elcseszett_napok.jpgDimitri Verhulst: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón. Fordította: Szita Szilvia. Budapest, Európa, 2012. 161.

Első látásra megragadott a könyv, a szarkaz­musra utaló cím, a sokat ígérő, mégsem tolakodó borító a gömbhal-lámpával és a jól megírt fülszöveggel. A külföldön elismert flamand író az emberré válás krónikáját írja le kevesebb mint 200 oldalon. A szerző egyáltalán nem fest jó képet az emberiség alakulásáról. A kezdetektől („kimásztunk a vízből”) napjainkig mutatja be az ember fejlődéstörténetét, valamint azt, hogy az EMBER hogyan hódítja meg és pusztítja el saját környezetét. Nagyon érdekesnek találtam a történet sodrását: ahogy közeledünk a mához, úgy gyorsulnak az események – a könyv felénél még csak a középkor elején járunk, míg a legújabb kort elintézi pár oldalban –, ezzel maximálisan érezhetjük azt az eszement rohanást, ami jelenünket meghatározza. Verhulst nem kertel, nem kívánja eltemetni a történelem során elkövetett szörnyűségeket. A könyv ettől függetlenül roppant élvezetes, határozottan nevezhetjük a fekete humor egyik gyöngyszemének.
A szerző stílusa annyira magával ragadó, hogy be is szereztem két másik művét – sajnos magyar fordításban csak ennyi jelent meg –, a Problemszki Szálloda és a Semmivégre című kötetet. Jó lenne, ha valaki lefordítaná a többi 13 regényét is. (Mimo)

amikor_nietzsche_sirt.jpgIrvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt. A szenvedély regénye. Fordította: Varga Benjámin. Budapest, Park Kiadó, 2012. 414.

A könyv Josef Breuer orvos és Friedrich Nietzsche filozófus kapcsolatáról, barátságáról szól. Betekintést nyerhetünk nemcsak a 19. századi Bécs szellemi életébe, hanem a két főszereplő munkásságán keresztül a pszichológia és a filozófia alakulását is nyomon követhetjük, hiszen Breuer a pszichoanalízis egyik alapítója, Nietzsche pedig az európai filozófia egyik legmeghatározóbb alakja. A történet szerint Nietzsche az öngyilkosság szélén áll, helyzete kilátástalannak tűnik, amikor Breuerhez kerül, akivel elkezdik a „beszélgetős terápiát”. Ez a terápia azonban nemcsak a filozófusra, hanem orvosára is gyógyító hatással lesz.
A könyvben olyan mellékszereplőkkel találkozhat az olvasó, mint Sigmund Freud, Lou Salome, Bertha Pappenheim, alias Anna O. Irvin D. Yalom, aki maga is neves pszichiáter, mesterien ötvözi a tényeket a fikcióval. És a legnagyobb fikció, hogy valójában Josef Breuer és Friedrich Nietzsche sosem találkozott egymással. Ettől függetlenül a regényben felvázolt élethelyzetek – a depresszió, a szereplők alakja, a pszichoterápiával kapcsolatos kutatások, Freud és Breuer viszonya – mind-mind valóság. Izgalmas olvasmány lehet azok számára, akik szeretik a filozófiát, és kíváncsiak a pszichoterápia első mérföldköveire. (Mimo)

a_szeretet_legyozi_a_felelmet.jpgGerald G. Jampolsky: A szeretet legyőzi a félelmet. Fordította: Leyrer Ginda. Budapest, Trivium, 2012. 176.

„A könyv a legédesebb, legnemesebb gyógyító melódia a szívemnek. Alapelvei segítettek nekem megtapasztalni a belső békét, az örömet és a boldogságot, sokkal inkább, mint abban korábban részem volt – vagy mint azt valaha is lehetségesnek tartottam.” (Carlos Santana).
Igen, igen, az a Santana, s ez itt az ő személyes ajánlása, ehhez a könyvhöz! Na, nekem ennyi majdhogynem elég is lenne, már vinném is, de azért mégis beleolvasok: ez a kötet segít, hogy elengedjük a múltat, és a jelenre összpontosítsunk. Alapelvei közé tartozik, hogy akarjuk másképp látni a világot; lássuk be, milyen csodákra vagyunk képesek, ha megszabadulunk a korlátozó gondolatoktól, az ítélkezéstől és a sérelmeinktől. Nos, eddig semmi újdonság, gondolhatnánk, ám azért az mégis érdekes lehet, hogy a könyvet először 1979-ben adták ki. Persze a pozitív gondolatok, az optimizmus, az öröm és a szeretet teremtő és gyógyító ereje mit sem változott azóta, ám dr. Gerald G. Jampolsky a Stanford orvosegyetemen végzett, világhírű felnőtt- és gyermekpszichiáter most mégis azt gondolta, ezt a könyvet újra kézbe kellene venniük az embereknek… Vajon miért? (Pommelé)

kristalytemplom.jpgÅsa Larsson: Kristálytemplom. Fordította: Erdődy Andrea. Budapest, Animus, 2012. 270.

Tudom, hogy népszerűek a skandináv krimik, így érik már az elhatározás, hogy én is beléjük kóstolnék. A Kristálytemplommal kezdeném, ha végre eljutnék pihenni valahová. Leginkább azért, mert a könyv szerzője, Åsa Larsson adóügyekkel foglalkozó ügyvédként dolgozott, majd fogta magát, és 2003-ban megírta első regényét, a Kristálytemplomot. Ezzel aztán azonnal el is nyerte a Svéd Krimiakadémia legjobb elsőkönyves regényírójának járó díját. Na, erre a könyvre még egy nem krimirajongó is kíváncsi lehet.
A Kristálytemplom szellemi vezetőjét, Viktor Strandgårdot brutálisan meggyilkolják. Nővére, Sanna talál rá, a rendőrség őt gyanúsítja a gyilkossággal. A nő nem tud mást tenni, felhívja egykori barátnőjét – az ügyvédként dolgozó Rebecka Martinssont, aki már rég elköltözött Kirunából –, hogy segítséget kérjen tőle. Rebecka eleget tesz a kérésnek, bár rossz érzésekkel telve tér vissza gyerekkorának színhelyére. Megérkezése heves indulatokat vált ki, és hamarosan nemcsak saját múltjának árnyai kezdik üldözni, hanem gonosz erők is, amelyek el akarják hallgattatni.
A borító szemcsalogató, s bár viszonylag kicsi a könyv betűmérete, a tördelésnek köszönhetően mindez nem zavaró. A betűk könnyen falhatóak az árnyékban. Nyaralás alatt. (Pommelé)

A bejegyzés trackback címe:

https://totaliber.blog.hu/api/trackback/id/tr934631927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása