milyen leírásokat talált általában véve az íróról s pályafutásáról, úgy mint „fantasztikus elképzelései vannak a következő regényéről, és utálja a legutolsó megjelent kötetét”, vagy „fontos, hogy ne értse meg a saját kora, különben később nem tartják zseninek”. Mindezeken átlendülve mára mégis az egyik legolvasottabb szerző vált belőle.
Gondolatait sokan tartják elcsépeltnek, eszméit a valóságtól elrugaszkodottnak. Az ENSZ békenagyköveteként is tevékenykedő író hányattatott fiatalsága ellenére mégiscsak példa lehet előttünk, ahogyan harmóniát tudott teremteni az életében. Művei mentségére azért mégis hadd idézzem George Orwellt az 1984-ből: „A legjobb könyvek, értette meg, azok, amelyek azt mondják el az embernek, amit már tud.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
